Egy tiltólistás regény – 100 éve jelent meg Erdős Renée botránykönyve, A nagy sikoly

Erdős Renée már egészen fiatalon kitűnt a magyar irodalmi élet színpadán heves testi vágyakat megszólaltató verseivel. Forró szenvedéllyel írt művei nemcsak megelőzték korát, de olyan művészekre is hatást gyakoroltak, mint Bródy Sándor, vagy az éppen saját költői hangját kereső Ady Endre, aki „zseniális poétalányként” hivatkozott rá. A később a prózai művek felé orientálódó írónőnek egymás után jelentek meg regényei a 20. század első felében, amelyek szinte kivétel nélkül a bestsellerlisták élére kerültek. Szerelmi élete azonban rendkívül viharos volt. A magánéleti megpróbáltatások elől az ortodox zsidó származású írónő végül a katolikus vallásba menekült, s mint vallásos szerző emelkedett fel ismét. A katolicizmus eszméinek hirdetése mellett azonban Erdős Renée továbbra is gyakorta szerepeltetett regényeiben olyan női alakokat, akik szembe mertek fordulni a korra jellemző férfidominanciával, és műveiben gyakran boncolgatta a női egyenlőség kérdéskörét. A nagy sikoly című, 1923-ban megjelent regénye pedig nemcsak a korabeli olvasóközönséget botránkoztatta meg, de a modern kor olvasóira is megosztóan hat.

Egy tiltólistás könyv története

A regény cselekménye szerint Roessler Dóra, egy fiatal, végtelenül erkölcsös neveltetésben részesült lány szerelmi házasságot köt a nőfaló férfiú hírében álló Illésfy Sándorral. A szexuális élet terén tudatlan és naiv Dóra számára azonban az asszonyi lét nem váltja be sem az elképzelt fizikai gyönyörhöz, sem a szellemi kiteljesedéshez fűzött reményeit. Sándor testi közeledése megalázó és kellemetlen kötelességgé válik a számára. Csalódottságát tovább fokozza, hogy a nászúton hűtlenségen kapja férjét, minek következtében úgy dönt, nem hajlandó többé házastársi közösséget vállalni urával, amely egyébként is irtózattal tölti el. Dóra igyekszik feldolgozni a látszat kedvéért továbbra is fenntartott, ám valójában darabjaira hullott házasságából fakadó elkeseredettségét. Mindeközben 

a mű egyfajta „társadalmi panorámát” nyújt a század elején élő nők helyzetéről, külön hangsúlyt fektetve a korabeli társadalmi normákra, elvárásokra és az ebből fakadó nehézségekre.

A regény végén Dóra végül mégis megbocsát hűtlen férjének, egy gyóntatószékben ülő püspök ugyanis meggyőzi róla, hogy a nemi gyönyör által kiváltott „meddő” sikoly nemcsak hogy felesleges, de káros is, mivel a nemi vágy az asszonyokat az erkölcstelenség útjára téríti. A regénybeli püspök elmagyarázza Dórának, hogy „az egyetlen elfogadható női sikoly az, amelyet gyermek szülésekor hallat az asszony”, így Dóra megbékél férjével egy leendő gyermek születésének reményében.

Azt talán nem szükséges hosszasan ecsetelnünk, hogy megjelenésekor a regény miért számított provokatív és vitatott műnek, és miért került számos tiltólista élére. Hogy Erdős Renée egyáltalán foglalkozott a női orgazmussal és a szexuális felszabadulással, már önmagában forradalminak számíthatott a maga korában. A 20. század elején a „tisztesnek” mondott asszonyok szerepe jellemzően a gyermekszülésre és a házaséletet ellátó mindennapi teendőkre korlátozódott, így azok a nők, akik nyíltan beszéltek a szexualitásukról, gyakran negatív reakciókkal, akár megbélyegzéssel járó elutasítással szembesültek. A regény végén Dóra ugyan helyreállítja a közte és a férje között lévő házastársi állapotot, a mű ugyanakkor több olyan szerelmi viszonyt is bemutat, amelyek szemléltetése elfogadhatatlan volt a korabeli katolikus egyház számára.

Miért számít megosztó alkotásnak A nagy sikoly napjainkban is?

A különböző internetes portálokon fellelhető olvasói kommenteket olvasgatva egyértelműen kirajzolódik, hogy a regény száz évvel a megjelenése után is komoly vitákat generál. A legtöbb olvasó a történet végkifejletét kifogásolja. Amint arról már szó esett, a regény zárásaként Dóra – a korabeli erkölcsi és társadalmi elvárásoknak megfelelően – meghunyászkodik a nők egyetlen, „szent” feladata előtt, amely nem volt más, mint a gyerekszülés, és elfogadja a püspök által közvetített álláspontot, miszerint a szexuális élvezet csupán „meddő” kéj, amelyet legjobb, ha sosem tapasztalnak meg, ugyanis az csak boldogtalanságot és erkölcstelenségre való hajlamot gerjeszt a „gyengébbik nemben”.

