Kérdezni szabad, azaz kortárs művészet másképp – A Ludwig Múzeum GYIK című módszertani kiállításáról

Mi történik, ha a kortárs művészet nem csupán néznivaló, hanem kérdések sokaságát veti fel? Ha nemcsak passzív szemlélésre szolgál, hanem elindít egy párbeszédet a művek és a néző között? A Ludwig Múzeum Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) című kiállítása éppen ezt a szerepcserét javasolja: a látogatók nem pusztán szemlélődők, hanem gondolkodó, kérdező résztvevők lehetnek egy rendhagyó művészeti térben.

A tárlat a kortárs művészethez kapcsolódó leggyakoribb kérdéseket tematizálja, amelyek ott motoszkálnak a nézők fejében, de sokszor nem mernek hangot adni nekik. Az egyes termek olyan alapvető kérdéseket járnak körül, mint például „Ez miért művészet?”, vagy „Hogyan jeleníthető meg a zene hangok nélkül?”, „Hogyan válhatnak a mindennapok műalkotássá?”, „Hogyan használja a mű a társadalmi előítéleteket?”, vagy éppen „Miért nem olyanok a szobrok, mint régen?” A válogatás kifejezetten a sokszor ki nem mondott kételyekre épít, bátorítva a kíváncsiságot és a saját válaszok keresését. Ezzel rendhagyó módon igyekszik megszólítani a közönséget.

A Ludwig Múzeum évek óta kiemelt figyelmet fordít a művészetpedagógiára mint az ismeretátadás és művészeti nevelés egyik fontos eszközére. Azonban most először nyitotta meg kapuit egy olyan kiállításuk, amely maguknak a múzeumpedagógiai módszereknek a bemutatását helyezi a középpontba. A műtárgyak ezúttal elsősorban csak az edukációt segítő eszközökként jelennek meg. A kiállítás célja, hogy közelebb hozza a kortárs művészetet a látogatókhoz, a címe pedig egy frappáns utalás a digitális kultúrában megszokott „gyakran ismételt kérdések” szekcióra, ahol a legtöbbször felmerülő, akár összetett kérdésekre a legadekvátabb, egyszerű válaszokat lehet olvasni. A tárlat azonban a rávezető kérdésekkel és a könnyen értelmezhető szövegekkel azt igyekszik elérni, hogy a látogatók mélyebben elgondolkodjanak a művészetről, és idővel önmaguknak válaszolják meg saját kérdéseiket. Tehát címének ígéretével kicsit ellentétben nem kész válaszokat, hanem elgondolkodtató kérdéseket kínál, viszont abból a célból, hogy ezek ne elbizonytalanítsanak, hanem inspirálóan hassanak a látogatókra.

Híd a művészet és a látogató között

A térben tematikus kérdések segítségével kalauzolják végig a látogatókat, és minden kiállítótér egy-egy kérdés köré épülve konkrét műveken keresztül segít azok kibontásában. A kiállítás sokrétű oktatási lehetőségeiből kifolyólag egyaránt szól a pedagógusoknak és azoknak a múzeumlátogatóknak is, akik eddig talán idegenkedtek a kortárs művészettől. A tárlathoz készült kiadványban fogalommagyarázatokat is találhatunk az egyes művészeti szakkifejezésekre, műfajokra, de a füzet játékos feladatokat és oktatási javaslatokat szintén tartalmaz. A közös diszkussziót támogató koncepciónak köszönhetően a tárlat kiválóan alkalmas csoportos látogatásokhoz. Ezenfelül mindazok számára is érdekes lehet, akik a művészetpedagógiai módszertanok felől szeretnének megismerkedni a gyűjtemény anyagával.

De a GYIK egyfajta tanulási térként arra ugyancsak lehetőséget ad, hogy a látogató a saját ritmusában fedezze fel, mit taníthat neki a világról és önmagáról egy-egy mű.

A GYIK a Ludwig Múzeum nemzetközi és magyar gyűjteményéből válogatott műveket mutat be, ezáltal gyűjteményi kiállításként is tekinthetünk rá. Olyan művészek alkotásai szerepelnek itt, akik önmagukban is kérdéseket vetnek fel, és a válaszokat gyakran a nézőre bízzák. A látogatók megtekinthetik többek között Keith Haring Szárnyasoltár című jelentős művét, amely a vallási ikonográfiát ötvözi a popkultúrával. Georg Baselitz művei megkérdőjelezik a hagyományos festési módokat, ebből kifolyólag tematikusan is illenek a kiállítás koncepciójába, amely a hagyományos múzeumlátogatási struktúra kizárólagosságát kritizálja. Daniel Spoerri az eat art mozgalom egyik vezéralakja, alkotásaiban hétköznapi életből vett tárgyakat emel be a művészet világába, felhívva a figyelmet a mindennapi élet és a művészet közötti képlékeny határokra. Zbigniew Libera provokatív művei gyakran reflektálnak társadalmi és politikai kérdésekre, ezáltal igyekszik gondolkodásra ösztönözni a nézőket. A magyar alkotók közül a hazai neoavantgárd művészet kiemelkedő alakjainak, Keserü Ilonának és Bak Imrének is megtekinthetőek a művei, de az újszenzibilitás legjelentősebb hazai képviselője, Fehér László munkái is várják a látogatókat. A kiállított alkotások egy jelentős része közvetlenül reagál a nézői kérdésfeltevésekre, vagy éppen maguk is kérdést intéznek a látogatók felé. Szabó Dezső makettasztalon készült, ám valós természetfotókra emlékeztető fotográfiái az emberi megtéveszthetőséget, az érzékelés sebezhetőségét tematizálják. Az utolsó terem a turistáknak kedvez, itt látható a highlights szekció, vagyis azok az attraktív művek, amelyek a múzeumba vonzzák a turistákat, mint például Roy Lichtenstein vagy Andy Warhol alkotásai.

