Szívből szól, húrra hangolva – Interjú Varga Bencével, a Zaporozsec frontemberével

Gitárzenekarként hivatkoztok magatokra, de a zenétek sokszor különböző műfajokat (pop, rock, alter, indie, country) ölel fel. Hogyan határoznád meg a stílusotokat, és hogyan alakult ez az évek alatt?

Amikor megalakult a zenekar, Magyarországon épp virágzott az alternatív zenei élet, és mi ennek a közepébe csöppentünk bele, így alter pop-rock formációként indultunk. A gyökereinket tekintve brit gitárzenén nevelkedtünk – ez a legnagyobb hatás a mai napig a zenénket illetően –, de ettől függetlenül szeretünk kalandozni. A diszkótól a funkyn át mindenféle stílust bele szoktunk építeni a műveinkbe, emiatt a hangzásunk folyamatosan változik. Viszont a nagy kilengéseket (például az olyan dalokat, mint a Movie Star) befejeztük. Ami marad és adott, az a gitárzene.

Magyar–angol szakos tanárként végeztél – ez az albumokon is rajta hagyja a nyomát. Minden lemezen legalább egy versfeldolgozás is helyet kap. Milyen kihívásokkal jár ez az alkotási folyamat?

Nem igazán kihívás, élvezem ezt csinálni. Legtöbbször a dalszöveg megírása okozza a legnagyobb gondot, feldolgozásnál viszont ez a rész adott. A kihívás inkább abban rejlik, hogy egy meglévő szövegre kell dallamot találni, ami eltér a megszokott munkamódszertől.

A versfeldolgozások mégis üdítő színfoltjai a lemezeinknek.

Semmiképpen sem teher, csak más megközelítést igényel a többi dalunkhoz képest. Általában én szoktam dalkezdeménnyel előállni, ha pedig időnk engedi, akkor azt a próbák során megnézzük, és a szöveg erre a kész dallamra születik.

Dolgoztatok már fel Weöres Sándor-, Szabó Lőrinc- és József Attila-verseket is. Melyik költő áll a legközelebb hozzád?

Weöres Sándor és József Attila visszatérő költőpáros számomra. Weöres Sándort azért szeretem, mert nemcsak alkatilag áll hozzám közel, hanem Vas megyei származású is, akárcsak mi, ez pedig egy plusz kötődést ad. Valamint közel áll hozzám a filozofikus világlátása – azt hiszem, hasonlót próbálok képviselni. József Attila szintén meghatározó költő az életemben, illetve dalszövegeimben. Nehéz lenne választani a kettő közül – nem is szeretnék.

Fordítások mellett angol nyelvű szövegalkotással is kísérleteztetek – várható ennek folytatása?

Ha kerül angol nyelvű rész a dalainkba, annak általában az az oka, hogy nem tudok elsőre magyar szöveget írni. Ezeket az angol részeket csak „can’t you see” szövegnek szoktam nevezni, ami számomra csak eszköz arra, hogy az énekdallamot meg tudjam írni. Később ezt az angol nyelvű szöveget cserélem le magyarra, de ez nem mindig egyszerű, mert viszonylag kötött sémákhoz és ritmikához kell igazodnom. Megesett, hogy nem tudtam átfogalmazni az eredeti angolt – például a Movie Star című dalunk refrénje is így maradt meg –, mert egyszerűen nem találtam magyar alternatívákat, amik ugyanazt a hangulatot tudták volna hozni. Végül úgy döntöttem, hogy ez lesz a kiindulópont, és erre építem fel a dalt. Tehát mindig születik egy angol nyelvű verzió is, csak ritkán marad meg. Lehet, hogy egyszer kiadunk ezekből egy meglepetéslemezt – de alapvetően nem tervezzük, a fókusz továbbra is a magyar nyelvű szövegeken van.

Említetted, hogy általában először a zene készül el, és csak azt követően születik meg a dalszöveg. Hogy néz ki nálatok ez a folyamat? Közösen kezdtek el improvizálni, vagy már egy előre elkészült alapból indultok ki?

Ez a kezdetektől úgy működik, hogy a szöveg már kész zenei alapra íródik. A folyamat viszont változó.

Az utóbbi években tartottunk alkotótáborokat, ahol elvonultunk valahová közösen, mindenki hozott különféle ötleteket, és ezekből próbáltunk összeállítani valamit.

Viszont a tábort leszámítva általában én viszek dalkezdeményt a próbákra. Ha nincs sürgető határidő, stúdiófelvétel vagy kiadási terv, akkor közösen szoktunk foglalkozni ezekkel a vázlatokkal. A többiek, Hoffmann Máté, Papp Dávid, Balaton Gergely ilyenkor még pofozgatják egy kicsit, utána a dalszöveg megírása már csak az én feladatom.

Melyik albumot vagy dalt tartod a legfontosabb mérföldkőnek a zenekar életében?

Albumok tekintetében talán mindig az első a legizgalmasabb – 2014-ben hoztuk ki a Mr. Gorsky című lemezünket. Dalt már sokkal nehezebb kiemelni. A legjobban talán a Te vagy egyedül című számunkat szeretem játszani koncerteken. Egy nehéz időszakban készült, amikor tele voltam kétellyel és félelemmel, így ez a dal egyfajta szimbóluma lett annak a korszakomnak.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy a legjobb ötleteitek spontán születnek – tudnál említeni egy példát, amikor egy ilyen hirtelen ötletből született dal?