„Az asszony nem boldog, mert félreismeri a hivatását, azt hiszi, ő a gyönyörűségekért született, s mert ezeket a férjnél nem találta meg, hát keres más férfit” – fogalmaz a regény. A modern olvasók számára természetesen a szexuális felszabadulás és egyenlőség már magától értetődő értékek, ezért Dóra döntése, mely alapján a szexuális kielégületlenséget és hűtlenséget elfogadva az anyai szerep felvállalása érdekében visszatér a házassági kötelékhez, nem tűnik maradéktalanul elfogadhatónak, különösen amiatt, hogy visszakozása szembe megy a regény által kezdetben megfogalmazott írói ígérettel.

A mű nyelvi és szerkezeti megoldásai – avagy miről is szól ez az írói ígéret?

A történetet elsősorban a szereplők belső monológjai, kisebb részben pedig az egymás közötti párbeszédek alapján ismerjük meg. Az írónő több nézőpontkaraktert is használ, amelyeket közeli (más néven korlátozott) egyes szám harmadik személyben szólaltat meg. Az olvasók így nemcsak Dóra, hanem többek között férje, Illésfy Sándor és más női karakterek gondolataiba is betekintést nyernek anélkül, hogy a mindentudó narrátor átvenné az elbeszélés fonalát. A szereplőket ennélfogva végig kívülről látjuk, és nem rajtuk keresztül értesülünk közvetlenül az eseményekről, hanem a narrátoron keresztül, aki a szereplők hangján megszólalva ismerteti őket az olvasóval. A fő nézőpontkarakter természetesen Dóra – a regény elsősorban az ő tetteire, gondolataira és érzéseire koncentrál. Dóra az első hét fejezetben töretlenül kitart meggyőződése mellett, miszerint Sándorra sohasem tekint többé „teljes értékű” férjeként, és hogy hátralévő életében megtagadja tőle (csakúgy, mint az összes többi férfitól) a testi szerelmet. Elhatározásában csak a nyolcadik fejezet során bizonytalanodik el, miután Ózdy – a híres zeneszerző – előadja Dórának írt legújabb szerzeményét, és szerelmet vall neki. Ezután Dóra már-már hajlana a válásra, ám egy véletlen találkozás a püspökkel ismét eltéríti őt a házasság felbontásától. Dóra végső döntéséről viszont – miszerint megbocsát férjének, és visszafogadja őt a házassági kötelékbe – az olvasók csak az utolsó fejezetben szereznek tudomást. Döntése szembemegy azzal az „írói ígérettel”, amelyet Erdős Renée egyértelműen kifejez a regény során, hiszen

a korábbi fejezetek rengeteget foglalkoznak a női szerepkörök, az egyenjogúság, a férfiak és nők közötti kettős mérce kérdésével, valamint a szexuális felvilágosultság és felszabadulás témájával.

Ha pedig egy regény sokszor említ, vagy fontosnak állít be valamit, akkor az olvasók részéről jogos a feltételezés, hogy azzal kapcsolatban egyértelműen fog állást foglalni. Mivel azonban a főszereplő végül elfogadja azt a szerepkört, amelyet közel tizenegy fejezeten keresztül szisztematikusan elutasított, végső „pálfordulása” hiteltelennek hathat. Ebben az esetben joggal merül fel a kérdés, hogy a mű befejezése mögött az írónő valós meggyőződése áll-e, vagy csupán a kor elvárásainak kívánt megfelelni. Tény, hogy a regény megjelenésekor Erdős Renée már évek óta hithű katolikusnak vallotta magát, így elképzelhető, hogy a regény befejezése valóban a hagyományos anyai és hitvesi szerepek védelme melletti kiállásként értelmezhető.

Az írónő ugyanakkor ennek ellentmondó témákat is beemelt a regénybe, a női vágyak és szerepek tágabb palettáját szintén szemléltetve. Ott van például a nagyvilági „idegen” asszony, Tonia karaktere, aki szeretett férje halála után korlátok nélkül éli meg szexuális vágyait. Hasonló szerepet testesít meg Dóra húga, Erna, aki már a történet elején leszögezi, hogy sohasem szeretne megházasodni, a testi szerelmet viszont élvezettel gyakorolja. Egészen más álláspontot képvisel ugyanakkor a zárdába vonult mater Beatrix, valamint Anna karaktere, aki férje halála után önként vállalja magára a mártír özvegyasszony szerepét, és hátralévő életében csak a gyermekeinek él, egy új házasságnak még a gondolatát is elvetve. A két véglet között helyezkedik el a színésznő, Ida Bondieu alakja, aki egészen fiatal gyermekkora óta égő szomjúsággal hajhássza a testi szerelmet, s aki harmadik tönkrement házassága után végül megpróbál változtatni életmódján.

A modern olvasók számára ellentmondásos üzenetet közvetíthet, hogy Tonia karaktere a cselekmény szerint annyira belefáradt életvitelébe, hogy öngyilkos lesz, Erna pedig halálos betegségben szenved. Ennek a két szexuálisan felszabadult életet élő karakternek a megrázó sorsa a társadalmi normákkal szembehelyezkedő, nemiségüket szabadon megélő nők bírálataként is felfogható. A két szereplő életének tragikuma azonban nem csak ebben az egy megvilágításban értelmezhető.