A közérthetőség fontos szempont volt a kurátorok számára, mikor megálmodták a tárlatot. Bence Bettina és Nagy Barbara, valamint a pedagógiai koncepcióért felelős Hemrik László igyekezték mellőzni a hagyományos akadémikus szövegeket. A legtöbb kurátori szöveg egyéb kiállításokon, mondhatni, felsőfokú nyelvi készségeket igényel, mind magyar nyelven, mind az angol fordítások esetében. Ezzel szemben a GYIK-tárlaton tömör, lényegre törő leírások olvashatóak, amelyek akár gyerekek számára is egyszerűen befogadhatóak. A nyelvi kompetenciák redukciója mellett a tárgyak elhelyezése is a könnyű hozzáférhetőséget veszi figyelembe. A falon hagyományosan 150 centiméterre elhelyezett műtárgyak kevésbé láthatóak az átlag magasság feletti vagy alatti látogatók számára, éppen ezért a kurátorok itt igyekeztek változó magasságokra installálni a műveket, mások mellett például az óvodásokra és a kerekesszékes látogatókra is gondolva.

A kiállítás szintén nagy hangsúlyt fektet a látogatók aktív részvételére. A beépített interaktív elemek segítenek lebontani a hagyományos múzeumlátogatási szokásokat és a szentélyként kezelt teret, ahol a kontempláción keresztül merenghet magában minden látogató. Ez a fajta távolságtartásra intő megközelítés sok ember számára feszélyező és elidegenítő.

A részvételi kiállításlátogatás azonban kifejezetten szorgalmazza a műtárgyakkal és azok gondolatiságával való közvetlenebb, személyes kapcsolat kialakítását.

Aktívan bevonják a látogatókat a művészet értelmezésének folyamatába, ezzel lehetőséget teremtve a művészeti élmény mélyebb megismerésére a múzeumpedagógiai eszközök által. A kiállított műtárgyakat egy kérdésekkel kísért installációs rendszer foglalja keretbe, a látogatók pedig szabadon eldönthetik, hogy elolvassák a művekhez tartozó közérthető szövegeket, vagy saját benyomásaikra hagyatkoznak. Az üzenőfalakon végül akár meg is oszthatják egymással és a kurátorokkal a látogatás közben felmerült gondolataikat és kérdéseiket. Ezenfelül játékos feladatokkal is találkozhatnak a térben, amelyek szintén hozzájárulnak a befogadás elmélyítéséhez. Ezek a kérdések, játékos feladatok, üzenőfalak, szövegek és vizuális impulzusok végig segítik a látogatót abban, hogy saját élményein keresztül kapcsolódjon a művekhez. A múzeumi terek tehát nem csupán kiállítják a műveket, hanem beszélgetésre, közös gondolkodásra invitálnak.

A művészet nem csak a beavatottaké!

Felmerülhet a kérdés: vajon nem veszít súlyából egy kiállítás, ha túlságosan „közérthető”? A válasz talán éppen abban rejlik, hogy a GYIK nem mond le a szakmai színvonalról, hanem új csatornát keres a művészet és a közönség között. Ez a kiállítás nem igényel előképzettséget, azaz nem csak a „beavatottakhoz” szól. A művészeti szakma természetesen állandóan szeretné újradefiniálni önmagát, és ezért színvonalas kurátori szövegek, hozzáértő közönséget váró kiállítások és magasröptű gondolatokat közvetítő alkotások együttesével igyekeznek egy valóban emelkedett szakmai színvonalat képviselni.

Magától értetődő, hogy a múzeumok és a galériák világának megvan a maga beavatott, mondhatni bejáratott közönsége. A kortárs művészet ebből kifolyólag sokszor zártnak tűnhet, hiszen a legtöbb kiállítás azokhoz szól, akik már ismerik annak szabályait. De a GYIK célja éppen az, hogy azok is bekapcsolódhassanak ebbe a világba, akik először vagy csak ritkábban lépik át a múzeum kapuit. Ahogy az is, hogy ne csak azok találják meg a művészetet, akik már eleve keresik, hanem azok szintén, akik véletlenül botlanak bele. Az átlagos látogatók, legyenek azok turisták, iskolás csoportok vagy az utcáról betévedt emberek, gyakran az értetlenségtől kiábrándulva fordulnak ki a kiállítóterekből. A GYIK egyik célközönsége nem a rendszeres múzeumi látogató, mivel elsősorban azok számára szeretné eljuttatni a művészetet, akik ritkábban érintkeznek vele.

