„Az a kérdés mozgatott, hogy van-e jogunk elkövetni egy kisebb bűnt, ha azzal megvédjük a társadalmat egy nagyobb tragédiától” – Interjú Prikler Mátyás rendezővel

Pozsonyban végeztél játékfilmrendező szakon. A 2005/2006-os tanévet Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen töltötted mint vendégdiák. Nemrég említetted egy interjúban, hogy ez nagyon fontos év volt az életedben. Mit jelentett számodra, hogy megismerted a magyar filmes közeget, és hogyan befolyásolta a rendezői látásmódodat az itt eltöltött idő?

Szlovákiában a kilencvenes évektől a kétezres évek elejéig a politikai vezetés miatt gyakorlatilag nem készültek filmek. Ehhez képest, amikor Budapestre jöttem, a Magyar Filmszemlén húsz-harminc nagyjátékfilmet mutattak be. Magyarországon egy egészen más, de pozsonyi magyarként mégis otthonos közegbe kerültem huszonévesen. Abba a legendás osztályba jártam, amelyet Szász János és Janisch Attila vezetett. Nagy Viktor Oszkár, Csoboth Attila, László Sára, Gerő Marcell, Nagy Dénes és Dobos Tamás voltak az osztálytársaim, akik a mai napig dolgoznak egymás filmjein. Nehéz megmondani, hogy az itt eltöltött tanév hogyan hatott a rendezői látásmódomra. A filmesztéták általában megjegyzik, hogy a rendezéseimen érezhető a csehszlovák és a magyar filmek hatása is.

Producerként és koproducerként olyan filmekben működtél közre, mint a Magyarázat mindenre, a Külön falka vagy a Délibáb. Mi kell ahhoz, hogy „odaállj” egy film mögé?

Jellemzően olyan filmekbe szállok be producerként vagy koproducerként, amelyeket ismerősök, barátok készítenek, nem azért, mert barátok, hanem azért, mert megvan a bizalom, és főleg azért, mert érdekel, ahogy gondolkodnak. A Külön falka stábjából Kis Hajnit nem ismertem, de Berkes Juli producer régi barátom. Reisz Gáborral fesztiválokon találkoztunk, és láttuk egymás filmjeit. Amikor megnéztem a Magyarázat mindenre első, háromórás verzióját, azt éreztem, hogy itt valami csoda történik.

Szerintem ebben a szakmában fontos, hogy meglegyen egy személyes szimpátia az alkotók között,

de természetesen produceri szempontból sokat számít a film témája és a koncepciója is.

Több mint tíz év telt el az első nagyjátékfilmed, a Köszönöm, jól megjelenése óta, de már évekkel korábban elkezdtél dolgozni a Hatalom filmtervén. Nehezen készült el a második filmed?

A Köszönöm, jól megjelenése után két-három évvel nekivágtunk a Hatalomnak. Nehezen indult be a film finanszírozása. A történet télen játszódik, tizenkettőből három hónapot forgathattunk, de akkor sem folyamatosan. Amikor folytattuk volna, kitört a járvány. Úgy számolom, hogy az a két év eltűnt az életünkből. Mivel a járvány után sok film megjelenése feltorlódott, vártunk még a premierrel. A Hatalom végül 2023 februárjában, a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozhatott be a közönség előtt. A legnagyobb nehézséget tehát nem a finanszírozás vagy az időjárás okozta. A legfájóbb, hogy a film zeneszerzője, Tallér Zsófia 2021-ben elhunyt még a film befejezése előtt.

Mi érdekelt a hatalom természetében, hogy erről készítettél filmet?

Jancsó Miklós mondta, hogy az egész művészettörténet és világirodalom a hatalomról szól.

Érdekelt a hatalom mibenléte, hogy ki, hogyan és mire használja.

Egy újságírónak is van hatalma, amikor interjút készít, mert ő dönti el, milyen képet fest a cikkben az interjúalanyáról. Leginkább az a kérdés mozgatott, hogy van-e jogunk elkövetni egy kisebb bűnt, ha azzal megvédjük a társadalmat egy nagyobb tragédiától. A történet abból indul ki, hogy egy magas rangú politikus egy szerencsétlen baleset okozója lesz. Marek Leščákkal, akivel a forgatókönyvet írtuk, ezen a történeten keresztül akartunk mesélni a hatalom kérdésköréről.

A filmnek nincs konkrét helyszíne, nem tudjuk, melyik országban játszódik. Szándékosan egy univerzális történetet akartál elmesélni?

Azt nem mondanám, hogy univerzális a történet, mert szerintem ilyen nem létezik. Arról szó sincs, hogy „alibizni” szerettünk volna, és meg akartuk úszni, hogy egy konkrét államról szóljon a történet. Egyszerűen el akartunk vonatkoztatni a napi politikától, hogy a közönség ne asszociáljon egyik országra se. A filmben szereplő falusi rendőrök egyenruháját úgy találtuk ki a jelmeztervezővel, hogy ne hasonlítson egy létező egyenruhára sem, a néző számára mégis világos legyen, hogy rendőröket lát a vásznon.

