József Attila-etűdök – André Ferenc Százhúsz csikorgó télen át című kötetéről

József Attila születésének százhuszadik évfordulóján jelent meg André Ferenc Százhúsz csikorgó télen át című verseskötete, melynek alcíme – Hangjátékok József Attilára – lényegében foglalja össze a kötet újítását és tétjét. A művek alfája és ómegája tulajdonképpen maga József Attila, az egymást követő „változatok” pedig a legkülönbözőbb szerzők hangjain idézik meg a nagy költőt: Nemes Nagy Ágnestől Pilinszky Jánosig, Szilágyi Domokostól Nichita Stănescuig, Ady Endrétől Babits Mihályig vagy éppen Orbán Ottótól Parti Nagy Lajosig.

Az első szerepverseket a Lillafüredi Alapítvány ódapályázata ihlette, azonban André Ferenctől korábban sem volt idegen, hogy verseiben a pályatársak hangján szólaljon meg. Már első kötetében, a Szótagadóban is rengeteg intertextualitást és parafrázist fedezhetünk fel, többek között Kassák Lajos, Weöres Sándor vagy épp Kovács András Ferenc verseire játszik rá, de a kortárs magyar könnyűzene is bekúszik a sorok közé, az Elefánt és a Kiscsillag dalszövegeinek a képében. Ezzel szemben a Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról című második kötetében már egymást követik a szerepversek – például a Királytükör: Sarolt intelmei Imre herceghez, A kőműves felesége vagy a Foszfor és verejték című darabok –, intenciójában mégis leginkább a szerző legutóbbi fordításával rokonítható a Százhúsz csikorgó télen át.

Nem sokkal a kötet előtt jelent meg André Ferenc fordításában Radu Vancu kortárs román költő Kaddis Radnóti Miklósért című kötete, amely a Radnóti-életművet dolgozza fel és teremti újra, onnan indítva, ahol a Bori notesz véget ér. A versfüzérben a szerző elegyedik lírai párbeszédbe a tömegsírból megszólaló Radnótival, mely által két hang, két korszak és két életmű fonódik össze, váltogatva a reflexív, metapoétikai kérdésekben gazdag szólamokat.

Bár a maga módján mindkét kötet monumentális emlékállítás és tisztelgés a modern magyar líra nagyjai előtt, mégis számos ponton eltérnek egymástól. Míg Radu Vancu egyetlen szerző hangját kívánja megeleveníteni, addig André Ferenc újradefiniálva a szerepvers fogalmát különböző változatokban idézi meg József Attilát. Tulajdonképpen minden versben három lírai hang olvad eggyé: André Ferenc szerzői hangja, a versbeszélő lírai hangja és József Attila életműdarabkái. Ez nemcsak egy versnyelvi összetettséget eredményez, hanem a különböző intertextualitások és parafrázisok révén az egész kötet egy intellektuális fejtörővé válik, ahol minden darabban újraértelmeződik a megszólaló és a megszólított viszonyrendszere is.

Magányos kooperáció, kollektív szemfényvesztés

A kötet egyik legnagyobb érdeme, hogy olyan finoman hangolja össze a különböző életművek tematikai, formai és stilisztikai jegyeit, hogy az olvasónak folyamatosan emlékeztetnie kell magát, kinek is a kötetét tartja épp a kezében, hiszen egy-egy imitáció olyannyira hiteles, hogy minden feltűnés nélkül megállná a helyét az adott szerző életművében.

A nyitóvers, vagyis A Weöres Sándor-változat, egy Bóbita-átiraton keresztül teszi újra gyermekké az anyátlan költőt. A Jó fiú dala a mindenki által ismert gyerekvers metrumaira építve idézi fel József Attila sorstragédiáját, miközben központi témájává emeli a fájdalmas anya-fiú viszonyt és a „konok szeretetvágyat”. Élénk képi világával – a vizes ruhává lenni vágyó kisfiúval, akinek „álmait oldja az ég fel”, a gyilkolásra kényszerült, kést markoló jó fiúval, aki „úgy öl, ahogy megölelne” – rájátszik többek között a Mama, az Azt mondják és a Tiszta szívvel soraira.

