Komolyan vehető irónia – Kritika Lackfi János Így él Petőfi! című kötetéről

A 2023-as esztendővel együtt véget ért a Petőfi-bicentenárium is, és ezzel végérvényesen lezárultak a költő életét és műveit feldolgozó tavalyi alkotói pályázatok. A munkák eredményeit azonban még hosszan élvezhetjük: gondoljunk csak Pátkai Rozina Jelen idő – Petőfi Sándor versei című lemezére, amelyen Petőfi Sándor megzenésített költeményei hallhatók. Vagy itt van a Most vagy soha! című, lenyűgöző látványvilágúnak ígérkező, nagyszabású történelmi kalandfilm, amely idén március 8-án debütál majd a magyar mozikban. Ami az irodalmat illeti, tucatszámra olvashattunk tudásunkat felfrissítő irodalomtörténeti tanulmányokat vagy patetikusabb megemlékezéseket, sőt még Petőfi Sándor-átiratokat is, mely utóbbiakat Lackfi János József Attila-díjas költő tárta az olvasók elé.

A Lackfi-féle Petőfi-játékhoz azonban nem árt a kellő nyitottság, és talán nem meglepő, hogy a tavaly megjelent kötet vegyes fogadtatást kapott. Ugyanis egy olyan sajátos és ezáltal megosztóbban sikerült irodalmi válogatás született, amelyet első pillantásra könnyen elutasíthat a felszínes olvasó, bár komolyabb odafigyeléssel annál is könnyebb lenne a szívünkhöz ölelni. Ezért rögtön az elején említést tehetünk arról is, hogy a közösségi médiában számos olyan olvasói visszhang kezdett terjedni, amely az egyik pillanatban tűzre vetette volna a kiadványt, míg a másikban a toplista elejére emelte volna. Mindenesetre a kötet egyáltalán nem maradt visszhangtalan.

A tanítás vad virága

Az Így él Petőfi! (nem összekeverendő Hatvany Lajos Így élt Petőfi címen először 1955-ben megjelent életrajzával a költőről!) besorolását tekintve ifjúsági kötet, és ezzel nehéz vitába szállni. Már csak azért is, amiért sorra elemzi Petőfi valamennyi, az iskolákban ma is kötelező versét a maga rövid, csípős, lényegre törő módján. Már az alcím (Petőfi Sándor válogatott versei Lackfi János kommentjeivel) is utal rá, hogy a kortárs szerző spontán gondolatai kísérik a kötetben megjelenő verseket, de mindezt ráadásul a saját, eredeti Lackfi-stílusában teszi.

Aki olvasott már valaha Lackfit, tudja, hogy milyen bátran rendezi a nyelvet, képes egy mondaton belül modern, szlenges és porosodó szavakat egymás után sorakoztatni, amely kapcsolatokból komoly irónia árad.

Ez lehet irritáló vagy egyes olvasóknak kevésbé rokonszenves, azonban kétségkívül biztos, hogy határozottan megragadja az olvasó figyelmét.

Amikor például egy borvers következik a könyvben, akkor a kommentár minden finomkodás nélkül beszámol arról, hogy Petőfi miként viszonyult valójában ehhez az alműfajhoz és magához az alkoholhoz: talán illúzióromboló lehet, de a költő egyáltalán nem volt iszákos, csak ritkán fogyasztott bort, ellentétben a verseiben ábrázolt önmagával, aki éjszakáról éjszakára részegségig mulatott vagy siratta a sorsot. Ahogy csupán ez a példa is mutatja, a kommentárok nemcsak lerántják a leplet a költői maszk és pózok mögötti valóságról, hanem egy kifejezetten hétköznapi Petőfi Sándor egyszerű és éppen ezért sokkal közvetlenebb alakját tárják az olvasó elé. Egy olyan fiatal férfiét, aki gyalogszerrel járta az országot; akinek alig telt új ruhára, ezért foltos, szakadt nadrágban élte napjait; aki időnként hazalátogatott szüleihez, azonban apjával sosem tudta rendezni sorait, viszont aki felnőttként is vágyódott édesanyja szerető, gondoskodó jelenlétére. A személyleírások mellett megjelennek az Arany Jánossal folytatott levelezésének egyes részletei, és megismerjük többek között a feljebbvalóival szembeni irigységét vagy világmegváltó terveit.

Arra ugyan nem tér ki Lackfi, hogy Petőfi Sándor milyen lázasan vetette bele magát a forradalomba, vagy hogy miben tűnt ki egyáltalán a kortársai közül. Összességében viszont egy diák számára minden bizonnyal segíthet kialakítani egy reálisabb képet az érinthetetlen hősnek titulált nagy költőről, hiszen Lackfi János a korábban rögzült hagyományokkal szemben egy pillanatig sem szeretné kikezdhetetlen istenként dicsőíteni a nemzet költőjét. A kommentárok kapcsán még ugyanilyen fontos kiemelni a költői eszközökre irányuló magyarázatokat: Lackfi számos vers esetében szemléletesen írja le a ritmust, a sorok lüktetését, ezzel is segítve az egyes költemények értelmezését, miközben a költői módszer bemutatásával a versírás alapjaiból ugyancsak ízelítőt ad a középiskolás diákok számára.

