„Minden gyerekirodalmi lapszám hiánypótló” – Villáminterjú Katona Alexandra szerkesztővel

A Kortárs folyóirat az utóbbi években több olyan számot jelentetett meg, amelyben egy-egy tematikus blokk segített megismerni, körbejárni különféle témákat. Ilyen volt a tavaly szeptemberi szám, amely az asztali szerepjátékokkal foglalkozott, majd a novemberinek Vörösmarty, a decemberinek pedig Grendel Lajos állt a középpontjában. Az idei májusi számban a ponyvairodalom kapott kiemelt helyet, az októberiben újra a szerepjáték. A jelenlegi lapszám esetében miért esett a választás éppen a gyerek- és ifjúsági irodalomra?

Egy téma kiemelésekor mindig fontos az aktualitás, illetve a kulturális relevancia. Vörösmarty és Grendel munkássága a hozzájuk kapcsolódó évfordulók, illetve életművük elévülhetetlen fontossága miatt kapott kiemelt helyet. A ponyvairodalom, a szerepjáték-kutatás és a gyerek- és ifjúsági irodalom témái inkább azért kerültek a lapszámok középpontjába, mert a kortárs kultúrában (is) fontos, ám a jelenleginél nagyobb szakmai figyelmet érdemlő területnek gondoljuk őket.

A másik, mondhatni, praktikus ok az volt, hogy doktoranduszhallgatóként kortárs ifjúsági irodalommal foglalkozom, nemrégiben pedig elnyertem az Oláh János szerkesztői ösztöndíjat, amelynek keretében azon dolgozom, hogy rendszeresebb megjelenési teret adjunk a területnek, illetve az ahhoz kapcsolódó kritikusi és értelmezői munkának a Kortársban. Az utóbbi években itthon is érzékelhető egy nagyobb mértékű érdeklődés a gyerek- és ifjúsági irodalom iránt, azonban számos lemaradásunk van a nemzetközi kutatásokhoz képest – ilyen értelemben minden gyerek- és ifjúsági szám hiánypótló, amely ezt a lemaradást próbálja meg felszámolni.

Napjainkban mennyire jelenik meg a téma az irodalmi folyóiratokban?

Nagy öröm, hogy ebben az évben több gyerekirodalmi lapszám is készült. A februári Tempevölgy középpontjában Dániel András Kufli-sorozata áll, illetve a Szépirodalmi Figyelő 2024/2., gyerek- és ifjúsági irodalom számában is fontos tanulmányok, illetve kortárs könyveket vizsgáló kritikák szerepelnek. Az Irodalmi Szemle aktuális számában is helyet kapott egy Kufli „rovat”, úgyhogy a Kortárs lapszámmal együtt novemberre két kiemelt blokk is jutott egy-egy folyóiratban a gyerek- és ifjúsági irodalomnak. Az elmúlt évekből az Alföld, a Prae, a Studia Litteraria, a Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle, határon túlról pedig például még a Híd folyóirat is jegyez ilyet, illetve időről időre „elszórva” is találunk a témával kapcsolatos publikációkat. Fontos megemlíteni a Bárka folyóiratot is, amely régóta rendszeresen foglalkozik a területtel, illetve korábban a Kortársban is futott egy sorozat ±18 néven, amely kifejezetten az ifjúsági szövegekről való szakmai beszédet tűzte ki céljául.

Az azonban, hogy jellemzően még mindig inkább tematikusan elkülönítve, egy külön tömbben jelenik meg a téma az irodalmi folyóiratokban, jelzi, hogy még nem annyira magától értetődő, hogy egy tanulmány- vagy kritikablokk gyerekirodalommal foglalkozó szövegeket is közöl. Ezzel együtt nagyon fontos és üdvözlendő, hogy többen, több irányból figyelnek a területre, mind szerkesztői, mind kutatói, értelmezői oldalról. Reméljük, ez a figyelem idővel összeadódik, és kialakulhat egy közös, nagyobb léptékű munka – ehhez azonban nyilvánvalóan sok intézményi feltételnek is teljesülnie kellene.

Kijelenthető, hogy a gyerekkönyvkiadás az egyik leginkább piacképes irodalmi terület, hiszen a gyerekeire senki sem sajnálja a pénzt?

Vitathatatlan, hogy ez egy profitábilis iparág – a Magyar Könyvterjesztők és Könyvkiadók Egyesületének legutóbbi, 2022-es becsült adatai szerint a szabadforgalmú könyvpiaci részesedés 37,6 százaléka származott együttesen a gyerek- és ifjúsági könyvek és a young adult könyvek bevételéből. Azonban fontos elkülöníteni egymástól a gyerekkönyveket és a gyerekirodalmat – az eladási adatokban megjelenő összeg jelentős része lapozgatókból, foglalkoztatókból, színezőkből, merchandise kiadványokból tevődik össze. Illetve fontos azt is látni, hogy a hazai gyerekirodalmi kiadók helyzete különböző, nem beszélhetünk egy egységes gyerekirodalmi piacról. Itt is találunk markánsabb profillal rendelkező úgynevezett mikrokiadókat, akik alacsonyabb példányszámban, elsősorban a minőségre fókuszálva adnak ki könyveket, ezáltal az elérésük és a bevételük sem olyan nagy, míg más, nagyobb kiadók jobban részt vesznek a piaci versenyben, ezáltal nagyobb profittal rendelkeznek.

