Felüljárók tövében üvölteni – Interjú Lenkke_ előadóművésszel

Egy interjúban meséltél róla, hogy régen édesapáddal a Tilos Rádió hallgatása meghatározó élmény volt számodra. Milyen volt a zenével való kapcsolatod gyerekkorodban?

Az első élményem a zenével, amikor tízévesen magnót hallgatva táncoltam anyum két CD-jére, a Magyarokra (amin Nox és Zanzibár volt) és a ’90-es évek zenéire. Él egy kép a fejemben, ahogy tűz a naplemente fénye a szobámba, és tánc közben úgy érzem, megváltom a világot. A családdal közösen verettük Kalákára, Halász Juditra egészen kiskamasz koromig – akkor már csak egyedül hallgattam zenét. Mikor nagyobb lettem, édesanyámmal Billy Idolt, bluest és rockot hallgattunk, édesapámnál pedig elektronikus zene ment.

Mikor jött el a fordulópont, amikor már nemcsak zenefogyasztó, hanem alkotó is szerettél volna lenni?

A Kisképző [Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium – a szerk.] pincéjében lévő zeneteremben próbálgattam a hangom, mikor valamilyen rekedtesség jött ki a torkomból. Vérszemet kaptam. Mivel hangtechnikailag nem voltam a toppon, féltem mások előtt gyakorolni, viszont erősebb volt az alkotási vágy, így legyőztem a kételyeim. Eleinte a dalszövegeket is csak halandzsával helyettesítettem – amit néha még most is bedobok –, de idővel ez is jobban ment.

Korábban meséltél róla, hogy a fűben táncolva, mezítláb vagy a legboldogabb – a Gödör című dalod videóklipje is egy erdőben készült. Honnan ered ez a szoros kapcsolódásod a természettel?

Gyerekkoromban sokat jelentett a kertes házunk udvara. Szerettem kamaszkoromban úgy szenvedni, hogy közben heverésztem a hintaágyon. Néztem az égboltot, fák lombjait, néha anya is mellém kucorodott. Kint festettem, miközben a lidl-s hangszóróból üvöltött a goa. Mogyoródon kijártam énekelni az autópálya-felüljáró híd alatti részéhez, távol az úttól, ahol a zúgás még hangos – ott engedtem ki a hangom.

Ha halk kell legyek, néha még ma is a ruhásszekrényemet használom próbateremként.

Hiányzik Mogyoród, de nem nyomasztó Pest. Tetszik, hogy naprakész – ha pólót festenék, bármikor leugorhatok a hobbiművészbe elkölteni a vagyonom. A pajtásaim is közel vannak, túrázgatunk együtt. A természetben való lét nagyvárosi formáját kihasználom – tollasozunk vagy frizbizünk a parkokban. Behozzuk a kecóba az élővilágot; csomó növényünk és két jószágunk van.

A játékosság, a bohóckodás a védjegyed: a koncerteken ezáltal kapcsolódsz a közönséggel – például a Monkey című számod alatt, mikor a majmos sapkádat felvéve járod be a közönségteret. A Rockstar Terasznak adott interjúdban említetted, hogy a hülyéskedés lendít át a szárazabb időszakokon. Ezt a játékosságot gyerekkorodból hozod?

Nem olyan gyerek voltam, mint amilyennek láttam magam. Megbújt bennem egy kevés csibészség, de inkább visszafogottság jellemzett.

Kissé földelve van a bohémságom még ma is, de szeretnék oldottabb lenni. Nem hatalmas megőrülésre gondolok – felszabadultan megélném a bennem rejlő bolondságot.

Színpadon hülyéskedéskor egészen tudok kapcsolódni a gyermeki énemmel, pláne, mikor halandzsázgatok. Kevés részben dobtam be ezt, de izgalmas lenne kifejezetten halandzsazenét írni.

A zene mellett végzel más művészi tevékenységet?

A Kisképzőben kerámia szakos voltam – agyagoztam, porcelánt öntöttem. El tudom képzelni, hogy amikor a zenében századjára égek ki, a kerámiában találom majd meg az örömöt. Jelenleg a Lenkke_-ségbe adok bele mindent: tutorialokat nézek, inspirálódok, szöveget írok. A színpadképről, képi anyagokról, díszletről és a megvalósításról rengeteget gondolkozok. Emellett még tanulom a zene vizuális részét is – vagyis mindent, hogy Lenkke_ kiteljesedhessen.

A Lenkke_ olyan tevékenység, amelyet hobbimként szeretek, de annyi energiát ölök bele, mint egy munkába.

Mindemellett szeretek festeni, irkafirkálni, pólókat batikolni. A kültéri mozgásos formák, a pingpong és a táncolás is nagy kedvenc. Számomra a tartalomgyártásnak is van kreatív és értékképző része, amit hobbinak tartok. Egész könnyen megtaláltam a hivatásom, a küldetésem, és a helyemen érzem magam az alternatív underground közegben.

