„A rendező munkája nem ér véget azzal, hogy elkészíti a filmet” – Interjú Zsótér Indi Dániellel

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola [ma már Budapesti Metropolitan Egyetem – a szerk.] mozgóképes szakán végeztél 2013-ban. Miért akartál filmes lenni, és hogyan kerültél a szakmába?

Gyerekkoromban rengeteg minden érdekelt a színjátszástól kezdve a zenén át a rajzolásig és az írásig. A Közgazdasági Politechnikumba jártam gimnáziumba, ahol jelentkeztem a videós szakkörbe. Filmekről beszélgettünk, megtanultuk a vágóprogramok és a kamera használatát. A szakma technikai része akkor nem igazán érdekelt, sokkal inkább foglalkoztatott, hogy a film segítségével azt is megmutathatjuk, ami a valóságban nem létezik. Azon kevesek közé tartozom, akik nagyon fiatalon tudták, hogy mivel szeretnének foglalkozni. Ennek ellenére a főiskola elvégzése után nem a filmszakmában helyezkedtem el azonnal. Az első nagyjátékfilmem előtt hat éven át kulturális újságíróként dolgoztam a 24.hu hírportálnál. Nagy rajongója vagyok Ács Daninak, a korai 444-nek és a régi Indexnek. Soha nem akartam ugyanolyan videókat gyártani, mint ők, de éreztem, hogy sokkal izgalmasabb dolgokat csinálnak, mint egy sima stúdióbeszélgetés, ami nagyon inspirált. Később egyre több társadalmi tematikájú anyagot készítettem, de igyekeztem nem átmenni szociopornóba, hanem dokumentumfilmes szemszögből megközelíteni bizonyos témákat, mint az állattartás, a vallás vagy konkrét emberi sorsok.

A dokumentumfilmezés sosem vonzott?

Nem, mert olyan jelenlétet igényel a rendező részéről, amelyben csak minimálisan tudja kontrollálni az eseményeket. Azokhoz a rövid anyagokhoz is ez az attitűd szükséges, amelyeket a 24.hu-nak készítettem, de egy dokumentumfilm hosszú évekig készül, amihez szerintem nem lenne elég türelmem, még ha a szociális érzékenységem meg is van hozzá.

Június 25-én volt egy éve, hogy az HBO Maxen debütált az első nagyjátékfilmed, A Karantén Zóna. Mennyire vagy elégedett a film utóéletével, és mennyire adott lökést a pályádnak?

Mivel a streamingplatformok nem közölnek nézőszámokat, nem tudom, hányan látták a filmet, de a magyar tartalmak között sokáig a TOP10-ben volt A Karantén Zóna. Az HBO nagyon elégedett volt a nézettséggel, hiszen mi ezt teljesen magunktól, a nulláról készítettük el, nem állt mögöttünk gyártócég, és mi voltunk a produceri csapat is.

Sokan azt hiszik, hogy ha egy rendezőnek megveszi a filmjét az HBO, akkor automatikusan jön a pénz, a siker és a csillogás, de ez nem igaz.

Nehéz szembesülni vele, hogy a premier után egy-két hónappal elmúlik az érdeklődés a film iránt, amelyen három évig dolgozott az ember. Nem jelent meg olyan kritika, amellyel ne értettem volna egyet. A legtöbben elismerően nyilatkoztak a filmről, és értették, hogy mi volt a célunk. Nagyon büszke vagyok A Karantén Zónára és arra, ahogyan sikerült elkészítenünk. Körülbelül tízmillió forint volt a költségvetés. Ennyi pénzből a Trónok harcában egy ló elsétál a CGI háttér előtt, mi pedig egy egész estés filmet forgattunk le.

Gondolom, három éven át A Karantén Zónával keltél és feküdtél. Nehéz volt elengedni a filmet?

Nehéz, mert nem tudtam, hogyan alakul egy film utóélete a premier után. Évekig A Karantén Zónáról szóltak a napjaim. Próbáltam nem mindenhol a filmről beszélni, mert közben zajlott a hétköznapi életem is. Szerencsére a családtagjaimtól és a barátnőmtől is óriási támogatást kaptam. Hatalmas tanulási folyamat volt számomra ez a film. Úgy tekintek rá, mintha a gyerekünk lenne, ismerjük a hibáit, és azokkal együtt szeretjük.

A Karantén Zóna állami támogatás nélkül készült. A jövőben is független filmeket szeretnél rendezni, vagy próbálsz majd pályázni a Nemzeti Filmintézetnél?

