Expanziós tervek – Beszélgetés L. Laki Lászlóval az immerzív kiállítások térnyeréséről

L. Laki László nevéhez kötődik többek között a budapesti Light Art Museum is, de legújabb projektjével bárki találkozhatott a Westend bevásárlóközpont közepén, a Millenium udvaron látható multimediális aranydoboz formájában, amely a PIXIM nevet viseli. Az elnevezés magába foglalja a „pixelt” mint a képkockát, amely a digitális képfeldolgozás legkisebb egysége. Továbbá az immerziót, amely lefordítva belemerülést, belevonódást jelent. Az immerzív kifejezést olyan élményekre használják, amikor a látogató egyszerre több érzékszervén keresztül találkozik az adott művel, és sok esetben interaktív felületek támogatásának köszönhetően maga is aktív részesévé válik az alkotásnak. Ez biztosítja, hogy az élmény által teljesen kiszakadjunk az aktuális valóságból, ami a PIXIM projekt célja is.

Ahogy L. Laki László, a projekt megálmodója és igazgatója fogalmaz: „A PIXIM formátumában tekintve egyedülálló, egy teljes szerverrendszert kellett felépítenünk, illetve a műveket ehhez a formátumhoz kellett elkészítenünk. Az optikai illúziókat hozzáállították a székek dőlésszögéhez. A legmodernebb projektorokkal operálunk. Magyarországon először látható egy immerzív hangrendszer. 24 hangfal vesz minket körbe, annak érdekében, hogy térben halljuk a hangot.”

Művészet és szórakoztatás

Egy 360 fokos vetítésen keresztül egy másik világba igyekeznek repíteni a szemlélőt, akit az immerzív boxba belépve minden oldalról, a plafont is beleértve, digitális panelek vesznek körül, és az audiovizuális élményt a padlóba illesztett vibroakusztikus rendszerek szintén erősítik. Az ilyesfajta digitális és multiszenzorális eszközök használata megszokott az immerzív kiállítások esetében. A technika fejlődését a művészek sok esetben beépítik alkotási metódusaikba, újfajta vizuális nyelvet fedezve fel, amely azonban erősen függ ezektől a szoftverektől és digitális eszközöktől. 

Mivel mindez jelentős pénzügyi hátteret igényel, a technológiaalapú művészet sok esetben a szórakoztatóiparban találja meg a helyét.

Arra a kérdésre, hogy miért pont egy bevásárlóközpontba tervezték a PIXIM projektet, L. Laki László ezt válaszolta: „A Covid után megváltoztak a fogyasztási szokások, az emberek az online vásárlást részesítik előnyben. A Netflixnek és egyéb streamingszolgáltatásoknak köszönhetően a mozi helyett inkább otthon néznek filmeket. Napjainkban új szórakoztatási eszközöket igényelnek a bevásárlóközpontokba érkezők, szeretnének kikapcsolni a rohanó hétköznapokból, hogy újra tudják »bootolni« az életüket. Ugyanakkor, ha beülünk egy moziba, akkor minimum kétórás elfoglaltságnak nézünk elébe, amire rá kell készülni. A PIXIM-ben 20 percesek a vetítések, ezzel nem szakadunk ki olyan mértékben az életünkből, csak éppen annyira, hogy ki tudjunk kapcsolni. A húszperces vetítés során három immerzív film kerül megjelenítésre, amelyek egymást is kiegészítik. A filmkínálat folyamatosan bővül nemzetközi és hazai alkotók munkáival. Az PIXIM kialakításának fő koncepciója, hogy minél inkább láthatatlanná váljon a térben, a falai visszatükrözik a környező boltok kirakatát, ezáltal eltüntetve a 120 négyzetméteres immerzív dobozt.”

A középkori szakrális alkotások ugyanazt az átélést és belemerülést szolgálták, mint a kortárs művek, azonban a felgyorsult, ingergazdag digitális társadalomban egyre nagyobb kihívás az emberek számára, hogy valóban elmerüljenek egy szobor, egy installáció vagy egy festmény előtt, apránként felfedezve annak belső tartalmát, és megfigyelve, milyen érzéseket vált ki belőlünk. Elkerülhetetlen viszont, hogy a szórakoztatóipar kiszolgálja a gyors, heves impulzusokat igénylő közönséget. A Light Art Museum ugyancsak a technológiaalapú művészetet állítja a középpontjába, így többek között a fényművészet és kinetikus művészet is szerepet kap tárlatain. A PIXIM-hez hasonló immerzív terek külön kiállítástechnikát igényelnek, vizuális világuk megalkotására digitális művészeket, animátorokat kérnek fel, akik összetett feladat elé néznek. A térben mozgó, gyakran különálló térélményt nyújtó animációkat, filmeket két dimenzióban kell megtervezniük, miközben audiovizuális élmény révén, a hozzá tartozó hanghatásokra és zenei aláfestésekre is gondolniuk kell.

Hazánkban aránylag kevés alkotó képes ehhez hasonló immerzív animációt tervezni, ugyanakkor számuk évről-évre nő. A sokasodó kiállítóterek lehetőséget nyújtanak számukra a bemutatkozásra, viszont kétség sem férhet hozzá, hogy egy költséges technikáról van szó, hiszen például a PIXIM projekt megvalósulása 400 millió forintba került. Mindennek ellenére L. Laki László szerint az immerzív kiállításoknak van jövője Magyarországon a szórakoztatóiparban, de meg kell találni azokat a helyszíneket, ahol eleve sok ember sétál vagy várakozik: „A PIXIM egy prototípus, szeretnénk ezzel a projekttel fejlődni, ezért egy expanziós tervvel álltunk neki az építésnek, és idővel meg szeretnénk jelenni több plázában és repülőtéren, ahol igyekszünk majd felállítani hasonló immerzív projekteket a következő 2-3 évben. A repülőtereken a hosszadalmas várakozási idő szórakoztató eltöltését szolgálhatják az ehhez hasonló vetítések.”