A filmet a fakó, szürke képek jellemzik, amelyek nyomasztó hatást váltanak ki. Mi volt a koncepció, amikor kitaláltátok a Hatalom képi világát?

Olyan filmet akartunk készíteni, amely egy fekete-fehér világban játszódik. Mindig azt kértem a stábtól, hogy képzeljenek el egy fekete-fehér színházat, és egy kicsit dolgozzunk a piros színnel. Tehát volt a fekete-fehér koncepció. Ehhez jött még az, hogy kitaláltunk egy disztópikus világot, ahol nem tudjuk pontosan, hogy 1980-ban vagy 2030-ban játszódik a film. Egyrészt ez egy izgalmas kreatív kihívás volt, de ami fontosabb, hogy el akartunk vonatkoztatni a napi politikától, és nem akartuk ebbe az irányba terelni a figyelmet. Ilyen az említett falusi rendőrök kitalált egyenruhája, mert ha például szlovák vagy magyar lett volna, az valamit jelent. Mi azt akartuk, hogy csak rendőrök legyenek.

A Hatalomban magyar, szlovák és cseh színészek is játszanak. Egy interjúban említetted, hogy számodra teljesen egyértelmű, hogy a filmedben két vagy három nyelven beszélnek a szereplők. Felfedeztél valamilyen különbséget a magyar és a szlovák filmes világból érkezett színészek játéka között? Más az eszköztára egy olyan színésznek, aki magyar filmekben szerepelt?

Nehéz kérdés. A szlovák színházi és filmes ismerőseim gyakran mondják, hogy a szlovákiai magyar színészeknek már az egyetemen óriási kultuszuk van, és én is fantasztikusnak tartom őket. Nem emlékszem olyan szlovák filmre, amelyben ne játszott volna szlovákiai magyar.

Több szakmabelitől is hallottam, hogy máshogy játszik egy szlovák és máshogy egy magyar színész, de én erre nem figyeltem fel.

Nagyon büszke vagyok, hogy olyan nevekkel dolgozhattam a Hatalomban, mint Hajdu Szabolcs, Jan Kačer, Kormos Mihály, Mokos Attila, Bandor Éva vagy Lucia Kašová. A szerepeket gyakorlatilag rájuk írtam. Szász János mondta egyszer, hogy a filmrendezőknek mindig a fejükben van egy társulat, akikkel együtt akarnak dolgozni. Számomra ők jelentik ezt a társulatot. Amikor ezekkel a színészekkel dolgoztam a Hatalomban, úgy éreztem magam, mint egy válogatott edző.

Hajdu Szabolcsot régóta ismered. Miért döntöttél úgy, hogy ő játssza az egyik főszereplőt, Steiner ügynököt?

Először is azért, mert remek színész. Ezen kívül Steiner szerepe illik hozzá, mert a nyomozó egyfajta rendezőként mozgatja a szálakat a filmben. Amikor keresi az elkövetőt, az olyan, mintha castingot tartana. Szabolcs játéka nagyon színes, sokféle érzést meg tud jeleníteni. Egy ismerősöm megjegyezte, hogy félt Steiner ügynöktől, de közben szerette is. Fantasztikus élmény volt Szabolccsal dolgozni. Ő az a típusú ember, aki ha elvállal egy szerepet, akkor abba száz százalékot belead.

A filmet Szlovákiában már tavaly áprilisban bemutatták. Mennyire vagy elégedett a közönség és a kritikusok visszajelzéseivel?

Főleg pozitív visszajelzésekkel találkoztam, de szerintem nem is az a legfontosabb a filmek és általában a művészetek kapcsán, hogy jók-e vagy nem, hanem az, hogy ezeken keresztül beszélgessünk a világról, amelyben élünk. Annak örülök, hogy foglalkoztatta a nézőket a Hatalom témája. Örömmel tölt el az is, hogy mindenki elismerte, hogy minőségi filmet tettünk le az asztalra. Egyetlen kritika sem tett rá még csak utalást sem, hogy ez egy összecsapott alkotás lenne, vagy bármit ellógtunk volna. Rendezőként talán ez a legnagyobb dicséret számomra.

Egy 2013-as interjúban azt mondtad, a film helyzete soha nem volt ilyen jó Szlovákiában. Most milyennek látod?

2010-ben kezdte meg a működését a Szlovák Audiovizuális Alap, amely szerencsére még mindig egy apolitikus intézmény. A támogatások elbírálása során nem politikai szempontok alapján döntenek, és szerintem ez a legfontosabb. Nagyon friss a szlovákiai filmes közeg, és gyakori, hogy a rendezők egyben producerek is. A dokumentumfilmes rendezők is egyre több nagyjátékfilmet készítenek. Fontos és érdekes alkotások születnek, a szlovák produkciók pedig nemzetközi fesztiválokon is szerepelnek. Ha száz év távlatából nézem, akkor szerintem tizenhárom éve a legjobb korszakát éli a szlovák film.

A Hatalom január 18. óta látható a magyar mozikban a Cirko Film forgalmazásában.