Sorsuk akár a korabeli társadalom és kultúra által felállított korlátok és elvárások erős kritikája is lehet,

hisz történetük szomorú példája annak, hogy azok a nők, akik nem tudtak vagy nem akartak megfelelni az elvárásoknak, könnyedén balsorsa juthattak.

Sokrétű tanulság

Kétségtelen, hogy a regény végkifejlete a modern olvasókban ambivalens érzéseket kelthet – úgy érezhetjük, hogy Dóra végleg lemond a szexuális vágyairól, és feladja a férj és feleség szerepének kettős mércéje elleni törekvéseit. Érdemes azonban megvizsgálni többfajta értelmezési lehetőséget is. A regényben több utalás van arra, hogy Dóra minden visszásság ellenére valóban szerelmes a férjébe. Ennélfogva elképzelhető, hogy számára végül fontosabbá válik a férjéhez való érzelmi kötődés, mint a szexuális vonzalom. Ezzel a regény azt hangsúlyozza, a szexuális szabadság és az egyenlőség mellett az érzelmi szempontok legalább annyira fontosak egy házasságban. Afelett sem szabad azonban szó nélkül elmenni, hogy Sándor sokat változik a házasságuk ideje alatt – hiába vonja meg tőle a felesége a testi szerelmet, és hiába kap teljes szabadságot, Sándor mégsem lel örömet más nők karjaiban, szüntelen Dóra után vágyakozik. A férj egyre növekvő szerelme elhidegült felesége iránt árnyalja a fiatal házasok kapcsolatát.

Érdemes figyelembe venni továbbá azt is, hogy a történetben nemcsak Dóra szála hangsúlyos, hanem annak ellentmondó, változatos életutak és nézőpontok szintén érvényre jutnak. Igaz, hogy végül a társadalmi elvárásokkal szembeszegülő szereplők (amilyen például Tonia és Erna) sorsa rosszra fordul, ezen nézőpontok megjelentetése a regényben már önmagában szerzői bátorságra utalt, hiszen a szexuális élvezet témája kimondatlan, kipróbálatlan és sok esetben tiltott volt az írónő idejében. Ebből kiindulva Erdős Renée regénye (legalábbis a jelenből nézve) nem csak egy tanulságot enged elfogadni az olvasók számára. A történet ugyanis rámutat, hogy már 

a 20. század elején is éltek olyan nők, akik a társadalom elvárásaival szembemenve saját maguk határozták meg szerepeiket,

holott a patriarchális rendszer és a nőkkel szemben támasztott szigorú erkölcsi normák nagyban megnehezítették sorsukat.

Aktuális témák

Erdős Renée regénye – azontúl, hogy nyíltan beszél a női orgazmusról – ugyanolyan kendőzetlenül nyilatkozik annak hiányáról is. Henrik püspök gyóntatói, Roessler Bálint pedig orvosi tapasztalatai alapján jut arra a véleményre, hogy a nők nagy része nem képes az orgazmus átélésére, ami egyrészt a női test anatómiai felépítésével magyarázható, másrészt társadalmi hátterükhöz fűződő szorongásaik hozadéka: „A világ tele van olyan asszonyokkal, akik magukban a folytonos lázadást hordják, azért, mert nem tudják, hogy mindnyájan testvérek abban, hogy nem találják meg a gyönyörűséget!”

A regényben ábrázolt nők szexuális élete számos téren korlátozott és elfojtott, így sokan nem ismerik saját testük működését és szükségleteit. Bár Illésfy Sándor szerette volna kielégíteni Dórát, az 1920-as években tabutémának számított nyíltan beszélni a szexről, ezért a pár egyszer sem hozza szóba a problémát. A nászéjszaka után Dóra gondolatban anyját kárhoztatja, aki a számos kéretlen tanács mellett épp a lényegről felejtette el tájékoztatni őt: arról, hogy hogyan is zajlik pontosan a férj és feleség közötti testi szerelem.

A nemi élettel kapcsolatos tudatlanság a polgári élet rejtett világában elvesző, szexualitásról való párbeszéd hiányára vezethető vissza. E téma ma ugyanúgy aktuális, hiszen a szexuális felvilágosítás továbbra sem magától értetődő a társadalom minden rétege számára.

A regény így arra is rámutat, hogy a férfinak milyen fontos szerepe van a mindenkori női szexuális örömök elérésében és támogatásában, amely együttműködést és kölcsönös megértést igényel.

Összességében elmondható, hogy bár Erdős Renée regényének végkicsengése alapvetően a korabeli társadalom elvárásait tükrözi, mégis A nagy sikolyban megfogalmazott kérdések a női szerepvállalás, valamint szexuális kiteljesedés kapcsán akár egy felszabadítóbb változás előidézői is lehettek. E változás a későbbi korok nőíróit mind egyenesebb és egyértelműbb megnyilatkozásra ösztönözte a témában, ezzel önállóságuk, autonómiájuk és szexuális felszabadulásuk iránti egyre őszintébb kiállásra sarkallva őket.