„A főhős TE vagy!” – A Kortárs folyóirat októberi számának ajánlója

Játszani jó, játszani kell! A tavaly szeptemberi tematikus lapszámhoz hasonlóan a játék körül forognak a cikkek, és a szerzők elsősorban ismét a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén működő Asztaliszerepjáték-Kutatócsoport tagjai közül kerülnek ki.

„Egyes olvasóknak meglepő lehet, de sem a »role-playing«, sem a »role-playing game« (RPG) kifejezést nem szabadidős hobbitevékenységek találták fel.” Hartyándi Mátyás a szerepjátszás lehetséges jelentései felől közelíti meg a szerepjátékot, felvázolva az ezzel kapcsolatos kutatás történetét és irányait, alkalmazási lehetőségeit.

Molnár Kincső Bernadett Az asztali szerepjátékok audiovizuális adaptációinak lehetőségei című tanulmánya a Vox Machina és a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület című adaptációkon keresztül vizsgálja a címben felvetett kérdést, főként azt, hogy ezek az alkotások el tudják-e érni, hogy nézőik a gyakorlatban is megismerkedjenek az asztali szerepjáték világával.

Valószínűleg sokan emlékeznek még a Kaland, játék, kockázat típusú játékkönyvekre. A műfaj mára átalakult, de létezik. Olyan írók is dolgoznak ezekkel az eszközökkel, mint például Varró Dániel, Berg Judit vagy Moskát Anita, és már a látható közönség sem feltétlenül csak a kissé kocka fiúkból áll. Tisza Eleonóra She is the Hero (?) – A játékkönyvek a romantika tükrében című tanulmánya a játékosok nemének kérdésével, arányaival foglalkozik, végigtekintve a „lapozgatósok” történetén a közel száz évvel ezelőtti játékkönyvektől egészen a Netflix által kínált romantikus interaktív filmekig.

Olykor nem könnyű eldönteni azt sem, hogy a karakter szólalt meg vagy a hús-vér játékos. Hlavacska András a megszólalástípusokat vizsgálja a Te mondod, vagy a karaktered? című írásában, ugyanis attól függően, hogy a játékos mennyire képes belemerülni a karakterbe, többféle kategóriába sorolhatók a megszólalástípusok.

A számban megjelent prózai írások közül kettő is a játékhoz kapcsolódik, ráadásul mindkét szerző Zsoldos Péter-díjas. Mivel a játék használható akár oktatási célokra is, Markovics Botond Játékkészítők című novellája egy olyan alaphelyzetből indul ki, ahol megvalósulni látszik, hogy a számítógépes játék a tanulást segítő eszközként beépül a tantervbe. De a folyamat során nem várt akadályok bukkannak fel. A novella egy titkosított jegyzőkönyvbe enged bepillantást a talán nem is olyan távoli jövőből.

Napégette című írásában Veres Attila a játék világába menekülő gyerek szemszögéből mutatja meg, hogy az, ami egyeseknek teljesen értelmetlen időfecsérlésnek tűnhet, sokaknak segít kizárni a külvilágot vagy extrém esetben túlélni a gyermekkort.

Nádas Krisztina Ráció című elbeszélése is beleillik ebbe a sorba abban a tekintetben, hogy egy alternatív jövőbeni valóságot tár elénk, ahol meghalt a 2013-ban született „utolsó történetmondó”, és a könyvtárát múzeummá vagy esetleg kávézóvá alakítanák, ha erre lenne bármi igény, és olvasna „még ebben a világban bárki az utolsó történetmondó unokáján kívül”.

A kritikák ebből a számból sem maradnak el. Naplóbejegyzések, interjúk egy életútról, „jobb szó híján, önéletrajzi jellegű, kivételes ihletettségű költői szépprózakötet”. Tóth Erzsébet Én lettem volna – Szilánkok egy életrajzból című kötetét, amelyből már korábban is közölt részleteket a folyóirat, Pécsi Györgyi ismerteti a Kortársban.

Az igazán jó ifjúsági irodalmat értékelni kell / érdemes kiemelt figyelemmel követni. Haklik Norbert épp ezt teszi, amikor Bánki Éva A Petőfi-vírus című ifjúsági regényét ajánlja: „Ritka az a könyv, amely hiteles és érzékletes jellemrajzzal ábrázolt szereplők ekkora sokaságát képes felvonultatni százhatvan-egynéhány oldalon. […] Bánki mer szélesen meríteni és mélyre menni. Megjelenik a gyermeki monológokban a klímaszorongás, a felnőttek iránti bizalom hiánya, akárcsak a félelem a harmadik világháborútól vagy egy újabb világjárványtól.”

A versek sem maradnak el. Csuday Csaba Takács Nándor Rádiócsend című kötetét ismerteti. „Embertelennek eléggé embertelenek. Abban az értelemben mindenképp, hogy emberi lény csak ritkán bukkan fel bennük. A lírai én is csak ritkán szólal meg a maga nevében […]. Semmi vaáli, semmi Bakony, csak a névtelen erdő, amelynek, akár egy gótikus városnak, sikátorai vannak, ezeken kell átküzdenie magát a biztonságba igyekvőnek.”

A lapszámot Ughy István munkáival illusztráltuk.

A Kortárs októberi számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.