A 19. századi nyelv fordítása

Helyenként a kommentárok mellett megjelennek olyan átiratok is, amelyekben Lackfi kísérletet tesz arra, hogy modern színezetet adjon Petőfi Sándor sorainak. Külön érdekes, hogy egyes irodalomtörténeti elméletek szerint a maga idejében Petőfi nyelve kis túlzással megelőzte a saját korát, valamint előszeretettel használt idegen kifejezéseket és szlengeket.

A nyelv azonban elvesztette a 19. századi argó frissességét, és közel kétszáz év után ráncfelvarrásra szorult, amelyre Lacki János önként jelentkezett.

A bravúros játékot minden bizonnyal a Szeretlek, kedvesem című vers átirata tükrözi leginkább. Az eredeti szöveg szerint Petőfi a következő sorokat írta: „Szeretlek, kedvesem, / Szeretlek tégedet, / Szeretem azt a kis / Könnyű termetedet, / Fekete hajadat, / Fehér homlokodat, / Sötét szemeidet, / Piros orcáidat, / Azt az édes ajkat, / Azt a lágy kis kezet, / Melynek érintése / Magában élvezet, / Szeretem lelkednek / Magas röpülését, / Szeretem szivednek / Tengerszem-mélységét…” Míg a vallomást Lackfi a következőképp fordítja a 19. század nyelvére: „Szeretem, kedvesem / A profilképedet, / Csillámos körmödet, / Hangodra ébredek. / Felvettem hangfájlnak, / Most is azt hallgatom, / Füleimben búgatom, / Ha van rá alkalom. / Szeretem rúzsodat, / Ujjadon krémedet, / A kontaktlencsébe / Végtelen révedek. / Szeretem a kedvenc / Influenszeredet, / Végtelenül több ez, / Mint puszta szeretet…”

Petőfi Sándor: Szeretlek, Kedvesem! – Lackfi János előadásában (Így él Petőfi!)

De mire jó a régi versek modernizálása? Segít értelmezni a lírai üzenetet egy megváltozott korban, és amennyiben a mű mondanivalója a modern formában ugyanúgy aktuális és fontos, akkor beigazolódik Petőfi költészetének zsenialitása: képes volt úgy írni, hogy költészete annyi év után sem veszített semmit frissességéből és jelentőségéből – és ez nem csupán a szerelmes verseire igaz, hanem a létkérdéseket boncolgató költeményeire is. Továbbá ez azt is igazolja, hogy mindkét költő saját korában és környezetében milyen kiemelkedő művészi és kulturális szerepet tudott és tud betölteni. Olykor ugyan mindkét művészi megszólalásmód megosztó lehet az olvasók körében, az életpályájuk, a stílusuk és a témaválasztásaik azonban lényegesen különböznek egymástól a különböző korszakok és társadalmi környezetek tükrében. Ezért sem lenne helyes azzal vádolni Lackfit, hogy modern kori Petőfiként tekint önmagára, csupán olyan sorstárként, aki szintén a szavaknak szentelte egész életét.

Akusztikai és vizuális fűszerezés

A kiadványt egy mellékelt hanganyag színezi, amelyen maga Lackfi János adja elő Petőfi Sándor egyes verseit. A versek többsége mellett a kommentárokon kívül egy QR-kód is található, amely Lackfi János előadását nyitja meg közvetlenül az olvasók előtt, akik ettől a perctől persze inkább nevezhetők hallgatóknak.

Az akusztikai élmény az újdonság erejével hat, és nemcsak kifejezetten izgalmas színezetet ad a verseknek, hanem egyúttal az elsődleges értelmezést is elősegíti.

Lackfi szavaló előadásmódja még közelebb visz a lírához, és elmélyíti a befogadói tapasztalatot.

Kiírni: Petőfi Sándor: A Tisza – Lackfi János előadásában (Így él Petőfi!)

A komplex élményt tovább fokozzák Szabó Imola Julianna illusztrációi, amelyek legalább olyan könnyeden ábrázolják Petőfi Sándor alakját, mint Lackfi János kommentárjai. A grafika több is puszta illusztrációnál, a képek önállóan is értelmezhetők, amelyek előtt szívesen elidőzik minden szempár. Rögtön az elején láthatjuk, ahogy Petőfi Sándor és Lackfi János arca egybeolvad, de a DJ-pult mögött bulizó, rózsaszínbe öltözött „partiarc” Petőfi is megjelenik, akárcsak egy robottestbe zárt mesterkélt Petőfi.

Ezek láttán viszont felmerül a kérdés, hogy az a fajta szabad ábrázolás, amelyet Lackfi János kommentárjai és Szabó Imola Julianna illusztrációi megengednek, vajon hogyan befolyásolja a hős Petőfi kultuszát. Van-e helye az emlékezetünkben egy lazább, furcsa figurának, aki jobban hasonlít a szórakozott szomszéd fiúra, mint egy nagy nemzeti költőre? Akár igen, akár nem, művei, munkássága és szelleme közöttünk él, ahogy Lackfi János mondja: „Az a nagy helyzet, hogy Petőfi holttestét máig nem sikerült megtalálni, pedig keresték Segesváron, Barguzinban, mindenfelé. Mégsem ezért él a költő, hanem mert kiszól a verseiből, beszól nekünk, ránk szól, szót emel értünk, fuvolázik, citerázik, elektromos gitározik, dobszólózik. Hol bitangul, hol gyengén, hol örömében, hol bánatában. Mindig van mondanivalója, kétszáz évvel a születése után is.”