• Nevetséges világ! – Kritika Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben című könyvéről

    2023.12.07 — Szerző: Vermes Nikolett

    Mi lesz akkor, ha átlépjük a komolyság határát, és gúnyos tekintettel figyeljük az eseményeket? Lehet vicces két diktátor játszadozása? Vagy egy tudálékos filozófus megruházása? Netán egy új KRESZ, amely különbséget tesz a társadalmi rétegek között? Bödőcs Tibor új könyvéből kiderül.

  • Kép forrása
    Kép forrása

    Mitől lesz igazán humoros egy ideológia? Attól, hogy egy arasznyit túlgondoljuk, eltoljuk egy szélsőségesebb irányba, és megnézzük, mi történik. A Margó Irodalmi Fesztiválra megjelent címek között minden bizonnyal Bödőcs Tibor új kötete számított a legnagyobb érdeklődésre, több okból is. Elsősorban, mert az ország egyik legnézettebb humoristájáról van szó, tehát várhatóan remek nevettető kötet születhet tollából. Másodszor, amiért az előző négy önálló kötete és két Libri irodalmi közönségdíja (2018, 2022) szintén eléggé felkorbácsolta az olvasóközönség figyelmét. Harmadsorban pedig a kritikusai ugyancsak nagy érdeklődéssel figyelték, hogy ezennel vajon mivel rukkol elő, miközben azt becsülgethették, mennyire mer még aktuálpolitikai poénokkal élni. Nézzük tehát, hogy a fentiek közül mely várakozásokat sikerült felülmúlnia a Prímszámok hóesésben című kötetnek.

    Ami a humort illeti, az elsősorban stand-up-előadóként ismert szerző ezennel is eredeti, csípős, éles és helyenként húsba vágó komikummal dolgozott. Kedves, bájos, amolyan „ez jó kis poén volt” jellegű viccet nem is érdemes keresni a könyvben. Anélkül, hogy rögtön az elején poéngyilkosságot követnék el, annyit elmondhatok, hogy a humorral hadilábon álló olvasóknak nem javasolt Bödőcs olvasása. És van itt még egy óvatosságra intendő csoport – bár nem tüntetik fel sehol –, hiszen gyermekek, sőt fiatalkorúak számára sem javasolt az olvasása. Erre jó példa lehet Hitler és Sztálin héjanásza, amely sem a szexuális jellegű leírások, sem a témaválasztás miatt nem nevezhető gyermekbarátnak. Modern kifejezéssel élve: nem píszi, vagyis politikailag nem korrekt – de hát Bödőcs humorának éppen ebben áll a lényege. Habár meg kell hagyni, hogy a Prímszámok hóesésben lényegesen kevesebb kétértelmű utalást tartalmaz, mint a homofób és rasszista fiú történetét bemutató Mulat a Manézs (2021).

    Fájdalomcsillapító humor

    A humor eszköze tehát gazdagon átitatja a 72 miniatűrből álló könyvet. Némelyiket pedig érdemes lenne kiemelnünk még úgy is, hogy memoriterként raktározzuk el, és a borús pillanatokban rapid fájdalomcsillapítóként idézzük fel magunkban őket (Buddha és a másik Buddha, Tévedés, Új KRESZ). Vicckönyvnek azonban semmi esetre sem nevezhető ez a kötet, mivel annál jóval összetettebb és bonyolultabb történeteket mesél el, miközben társadalmi képeket, ideológiákat állít a feje tetejére – nem pedig holmi közhelyes anyósvicceket. Apropó anyós, anya, apa, gyerek, család: jelen kötetben alig kapnak helyet a humorista előadásaiból ismert olyan szereplők, mint a közeli hozzátartozók vagy a falubeli ismerősök. Ugyanakkor egy pillanatra sem hiányoznak a kocsmai poénok, és nem azért, mert ne lennének jók, hanem mert egyszerűen ebben a kötetben vajmi kevés keresnivalójuk lenne. És azt se felejtsük el, hogy jelen esetben Bödőcs Tibor elsősorban íróként nyilvánul meg, és nem színpadi humoristaként. A stand-up-előadásokban hallott poénok helyett ezért most egy egészen más, jóval szatirikusabb humort taglal. A Prímszámok hóesésben humora tehát 10/10 pont.

    Akik az irodalmi kíváncsiság miatt csapják fel a kötetet, szintén elégedettek lehetnek vele.

    Jellemzően a nyelvi szituáltság teremti meg a poénokat is. Itt van például a Vadászat című miniatűr egy bravúros részlete: „Kint voltak. Sziluettjük szelíd zsombékon finom párából bontakozott. Kisebb csoportok, hímek és tojók vegyest. Az itatónál koktéloztak. IT-sek, vállalati jogászok, egy kimenőszámlázási munkatárs, néhányan a bérszámfejtésről. Nem volt vesztegetni való időnk. Felállítottuk a lőállványokat. Hajtás, cserkelés kezdődött. A vadrécék már útra keltek, csak egy kis bicebóca nem tudott velük tartani, ott totyogott most körülöttünk. Vigyázva állítgattuk a célkeresztet, nehogy rálepjünk.” A textusnak ezúton megelőlegzünk, ha nem is szakmai, de legalább egy újabb közönségdíjat.