Az ezt követő A Pilinszky János-változat, a Hó és árnyék különös metafizikai érzékenységgel forrasztja eggyé a Senkiföldjént, az Eszméletet és a Téli éjszakát

olyan vershelyzetet teremtve ezáltal, amely a földi valóság és az égi transzcendens között meghúzódó senkiföldjén helyezi el önmagát.

Mindeközben a verszárlat egymásra halmozódó kérdései Pilinszky Introituszának a retorikai felépítését idézik meg, egy nyitott lezárással felülírva József Attila sokszor determinisztikus világképét.

A Kaddis Radnóti Miklósért említése után elkerülhetetlen néhány szót ejteni A Radnóti Miklós-változatról. A Radnóti eclogáit kiegészítő Kilencedik ecloga és a Bájoló világát megidéző Vihar után című változatok beszélője már a tömegsírból szólítja meg pályatársát, akárcsak Radu Vancu kötetében. A két vers ugyanakkor témájában is hasonul a Kaddishoz, hiszen a tragikusan korai halált állítják szembe a versek halhatatlanságával, ami tulajdonképpen folyamatosan visszatérő ars poeticája az egész kötetnek, hiszen: „A költők halnak, a költészet él!” A fókusz ugyanakkor továbbra is József Attilán van, kidomborítva azokat az életrajzi metszeteket, amelyben a költő osztozik Radnótival, mint például az anya fájdalmasan korai elveszítése, a származás miatti hányatott sors és a kíméletlenül bekövetkező halál. André Ferenc mindemellett olyan nüansznyi részletekben hozza össze a két életművet, mint az eclogában összemosott hexameterekben vagy a Bájoló rigmusába elrejtett, József Attilára olyannyira jellemző műveltető igékben.

Bár a különböző korszakok eltérő hangjai nagyon széles skálán szólalnak meg, a választás mégsem esetleges. Erdélyi költő lévén, a transzilvanizmus jegyében egy fontos szempont a gyökerekhez és az elődökhöz való kapcsolódás, akik nagymértékben inspirálták és alakították André Ferenc költészetét. Így megjelenik a kötetben Szabó T. Anna, Szőcs Géza, Nichita Stănescu és az őt magyar nyelvre átültető Szilágyi Domokos, Hervay Gizella és Csiki László egyaránt. Az összes változatot latba vetve a leginkább kitüntetett helyet mégis Kovács András Ferenc kapta, akinek sajátos hangján szólal meg a Vízjel: Add nótám tiszta szívvel, a Reinventaire, az Antik tankák tél idejére, a Csillagmarasztaló és az Utóirat: Tört ragyogásban. André elsősorban a versnyelvi játékossággal, az egymásra halmozódó alliterációkkal, a szapphói strófán és az antik utalásrendszereken keresztül az ókor iránti vonzalommal állít emléket Kovács András Ferencnek, akihez sok ponton saját lírája is hasonlítható. Így tehát a végtelenül tömör, sokszor egymásra épülő jelentésrétegekkel dolgozó művek közül talán A Kovács András Ferenc-változatok állnak legközelebb André saját hangjához – bár meglehetősen nehéz saját szerzői hangról beszélni egy olyan kötetben, ahol a József Attila-imitátorok imitációja zajlik. Jóllehet, nem ez lesz majd az életmű azon darabja, amelyben a saját hang szárnyakat bontogat, hiszen a Százhúsz csikorgó télen át elhatárolódik a korábbi slamkorszaktól, mellőzi a közéletiséget, továbbá a szlengköltészetbe történő beemelése is háttérbe szorul. Itt a saját hang helyett sokkal inkább az ötletben, a kivitelezésben és a finomhangolásokban jelenik meg a szerző, ugyanakkor a korábbiaktól eltérően sokkal markánsabban épülnek be a szövegekbe a költészet szerepére reflektáló részletek, ars poeticus gondolatok.

A teremtés káosza, avagy összművészeti kollázs

A Százhúsz csikorgó télen át darabjait egyenként szemlélve alaposan átgondolt, összehangolt verseket látunk, a kötet egészét tekintve azonban az eltérő korszakok és hangok vegyítése miatt bár kortalan, mégis távlatos. Ha nem volna egy ilyen erős tematikus kapocs, akkor a kötet könnyen széthullana. Mégis, József Attila kohéziós erején keresztül az egymástól markánsan eltérő imitációk, formák, műfajok megférnek egymás mellett és egy kollázs formájában állnak egésszé az eltérő versszólamok. Mindez szintúgy elmondható a kötet illusztrációiról is, amelyek Hatházi Rebeka képzőművész munkái.