Célja, hogy a művészet ne csupán a beavatottak kiváltsága legyen.

Azonban a legnagyobb kihívás, hogy hogyan vonzzák be a célközönséget a tárlat kiállítóterébe, ugyanis a kortárs kiállítások egyik legnagyobb nehézsége az emberek elérése. Ez ugyan nem feltétlenül kurátori, hanem intézményimarketing-kérdés, de mégis hiába látható a múzeum falai között egy mindenre felkészült múzeumpedagógiai kiállítás, ha az nem éri el a célközönségét. Ennek érdekében kulcsfontosságú a kommunikáció, a kísérőprogramok és a jól célzott művészetmenedzsment. Azok az emberek, akiknek az életének nem szerves része a kiállításlátogatás, nagy valószínűséggel nem követik az intézmények hivatalos oldalait, így nem is tudnak tájékozódni az aktualitásokról. Őket a nyilván költséges reklámokkal próbálják elérni, de a különböző csoportos látogatók számára a közvetlen megkeresések kínálhatnak erre megoldást. És ahogy az iskolásokat szervezett tematikus kirándulások, múzeumpedagógiai órák formájában tudják megszólítani, hasonló programokat ki lehet terjeszteni más csoportokra is, mint például a nyugdíjasok vagy a turistacsoportok.

Említettük már, hogy a GYIK a művészet és a látogatók közötti aktív párbeszédet hangsúlyozza, ahogy közvetlenül reflektál a látogatók által gyakran feltett kérdésekre, és ezáltal új megvilágításba helyezi a művészet értelmezésének lehetőségeit. Végső soron rávezeti a látogatót arra, hogy kérdezni nem gyengeség, hanem a művészet befogadásának a kulcsa. A kérdésekre a látogatók nyitott válaszokat kapnak, amelyek továbbgondolhatóak, párbeszédre ösztönöznek. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy nem kell minden kérdésünkre választ találni, ugyanis előfordul, hogy éppen az adott mű vet fel egy kérdést a világról. A GYIK lehetőséget ad arra, hogy fel merjük tenni a kérdéseinket, amelyek nem a tudatlanság jelei, hanem a kíváncsiságé.

Arra biztatják a látogatót, hogy a bizonytalanságot ne hiányosságként érzékelje, hanem a gondolkodás kezdeteként fogja fel.

A művészet tulajdonképpen egyfajta vizuális kommunikáció, amelynek megértése és befogadása olykor előfeltételez egyfajta minimális műveltséget. A Ludwig Múzeum ezen tárlata különféle múzeumpedagógiai módszerekkel igyekszik egy olyan köztes nyelvet teremteni, amely nem pusztán leegyszerűsít, hanem értelmezhetővé teszi a művészet bizonyos rétegeit azok számára, akiknek nehezebben hozzáférhető. Nem a tartalom „lebutítása” a cél, hanem egyfajta közvetítő nyelv kialakítása, amely hidat képez a műveltséget feltételező tárlatok és a laikus látogatók között.

A GYIK-tárlat középpontjában az oktatás áll, támogatja a látogatót abban, hogy elsajátítsa a művészet befogadásának bizonyos módszereit. A kiállítás során alkalmazott pedagógiai módszereket a látogatók később más kiállítások kapcsán is tudják alkalmazni. A műveltségi háttér elvárása helyett a kiállítás megteremti a lehetőséget, hogy a látogatók fokozatosan sajátítsák el a művészet olvasásának a nyelvét. Akárcsak a gyermekeknél, mikor megtanulnak „olvasni”, minél többet gyakorolják a bonyolultabb szövegek olvasását, annál több műveltségre tesznek szert a szövegek által. Ugyanez érvényes a művészet nyelvezetére is. A múzeumok már nem ignorálják a laikusokat, hanem felkarolják őket, és művelni igyekeznek annak érdekében, hogy a tárlatok üzeneteivel szélesebb közönséget tudjanak megszólítani. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ha túlságosan széles társadalmi réteget igyekeznek megszólítani a tárlatok, nem válhat-e könnyen a nyelvezetük és tartalmuk infantilissé. A valódi kapcsolatteremtés a közönséggel nem az egyszerűsítésben rejlik, hanem a többszólamúságban. Különböző mélységű és hangvételű értelmezési lehetőségek egyidejű jelenléte, amelyek lehetővé teszik, hogy minden látogató a saját tempójában és szintjén kapcsolódhasson a kiállítás tartalmához. A rendszeres múzeumlátogatók és művészetkedvelők számára is tartalmas a GYIK-kiállítás, ugyanis saját ismereteikre és benyomásaikra hagyatkozva is felfedezhetik a tárlatot, amely a múzeum gyűjteményének számos jelentős alkotását mutatja be.