Csak ilyen példát tudok mondani, de a legviccesebb az egyértelműen a L’amour Toujours sztorija. Eredetileg csak poénnak indult: a Valentin-napi koncertünket szerettük volna népszerűsíteni, és kitaláltuk, hogy írunk egy közös szösszenetet a közönséggel. Meghirdettük a közösségi médiában, hogy várunk tőlük szavakat, és meglepően sokan bekapcsolódtak: több mint kétszáz szó érkezett.

Egy délután alatt megírtam a szöveget – ez volt a leggyorsabban elkészült dalszövegem. Egy próba alatt összeraktuk hozzá a zenét, és hétvégén a koncerten már be is mutattuk L’amour Toujours címen.

Jó volt, hogy kaptam egy szóhalmazt, és nem nekem kellett kitalálnom a szavakat. Ezek a korlátok felszabadítottak, játékossá tették az alkotást, és nagyon élveztem az egész folyamatot. Azt gondoltuk, ez csak egy mellékes érdekesség lesz, de a közönség teljesen megőrült tőle – nyilván mindenki kereste benne a saját hozzájárulását. Onnantól minden sodródott tovább: eljátszottuk, tetszett, úgy döntöttünk, felvesszük. Nem is stúdióztunk vele sokat, otthon felpötyögtem, felénekeltem, felgitároztam. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy 2024-ben Fonogram díjat kapunk érte.

Hogyan éltétek meg a korábbi jelöléseket – akár más dalokkal kapcsolatban –, illetve a díjat? Mit jelent számotokra, hogy ismét ott lehettek a legjobb előadók között?

A célunk az, hogy akik hallgatnak minket, vagy eljönnek a koncertjeinkre, olyan élményt kapjanak, ami velük marad, ami miatt újra és újra visszatérnek hozzánk. Már az is különleges volt, amikor a L’amour Toujours-t először játszottuk koncerten, és a közönség azonnal kapcsolódott hozzá – úgy, hogy akkor hallották először. Ez önmagában hatalmas élmény volt. Az pedig, hogy a szakma is elismeri, amit csinálunk, mindig egy óriási megtiszteltetés. Korábban is voltak már jelöléseink, de amikor végül tényleg díjat kaptunk, az olyan érzés volt, mintha megkoronáznák mindazt, amit eddig közösen elértünk.

A közönség a saját élethelyzetéhez igazítva értelmezi a dalaitokat. Tudnál olyan példát említeni, amikor ez valamilyen izgalmas – a szerzői szándéktól merőben eltérő – interpretációhoz vezetett?

Egy megható esetről tudok beszámolni. Egyszer egy anyuka odajött hozzánk a koncert után, és elmesélte, hogy a kisfia szívbeteg. Mondta, milyen sokat jelentett számára, hogy amikor autóval mentek a kardiológushoz, pont megszólalt a rádióban a L’amour Toujours. A fia megnyugodott attól a gondolattól, hogy biztos van egy bácsi is, akinek baj van a szívével – utalva a dal első sorára: „Kardiológushoz mentem, a szívemben egy szívszilánk…” Akkor nem tudtuk, mit mondjunk, de örülök, hogy a zenénk néha ilyen különleges módon talál utat a közönséghez.

Hogyan készültök fel a turnészezonra? Már összeállt koncertműsorral indultok, vagy szoktatok akár útközben is változtatni a dalok sorrendjén vagy hangzásán?

Nincs kimondottan szigorú turnéfelkészítő tervünk. Általában a szezon elején tartunk egy nyitókoncertet, ahol bemutatjuk a már összeállított műsort. Idén március 22-én, az A38 Hajón adtuk elő azt a koncertprogramot, amit nyáron is hallhat majd a közönség. Persze figyeljük a visszajelzéseket, így előfordul, hogy útközben még finomítunk rajta akár sorrendben, akár apróbb hangzásbeli változtatásokkal. Bár azt tapasztaljuk, hogy a közönség jobban élvezi, ha a dalok élőben is hasonlóan szólnak, mint a felvételeken, egy kis „fűszerezést” így is bele szoktunk csempészni.

Tavaly 20 éves lett a zenekar, Fonogram díjat nyertetek. Idén pedig megjelent a Most jön a legjobb rész – egy új fejezet nyílik számotokra?

Ha a számokat nézzük, valóban egy új fejezethez érkeztünk – ez a változás a zenénken is érződhet. Sokan mondják, hogy a mai magyar zenei mezőnyben mi már-már retró vonalat képviselünk.

Ezt a fajta gitárzenét kevesen játsszák, de mi kitartunk mellette.

Reméljük, hogy lesz még egy új hulláma ennek a hangzásnak. Zeneileg tehát nem váltunk irányt, továbbra is ezt a vonalat képviseljük. Ami most inkább új, az a lendület, ami hajt minket. Sok pozitív visszajelzést kapunk, mind a közönségtől, mind a szakmától, és szerencsére sokan járnak a koncertjeinkre is. Bízunk benne, hogy ezt az energiát meg tudjuk tartani, és pár szinttel még feljebb is tudjuk emelni a zenekart. Most pedig jönnek a turnék, szóval izgatottan várjuk, hogy beinduljon a szezon.