Számos immerzív tárlat a hagyományos múzeumi élményhez képest elsősorban a látványra összpontosít. Egy közvetlenül befogadható vizuális élményt igyekeznek nyújtani a látogatók számára, ezáltal szélesebb közönséget szólítanak meg, azonban nem feltétlenül a rendszeres galéria- vagy múzeumlátogató közönséghez szólnak. Szükséges megkülönböztetni a tisztán szórakoztató jellegű látványattrakciókat azoktól az immerzív projektektől, amelyek művészeti értéket, többletet is hordoznak. 

Egyes projektek a hűha-élmény elérését célozzák meg, ezek azonban a művészetet gyakran a puszta látványra redukálják, elhagyva ezáltal egy-egy alkotás mélyebb jelentésrétegét.

A klasszikusokat feldolgozó immerzív kiállítások, mint például a Van Gogh- vagy Gustave Klimt-festményeket bemutató vetítések ugyan a VR- vagy AR-technikák révén kínálnak új élményt a művekkel való találkozáshoz, azonban ez egyúttal el is idegenítheti a nézőt az eredeti műtől. A platóni barlanghasonlattal élve, csak egy tükröződő árnyékát érzékeljük az eredeti műnek. Walter Benjamin híres, A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában című esszéjében kiemeli az immerzív kiállítások kapcsán leggyakrabban felmerülő problémakört, miszerint a fő kérdés az, mennyiben őrzik ezek meg az eredeti mű „auráját”, fizikai jelenlétét, az egyediségét és történetiségének jelentőségét. Az immerzív terekben a művek sokszor látványos, reprodukálható digitális élménnyé válnak, a hagyományos művészetfelfogás szerint ezáltal megfosztva őket eredeti művészeti értékeiktől.

Visszatérve a PIXIM projektre, itt jelenleg nyolc vetítés fut lazán kapcsolódva egymáshoz, melyek négy témakörbe vannak ágyazva: Az élet eredete, Optikai illúziók, Végtelen utazás, valamint Művészet és fantázia címmel. Katona Kati multimédia-művész tervezésében egy intergalaktikus utazáson vehetünk részt, a magyar Limelight fényművészeti alkotócsoport munkája az élet keletkezésén vezeti végig a nézőket. Kovács Ivó alkotása egy helyspecifikus Rubik-kocka-illúzió, melynek fő kérdése, hogy hagyunk-e a mai korban elég időt magunknak az önfeledt játékra. Saeko Ehara Tokióban élő digitális művész klasszikus festményeket értelmez újra a mesterséges intelligencia segítségével. Julius Horsthuis holland alkotó zenei videóklipek és háttér-vizualizációk készítésével foglalkozott, többek között Aviciinek és Lady Gagának is készítve hasonló háttéranyagokat, itt vetített alkotásán pedig véletlenszerű geometriai alakzatokkal kísérletezik. Jeremy Oury francia digitális művész valóságérzékeléssel játszó alkotása megkérdőjelezi a digitális környezetünkhöz fűződő viszonyunkat. A tartalmak néhány havonta cserélődnek a PIXIM-boxban, hogy újabb és újabb bemutatókkal keltsék fel a látogatók kíváncsiságát.

Mitől lesz egy immerzív élmény művészet?

A művészet egyik alapvető jellemzője az intenció, amely egyedi látásmódot, gondolatot vagy érzést közvetít, nem csupán esztétikai élményt nyújt. Amennyiben azonban egy immerzív kiállítás egyedüli célja a látogatók szórakoztatása vizuális effektekkel, hatásos zenével, valamint interaktív elemekkel, amelyet művészi reflexió nélkül tesz, ebben az esetben közelebb áll a szórakoztatóipari, tematikus látványattrakciók világához. 

Ugyanakkor az immerzív technológia bizonyos megformálásban valóban művészi kifejezőeszközzé válhat.

A tartalom mélységében rejlik a különbség. Amennyiben a tárlat nem csupán látványosabb megformálásban mutatja be egy művész munkáit, hanem új interpretációkat nyújt hozzá, valamint kritikai vagy konceptuális rétegeket épít az értelmezésbe, művészetként is elgondolhatóvá válik. Ha azonban csupán a vizualitás fokozására szolgál, és a művészeti tartalom nem válik integrált részévé, akkor valójában kevés köze van a kortárs művészi szférához.

Egy másik megközelítésből ugyanakkor a digitális szemléltetőeszközök használata a hagyományos múzeumokban szintén egyre nagyobb szerephez jut. Gyűjtemények feltárására, rekonstrukciók és oktatóanyagok készítésére, valamint virtuális séták megtervezésére is alkalmas, ezáltal a közgyűjtemények anyagai szélesebb közönség számára válhatnak elérhetővé. Ez önmagában ugyan nem művészet, viszont jelentősen hozzájárulhat a múzeumi anyag megértéséhez, és valóban nyújthat akár egy átélhető élményt is a látogatók számára, akár egy művészeti tárlat kiegészítéseként.