A kérdés második felére reagálva úgy látom, hogy még ha az igény meg is van, a szülőknek nem igazán van tájékozódási pontjuk, hogy a (túl)kínálatból épp melyik mesekönyvet vagy ifjúsági könyvet válasszák (már ha a szóban forgó kamasz hajlandó ilyesmit olvasni). A nagyobb probléma pedig az, hogy a könyvek árának növekedése miatt az új könyvek folyamatos vásárlását ma Magyarországon csak egy meglehetősen szűk, nagyrészt Budapest köré összpontosuló társadalmi réteg engedheti meg magának (ha megfigyeljük az elmúlt 5-6 év ifjúsági regényeinek témaválasztását, szinte mind a fővárosban játszódik), főképp a gazdagon illusztrált, drágább gyerekkönyvekét. A könyvek így gyakran kézről kézre járnak, ahogy a gyerekek „kinövik” őket, informális kapcsolatokon, a moly.hu-n vagy akár a Vinteden keresztül. A könyvtárak, illetve a közoktatás jelenlegi, és egyre növekvő nehézségei miatt pedig egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy a gyerekek/kamaszok szülői közvetítés nélkül is találkozzanak kortárs irodalmi művekkel.

A mostani Kortárs-szám milyen kapcsolatban áll a Kortárs Online-on megjelenő, hasonló témákkal foglalkozó cikkekkel?

Tavaly októberben csatlakoztam a Kortárs Online szerkesztőségéhez, ahol megfogalmazódott egy olyan sorozat gondolata, amely nemcsak az irodalommal, hanem a kortárs gyerek- és ifjúsági kultúra több szegmensével is foglalkozik. A gyakorlatban ez azóta nem annyira különálló cikksorozatként, mint inkább szemléletmódként működik a KO-nál. Születtek írások például gyerekeknek készült bábszínházi előadásról, animefilmekről és -sorozatokról, a gyerekzenekarok helyzetéről, a tinédzserek körében népszerű romantikus filmek párkapcsolati képéről és természetesen a fiatalabb célcsoportokat megcélzó könyvekről is.

A Kortárs tematikus lapszáma annyiban más, hogy négy tanulmányt és egy regényrészletet foglal magába, tehát inkább a szakmai közegnek szól, illetve kifejezetten az irodalomra helyezi a fókuszt. A cél azonban ugyanaz: szeretnénk keresni egy érvényes beszédmódot ezekről a területekről, illetve felhívni a figyelmet arra, hogy a gyerek- és ifjúsági kultúra a kultúránk izgalmas és elengedhetetlen része, amely érdemes a figyelemre.

A november 27-i Kortárs irodalmi esten külön kerekasztal-beszélgetés is lesz a témában. Miért fontos, hogy erről beszélgessünk, illetve mi várható egy ilyen eseménytől?

A gyerek- és ifjúsági irodalom a legtöbbeknek az irodalmárok körében is kissé ismeretlen, misztikus terület. Az ilyen beszélgetések jó alkalmat adnak arra, hogy bemutassuk a sokszínűségét, kicsit közelebb hozzuk hozzá az embereket. A kerekasztal-beszélgetés vendégei a lapszám szerzői közül kerültek ki, és egészen különböző területen dolgoznak: Vigyikán Villő Janikovszky Éva és Réber László két képeskönyvéről, Tisza Eleonóra a young adult fantasy regényekben megjelenő női szörnyekről írt tanulmányt, szerzőként pedig Kalapos Éva Veronika ül majd az asztalnál, akinek legújabb, Nem hagylak itt című ifjúsági disztópiájának egy részletét közöltük a lapban. Izgalmas lesz összevetni, ki hogyan került a gyerek- és ifjúsági irodalom vonzáskörébe, mit gondolnak a terület jelenlegi helyzetéről – én már várom a beszélgetést.

Terveztek a jövőben is helyet adni a Kortársban a gyerek- és ifjúsági irodalomnak? Ha igen, milyen formában?

Igen, a már említett ösztöndíj keretében a következő két évben még három gyerek- és ifjúsági irodalmi tematikus számot jelentetünk meg (a tervek szerint a következő középpontjában a kortárs gyereklíra áll majd), de törekszünk arra – amennyire terjedelmi és egyéb kereteink engedik –, hogy ezeken kívül is legyenek a területtel foglalkozó szövegek a Kortársban.