Mi a célod Lenkke_-vel?

Nem feltétlen az, hogy eljussak a Budapest Parkba vagy fesztiválokra. Az album, a Törik a beton megjelenésével kapcsolatban sem volt konkrét elképzelésem, egyszerűen csak lelkileg jó állapot, hogy végre publikus, amin sokat dolgoztam. Élvezem a fellépéseket, és örülök, ha szerethető, amit ebben a formában közlök. A jövőben szeretnék kíváncsian keresni, kutatni, alkotni, egy művészeti ágnak élni, abban kiteljesedni – ezáltal pedig értéket teremteni. A külföldi elérés gondolata tetszik, bár sokat jelent számomra, hogy Magyarországon egy a nyelvünk és hasonló a tapasztalásunk. Akkor is, ha a társadalmi helyzetünk, életkörülményeink teljesen mások – mégis egy rendszerben létezünk.

Egy interjúban említetted, hogy gyakran elfog a kétely a színpadon. Változott ez az album megjelenése óta? Sikerül eggyé válnod a belső magabiztos Lenkke_-vel, aki úgy adja elő ezeket a számokat, ahogy elképzeled?

Változó. Annak örülök, hogy a színpadon túl tudok lendülni a szorongáson, de ha nem menne, sem adnék hangot a kételyeimnek. Nem tudom a bizonytalanságom úgy kommunikálni, ahogy mondjuk Cseri Hanna. Ő színpadképes eszközökkel adja elő, én ezt máshogy találom meg. A koncertre olyan verziót viszek, melynek nem része a bizonytalanságom. Tudok kételkedni, de az esetek többségében már feloldódtam.

A zene és az út, amit járok, folyamatosan old rajtam – pláne az utóbbi időszakban. Minél intenzívebbek az események, annál inkább csitul bennem a feszkó.

Bátrabb vagyok azért is, mert aranyos emberek jönnek a bulikra, és mert a Törik a beton megjelenése óta úgy látom, azért jönnek el, mert hallgatták az albumot, és szeretik a számokat. A koncert alatt felmerülő technikai problémát egy ilyen pozitív közegben pedig könnyebb kezelni. A koncert szerkezetét tekintve már belenyúlhatok a sorrendekbe, hogy megvalósítsam az elképzeléseim. Ha hirtelen leállás történik, azon melegében próbálom megoldani – lehetőleg leblokkolás nélkül. Viszont van egy olyan sík, ahova nem süt be a nap, és nem ér el senki – olyan gondok, amikkel csak én tudok foglalkozni. A mikroszorongásokat folyton le kell küzdeni.

Készül új dalod?

Alakul egy-két új dal, de ezeket nem albumkoncepcióban szeretném kiadni. A Törik a beton egy-két dalát évekig írtam – ez a pihentetés pedig hozzáad a dalhoz. Foglalkoznék zenei hatások elérésével, hogy felépíthessek egyfajta feszültséget az eszközeimmel. Szívesen tanulnék többet arról, mitől lesz íze, világa egy hangzásnak. A következő fázisban új dalszövegek írását tervezem, de szöveg nélkül is tetszik a zene.

A Minek a szó című dalodban azt énekled: „nem kell a hangnak értelem.” Ezt úgy is lehet érteni, hogy nem érzed szükségesnek a szöveget egy zenéhez. Tervezel több tisztán instrumentális dalt írni, mint például a Tilinkó techno?

Tetszik egy dal szöveggel és anélkül is. Annyiszor táncoltam már minimálisan változó, inkább monoton, de organikusan formálódó zenére – nem hiányoltam belőle a szöveges elemet. Alkotóként viszont félnék váltani, mert a szavak mégis meghatározzák Lenkke_-t. Akkor készítek instrumentális dalt, ha alkotni akarok, de nincs verbális kifejeznivalóm, és akkor vagyok azonos önmagammal, ha nem akarok ragaszkodni kategóriákhoz, mint hogy alternatív vagy elektropop. Vágyok nyitogatni ajtókat, és benézni mögéjük. Ezt a nyitottságot szeretném megtartani.

A dalaidba igen jellegzetes hangszereket emeltél be, mint például a furulya, doromb, tilinkó. Tervezel másféle hangszereket beépíteni a számaidba?

Érdekelnek az ütősök – például a djembe és a kézidob akusztikus, elektronikus verziója. A jövőben több fúvóst emelnék be a zenéimbe, mint például az ikerfurulya vagy az okarina. Zongorázni is tanulok, bár színpadon zavarba jövök a kisbillentyűn való klimpírozáskor, mert megijeszt, hogy lehet a teremben nálam ügyesebb – de fejlődök benne.