    Bödőcs Tibor  Kép forrása
    Bödőcs Tibor
    Kép forrása

    A könyv fejezetenként megenged magának némi műfaji változatosságot, egy kevés játékot, viszont nem veszíti el a vezérfonalat, a szatíra jelleget. Érdekes például, ahogy a Történelmi anzikszok című fejezetben megjelenik a chat nyelve, amikor két barátnő, majd egy anya és fia beszélget. Izgalmas, ahogy a szerző egy beszélgetést épít a celebfeleségek világára vagy éppen egy háborús helyzetre. De megjelenik egy kommentáráradat is, amely leginkább arra hasonlít, ahogy a könyves portálokon információt cserél az internet népe. A Féltem ettől a könyvtől című miniatűrt egyébként kis híján lehetetlen elolvasni, miután megszólalásig hasonlít a valóságból ismerős, általában semmitmondó, indokolatlanul hosszú, logikai bukfencektől hemzsegő kommentárokra, amelyeket senki sem olvas szívesen. A Prímszámok hóesésben irodalmi szempontból ezért 10/9 pontos.

    A célkeresztben: mindenki

    Nézzük végül a kritikusok várakozásait. A szerzőre jellemző aktuálpolitikai poénokat felváltja egy inkább a társadalomtudományokra építő humor. Akik tehát a politikai irónia miatt szemeznek Bödőcs Tibor új kötetével, azoknak bizony csalódniuk kell. Hiányérzetet kelt ebből a szempontból? Ha a szerzőt csupán stand-up-előadóként ismerjük, akkor igen. Ha azonban a szerzőt íróként is ismerjük már, akkor aligha.

    A Prímszámok hóesésben minden ideológiát kifiguráz, méghozzá válogatás nélkül: nem marad ki a zöld-, a liberális, a kommunista, a fasiszta gondolkodás sem, mindenki megkapja a magáét.

    Külön érdekes, hogy a kötet második – véleményem szerint legerősebb – fejezete az ókori filozófiától a középkoron keresztül, egészen a modernkori gondolkodókig minden jelentős módszertant és iskolát kiparodizál. Pellengérre állítja a görög filozófusokat, a középkori feltalálókat és még a közelmúlt tudósait is.

    Hogy pontosan kikről és mikről van szó? Erre a miniatűrök címei direkt módon utalnak, mint például Balasztész, Julius Vinocius, Ferdinand Nietzsche vagy maga Karx Marl. Utóbbit „német származású angol–francia–olasz evolúcióbiológus-etológus-dominikánus szerzetes-papagájkutató-strandpszichiáter-szabadúszó trágyafelismerés-tanácsadó”-ként írja le a szerző, de a fejezetben szereplő többi figura sem kap sokkal egyszerűbb jelzőket. A filozófiaparódia bátor lépés, hiszen azt feltételezi a mai olvasókról, hogy nemcsak a nagy gondolkodók neveit ismerik, hanem az eszmeiségüket is. Ez Bödőcs Tibor irodalmának a módszertana: fog egy szélsőséget és egy kicsit még tovább csavarja, viszont éppen csak annyira, hogy még humoros legyen. Az aktuális kormány szereplői ugyanúgy fel-feltűnnek lapjain, de a Prímszámok hóesésben ettől még nem lesz egy ellenzéki odamondogatós könyv.

    Semmi esetre sem szabadna bármilyen aktuálpolitikai jelzővel illetni, annál jóval tartalmasabb, és remélhetőleg tartósabb is a humora!

    A Prímszámok hóesésben Bödőcs Tibor kritikusaival szemben is állja a sarat, pontszámom ebből a szempontból 10/8.

    bb

    Meg kell említeni még azt a nyelvi sűrítést is, amelyet a miniatűr műfaja követel. Korábban szintén olvastunk már rövidebb írásokat a szerzőtől, viszont a jelen kötet igazolja, hogy legalább olyan kiváló regényíró, mint amilyen miniatűrszerző. A Prímszámok hóesésben című kötet olvasásához pedig íme néhány apró tanács: ne faljuk fel egy ültőnkben, mert megviseli a gyomrot, túl tömény; és ne higgyük azt, hogy megússzuk kritika nélkül, ugyanis az a könyv, amelyik a létező összes nézetet és ideológiát parodizálja, mindenkin talál fogást. Mérsékelt liberálisok és konzervatívok, jobb- és baloldali szavazók, optimisták és pesszimisták, romantikusok és realisták, fehér- és kékgalléros emberek mind a célkeresztjében állnak, és nincsen menekülő útvonal.

    Bödőcs Tibor az újonnan megjelent „Prímszámok hóesésben” című könyvével  Kép forrása
    Bödőcs Tibor az újonnan megjelent „Prímszámok hóesésben” című könyvével
    Kép forrása

    Végül jöjjön egy, a kötetben szereplő Válaszoljon! című írás, amely végső soron felteszi az i-re a pontot:

    Megölné a szomszédban kopácsoló honfitársát?

    1. Meg

    2. Hogyne

    3. Költözöm

    Ha állat lenne, milyen ember szeretne lenni?

    1. Állatvédő

    2. Zoológus

    3. Vadász

    Elégedett jelenlegi munkahelyével?

    1. Teljesen

    2. Lehetne rosszabb

    3. Rosszabb

    Mennyi az éves bevétele?

    1. Elég

    2. Nem elég

    3. Nincs

    Mit sportol?

    1. Kocogok

    2. Nem kocogok

    3. Ha rossz a lift, várok egy kicsit. Aztán lépcsőzöm

    Mit jelent Önnek, hogy magyar?

    1. Hogy itt élnem, halnom kell

    2. Szerencsés véletlen

    3. Nem szerencsés, nem véletlen

    Mi az élet értelme?

    1. Semmi

    2. Nem szeretnék válaszolni

    3. Most ültettem el a zöldborsót

     

    Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben

    Helikon Kiadó, Budapest, 2023

    Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben

  • További cikkek