Már a borító(k)ról is látni a kötet sokszínűségét, ugyanis a könyvet kézbe véve az olvasó először egy kései József Attila-portrét lát, egy rideg, jeges környezetben, amely talán maga a csikorgó téli éjszaka. A védőborítót eltávolítva azonban egy fiatal, ámbár komor József Attila tekint vissza ránk egy rét közepéről, amely bár virágzik, jóllehet, hogy rajta halált hozó fű terem.

Hatházi Rebeka kollázstechnikával készült illusztrációi remekül reflektálnak a Százhúsz csikorgó télen át komplex zsúfoltságára,

ahol egy adott képen belül megfér a Dávid-szobor, néhány kommunista miliőt idéző tömbház, egy eldobott cigarettacsikk, pár modern elektronikai eszköz vagy éppen az elzárva őrzött anatómiai szervek

– mintha egy zilált tudatalattiba kerülnénk bele az illusztrációk által. Mindazonáltal a kollázsok arra is rávilágítanak, hogy a művészeten keresztül egymásnak gyökeresen ellentmondó, elsőre összeférhetetlennek tűnő képek, stílusok is helyt kaphatnak egymás mellett. Így a Róma hét dombjáról hexameterekben éneklő Ovidius is szólhat a Hét Toronyba zárt József Attilához, születhet dal Beck Zoli és rapszöveg Beton.Hofi által, ugyanakkor egy jól célzott instrukció után a ChatGPT is írhat hozzá verset – bár utóbbinál a többitől markánsan eltérő, kisiskolás versszerkesztésből kiérezhető némi élc, ami a mesterséges intelligencia és a költészet kapcsolatának kikezdhetőségét célozza meg.

Az illusztrációk egyik fő szervezőelve a materialitás, a tárgyi ábrázolás, ugyanis viszonylag kevés emberi alak jelenik meg a kollázsokon – épp a versekkel ellentétesen, amelyek többnyire emberi hangot imitálnak, ugyanakkor itt is megjelenik a szabályt erősítő kivétel. A Vágányzár című Mozdony-változat például jambikus pentameterben zakatolva formanyelvileg is egy robogó vonatot idéz fel, a versbeszélő mozdony pedig egy mentegetőző gyilkos bűnbánatával szólal meg. Hasonló megoldás a Leltár-változat, ahol a Kész a leltár alakul át Leltárhiánnyá a kisatírozásra építő, itthon kevésbé elterjedt blackout poetry műfaján keresztül, amellyel az eredeti változatot kissé megcsonkítva ad új értelmet a szövegnek.

Írta: André Ferenc; társszerző: József Attila

Olvasás közben óhatatlanul felmerül a kérdés: elegendő az „André Ferenc-változatot” olvasni? Lehet értő olvasata a verseknek a József Attila-életrajz és -életmű ismerete nélkül? A kötet egyik legnagyobb erőssége, hogy a szerző a versekben elsősorban hangulatot idéz, és minden műnek megvannak a maga témái, kérdései, így kétségkívül megállnák a helyüket önmagukban is. Fontos megjegyezni azonban, hogy a szerző egy interjúban elmondta, hónapokat szánt arra, hogy elmélyüljön egy-egy életműben, újraolvassa a megidézett szerzők költeményeit, így nagyon sok direkt utalással, intertextualitással is találkozunk. Egy-egy klasszikussá vált vers újraolvasásával azonban a befogadó maga is felfedezheti a lehetséges kapcsolódási pontokat André Ferenc, József Attila és a kötetben szerepeltetett pályatársak munkássága között.

A kötet tehát szigorúan kis dózisokban fogyasztandó, javasolt továbbá egy-egy József Attila-költemény újraolvasása, illetve a különböző változatokban megidézett életművek felfrissítése is, mely alól nem képez kivételt André Ferenc életműve sem! Az intellektuális játékra kapható olvasók számára pedig elengedhetetlen, hogy egy ceruzát kézbe véve, a könyvet az olvasás idejére valódi használati tárgyként kezeljék, hiszen alig találni olyan strófát, amelyben ne lenne intertextualitás, áthallás, formai játék vagy éppen valamilyen rejtett szövegközi utalás.