Szobrászati törekvések napjainkban – A Műcsarnok Súlypontok című kiállításáról

A korábban már-már halódónak tekintett műfaj kitágított kereteivel és eszközeivel újraéledni látszik, míg a klasszikus szobrászat napja leáldozóban. Napjainkban egyre merészebb formákkal és anyagokkal, technikák széles skálájával dolgoznak az alkotók. A hagyományos kő-bronz-fa triumvirátusát átvették az ipari anyagok, új technológiák (3D nyomtatás). A történelmi, mitológiai, vallási témák helyét koncepcionális megközelítések váltották fel. A művészek médiumként használják a szobrászatot arra, hogy új ötleteket találjanak, a világról nyilatkozzanak, mind társadalmi, mind politikai kérdésekben állást foglaljanak. Nagy méretű művek ma is készülnek, templomokba kevésbé, inkább intézményekbe, középületekbe elhelyezve. A köztéri szobrok többnyire erős társadalmi vitát váltanak ki, így talán nem véletlen, hogy a hat alkotó közül csak Menasági Péter állít ki ilyen jellegű munkákat.

Hogy mi mindenben változott meg a szobrászat napjainkra – amely iránt, ahogy szerte a világban, úgy itthon is egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg mind a megrendelők, mind a közönség részéről –, azt jól reprezentálja a Súlypontok című kiállítás.

A képzőművészet egyik legismertebb ága számtalan lehetőséget rejt a kortárs művészeten belül is. A szobor a térbeliségéből, a körbejárhatóságából adódóan izgalmas „termék”, lényeges az adott térhez való viszonya. A tárlaton ugyan nem jelennek meg a műfaj határait feszegető installációk, environmentek, de a tér filozófiai problémaként több alkotónál tetten érhető, például Menasági Péternél és Majoros Áron Zsoltnál.

Mindössze hat terem hat szobrászának műalkotásairól lévén szó, a fő törekvés inkább a műfajban rejlő lehetőségek felvillantása volt. Természetesen a válogatás nem nyújt teljes szakmai áttekintést, csupán jelzi a műfaj kortárs tendenciáit. Kondor-Szilágyi Mária, a Műcsarnok vezető kurátora szerint a tárlat névadásakor olyan címen, alcímen gondolkodtak, amely „konkrétan a szobrászatra vonatkoztatható”. A Súlypontok – A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban Kondor szerint „kijelöli azokat a határokat, amelyekbe ez a válogatás beleilleszthető”. Bár egy ilyen jellegű tárlatnál nem szükséges a hat alkotó összekapcsolása, hiszen mindegyiküknek külön kurátora van, és a termeknek külön koncepciója, mégis elmondható, hogy valamennyire közös bennük, hogy egyfajta egyensúly, harmónia megteremtésére tesznek kísérletet akár az ellentétek játékával, a szobrászat eszközeivel.

Hagyomány és kapcsolódás

A tárlatra Farkas-Pap Éva, Gálhidy Péter, Majoros Áron Zsolt, Menasági Péter, Polgár Botond és Yengibarian Mamikon szobraiból válogattak. A felsorolt alkotók mindegyike ismertségnek, szakmai sikereknek örvend, érdemesnek találtatott a szereplésre. A sorozat eredeti koncepciójához hűen az intézmény most is azt kérte a kiállítóktól, hogy „újonnan, frissen készített, vagy a hely adottságaihoz installatív módon hozzáigazított műveket hozzanak a Műcsarnokba”. A szereplő alkotók mindegyike egyedi módon viszonyul a hagyomány és a kapcsolódás kérdéséhez. Polgár Botond például antik formákból hozza létre kortárs alkotásait, míg mások, például Majoros Áron Zsolt korábbi munkáinak gondolatiságát folytatja, bővíti, értelmezi, így rajzolódik ki a saját életútjuk.

Az alkotók és kurátoraik a művek kiválasztásával egyben azt is jelzik, hogy mit tartanak fontosnak témaként korunkban.

A célok között szerepelt az is, hogy a szomszédos termekben lévő alkotások egymással összefüggésbe hozhatók legyenek. Hogy a látogató érzékeli-e a termek közötti párbeszédet, az kétséges, hiszen jellegzetes, egyéni stílusjegyeket erősen magukon hordozó alkotásokról van szó. A hat alkotó művei külön termekben szerepelnek, így jól érzékelhető az alkotók eltérő stílusa. Talán az emberi test középpontba állítását lehetne kapcsolódási pontként említeni, ugyanis a válogatásban nagyon hangsúlyos az emberi alak megjelenítése: témaként és önreflexióként is.