Szeretnék majd pályázni, de akkor sem dől össze a világ, ha esetleg nem kapok támogatást, bár nyilván úgy nehezebb lesz. Vannak olyan műfaji filmes terveim, amilyenekre szerintem a Nemzeti Filmintézetnél is lenne fogadókészség. Írtam olyan terveket is, amelyeket inkább független gyártásban lehetne megvalósítani, még ha nem is könnyen. Ha sikerül valahonnan anyagi támogatást szerezni, akár az NFI-től, akár magánszemélyektől vagy gyártócégtől, nem fogok nemet mondani egészen addig, amíg azt érzem, hogy közösen gondolkozunk a filmről, és nem eszközként kíván felhasználni valaki a saját céljaira. Nehezen tudom elfogadni a helyzetet, amikor nem közös gondolkodás mentén zajlik az együttműködés. Ha azt érzem a megrendelőn, hogy csak végrehajtóként tekint rám, közel sem lesz olyan a végeredmény, mint amikor közösen agyalunk. A filmkészítés jóval komplexebb annál, mint hogy az ember ír egy forgatókönyvet, és a kezébe veszi a kamerát.

Fontos feladat a filmnek a nézőkhöz való eljuttatása is. Ebben még a magasabb költségvetésből készülő magyar produkciók sem mindig jeleskednek, A Karantén Zóna viszont komoly sajtóvisszhangot tudott kiváltani. Szerinted min múlik a promóció sikere?

Azt vallom, hogy a rendező munkája nem ér véget azzal, hogy elkészíti a filmet. Sokan valószínűleg nem értenek egyet, és azt mondják, hogy a film promóciója az ügynökség, a forgalmazó és a mozi feladata. A Karantén Zóna hírét azért sikerült sok emberhez eljuttatni a médián keresztül, mert tudtunk olyan izgalmas tartalmat mutatni a sajtónak és a nézőknek, amely önmagában is felkeltette az érdeklődésüket. Ahogy említetted, az alkotóknak ez sokszor nehézséget okoz. Én sem értek hozzá, ezt egy adott ponton beismertem, de nagyon meg akartam tanulni, és tudtam, ha a sajtót meg tudjuk győzni arról, hogy tudósítsanak rólunk, az már majdnem félsiker. Akik egy film promócióján dolgoznak, általában értenek a szakmájukhoz, de nem mindig olyan lelkesek és motiváltak, mint az alkotók. Ezért érdemes aktív résztvevőként bevonni a film alkotóit ebbe a folyamatba. A reklám éppúgy egy kreatív folyamat eredménye, mint maga a produkció.

Azt olvastam, hogy egy sorozatterv fejlesztésén is dolgozol, amely a Bestia címet viseli.

A Scripted Productions műsorgyártó cég felkért, hogy vegyek részt a sorozatterv fejlesztésében. Az adaptáció egy sorozatgyilkos, Jancsó Ladányi Piroska történetén alapul, aki 1953–1954-ben öt tizenéves lányt ölt meg Törökszentmiklóson. A sorozattervet Kalmár Lalitával közösen írtuk. Első körben elolvastuk Rubin Szilárd Aprószentek című regényét, aztán feltúrtuk az internetet. De Jancsó Ladányi Piroska történetéről nagyon kevés információ érhető el az újságokban, könyvekben vagy podcastokban, ezért nem egy true crime documentaryra kell számítani, nem a bűntényt akartuk megoldani. Be akartuk mutatni azt a társadalmat, amelyben ezek a borzalmas gyilkosságok történtek. Az eseményeket egy nyomozópáros szemszögén keresztül meséljük el.

Mennyire fontos számodra, hogy olyan történetet vigyél vászonra, amelyet te írtál, vagy amelyhez van személyes kapcsolódásod? Ha megkeresnének egy kész forgatókönyvvel, abból is készítenél filmet?

Eddig még nem jutott el hozzám olyan filmterv, amelyet ne akartam volna szétszedni és újra összerakni a saját ízlésem szerint, de talán ez normális is.

Szívesen veszem, ha megkeresnek egy jó forgatókönyvvel, de csak olyan filmen tudok őszintén dolgozni, amelyben találok azonosulási pontokat.

Az Imre Fia Imre zenekarral ezért sikeres évek óta a videóklipes együttműködésünk: én sok azonosulási pontot érzek a zenéjükben, ők sokat az én látásmódomban. Más lenne a helyzet, ha felkérnének egy napi sorozatba rendezőnek. Ott világosak a „játékszabályok”. Az elején tudjuk, hogy hány jelenetet kell leforgatni egy nap alatt, adott a szakembergárda is, a rendező pedig elsősorban „végrehajtóként” dolgozik a produkción. Nem rendeztem még sorozatot, de nagyon szívesen kipróbálnám. Egy rendező nem foglalkozhat mindig csak a saját művészetével. Előfordul, hogy jó munkásemberként kell elkészíteni egy produkciót. Szerintem jó lennék benne. A világon a legjobban filmezni szeretek. Szomorú, hogy mégis ezzel foglalkozom a legkevesebbet.

Tegyük fel, hogy kapsz egy kétszázmillió forintos támogatást, amelyből olyan filmet forgatsz, amilyet csak szeretnél. Milyen műfajú filmet készítenél?

Vida Orsolyával, akivel A Karantén Zóna forgatókönyvét írtuk, egy olyan filmterven dolgozunk, amelyben egy ember bemegy az erdőbe, ahol találkozik önmagával, de csak az egyikük jöhet ki. Ezt például biztosan le tudnánk forgatni kétszázmillió forintból. A thriller, a horror, a misztikum nagyon közel áll hozzám, és a humor is nagyon fontos elem. Csábító az összeg, de sokkal alacsonyabb költségvetésből is készítettek nagyon erős filmeket. Példaként szoktam felhozni a Creep című amerikai filmet, amely nagyon egyszerű ötletre épül, és a lehető legolcsóbban valósították meg, mégis borzasztóan erős alkotás. A thriller és a horror műfaja között mozog, miközben rettenetesen vicces, és az emberi lélek működését boncolgatja. A Creep egyszerre szórakoztat, megbotránkoztat és elgondolkoztat. Hasonló filmeket szeretnék készíteni, és ez volt a célunk A Karantén Zónával is. Egyszer egy barátom azt kívánta nekem, hogy én legyek Magyarországon „a misztikus horrorfilmek rendezője”. Nagyon boldog lennék, ha sikerülne megszereznem ezt a titulust. A műfajok közötti átjárhatóság érdekel, ami nemcsak keveri a zsánereket, de ad valami pluszt a néző lelkének.

Szerinted mi az oka, hogy alig készül magyar film a horror zsánerben? Minek kéne történnie, hogy ez változzon?

Bizalomra volna szükség a finanszírozók részéről. Magyarországon nincs hagyománya a műfaji filmeknek, a horrornak meg még annyira sem, ezért az elmúlt harminc évben is sokkal kevésbé mertek kísérletezni ezzel a műfajjal. Eleve ráragadt az az igazságtalan közhely, hogy mindig csak véres és erőszakos lehet, hogy drága és a magyar közönség eleve nem kíváncsi rá. Pedig ha egy forgalmazó a leggyengébb, B film szintű tucathorrort is hozza a mozikba, tuti hogy nézni fogják az emberek, és ez fordítva is igaz lenne. Egy horror majdnem mindegy, milyen nemzetiségű, ha jó, akkor biztosan nagy rá a kereslet. Szerintem az egyik legjobban kombinálható műfaj. A sci-fi horrortól a horrorvígjátékon keresztül a horrormusicalig sokféle alzsánerét ismerjük, de sokszor lehet, hogy csak esztétika szintjén jelenik meg, mondjuk, egy bűnügyi filmben egy jelenet erejéig. Az, hogy miért a Post Mortem volt az utolsó horrorfilm, amelyet támogattak, nem tudom, de biztos lennének még sokan ebben az országban, akik sokkal kevesebből is tudnának jó horrorfilmeket csinálni. Igény biztosan volna rá.

Egy márciusi Facebook-posztban azt írtad, hogy a 2023-as éved filmes szempontból nem úgy indult, ahogy eltervezted. Mik a céljaid az idei évre?

Elsősorban munkaszempontból nem indult jól az év. Most már van egy pici javulás, de soha nem forgattam még ilyen keveset, amióta szabadúszó vagyok. Filmes szempontból az idei évre nem tűztem ki akkora célt, amit ne tudtam volna megvalósítani, ami azt jelenti, hogy sokat írtam. Jelenleg egy játékfilm treatmentjén [a film történetének rövid összefoglalója – a szerk.] dolgozunk, amely egy-két hónap múlva el is készül. Szerencsére Vida Orsival minden héten leülünk négy-öt órát írni. Ha az írással sem foglalkozhatnék, akkor lennék igazán elkeseredve.

A Karantén Zóna augusztus 24-től megtekinthető a Cinego felületén.