Az ELTE egyiptológia szakára is járt, de később a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szobrászként végzett Farkas-Pap Éva kicsiny méretű plasztikákat formál. Modern anyagokkal (betonnal, porcelánnal, fogászati műgyantával, műanyag legódarabokkal) dolgozik. Munkáin egyszerre jelenik meg a játékosság és a keménység. Mint honlapján írja, sokszor a legegyszerűbb dolgok sarkallják alkotásra: hétköznapi tárgyakat, jelenségeket helyez új megvilágításba ellentétpárok, meglepő társítások alkalmazásával. Kisérlezető típus, aki a játékok és emlékek felnőttkorra gyakorolt hatását vizsgálja. Erről vall a kiállítás egyik Mit építsünk IV. / What-to-build? IV. (2019) című betonból, műanyag legókból álló miniszobra is.

Gálhidy Péter a természet organikus formáiból nyer ihletet. Klasszikus anyagokból, különböző szobrászati technikák alkalmazása mellett ready-made objekteket készít. Művészetének kiemelt aspektusa az anyagok párosítása és összjátéka (Ingó / Swaying 2018, Keresztbe tettem / I Crossed It 2017) és az emberi lét paradoxonai. Gálhidy gyakran a nyelvi humor eszközeivel él, így jeleníti meg paradoxonait, ahol a cím rögtön felkelti a befogadó érdeklődését, aki aztán megpróbálja megfejteni, a maga módján értelmezni.

A vizualitás és a gondolkodás összekapcsolása teszi különösen érdekessé műveit.

Alkotásaiban a környezet- és a természetrombolás problémaköre is megjelenik, visszatérő témája a natura morta, vagyis a csendélet (pl. Ingó 2018).

Majoros Áron Zsolt művészetét bizonyára keveseknek kell bemutatni. Figurális alkotóként fő témája az ember – a térben való elhelyezkedése, az egyensúlyi helyzete foglalkoztatja. Habár súlyos anyagokkal: acéllal, fémmel dolgozik, figurái mégis légiesek, horizontális és vertikális metszetekből álló testükön könnyen átlátni (Katekézis / Catechesis 2023). Jellegzetes „szeletelése” a tér, az anyag és azok hiányának a témakörét vizsgálja. Korongokból összeállított személytelen, idealizált nőalakjait hétköznapi tárgyakkal látja el (Szóródás 2016, Gyűjtemény 2017), ahol az ellentét keltette feszültség a lét-nemlét-mibenlét kérdéséig fokozódik.

Szobraival a szakrális és a profán határán balanszírozik Menasági Péter. Figuratív és nonfiguratív művész, aki hatásos művészi nyelvezettel, sajátos formakinccsel faragja műveit. A kiállításon Melankólia című sorozatának darabjait (Melankólia sorozat / „Égve hagytad a folyosón a villanyt” 2022, Melankólia II. / Melancholy II. 2022) mutatja be. Személyes élményből inspirálódó művészete „orpheuszi” módon mélyre hatolva foglalkozik a létkérdésekkel.

A Budapesten élő és alkotó Polgár Botond kiállított plasztikái, bár akad köztük meghökkentő is (Hommage à Courbet 2006), igazán szépségesek, formaviláguk az ókori hellenizmus emlékeinek mintáját követi: anatómiailag pontosak, hűen tükrözik az emberi test arányait. Létező festmények, szobrok kimetszett részletei, torzók, amelyek tematikusan és motivikusan is összetartozók. Összegzésük a Halott Vénusz / Dead Venus (2023) ruskicai márványból faragott alakja.

Yengibarian Mamikon szobrászatát könnyedség és hajlékonyság jellemzi. Az egyensúly és az ingatagság keresése érdekli, tágabb értelemben az emberi lét nagy kérdéseit teszi mérlegre: élet-halál, jó-rossz, bizonyosság-bizonytalanság. Az ismerős tárgyak, állatok vagy a meghökkentő emberi kezek, lábak túlmutatnak primer jelentésükön (Szárnyalás / Soaring 2020). Meghökkentő, csonkolt szobrai olykor taszítóak, mint például a Befejezetlen (2013–2022), de szimbolikus utalásokban gazdagok.

A Súlypontok válogatásának kortárs jellegét egyrészt a széles körű anyagválasztás adja, mindamellett a hagyományhoz való kötődés is felfedezhető: az alkotások nagyrészt a hagyományos szobor vagy kisplasztika kategóriájába sorolhatók. 

Ami a műveket valóban kortárssá teszi, az a konceptualitás, az alkotók azon törekvése, hogy a gondolataikat formába öntsék.

Ennek során nem is annyira csak az anyaghasználat került előtérbe, inkább az egyes művek szimbolikussága (Yengibarian Mamikon, Menasági Péter), humora (Gálhidy Péter), esztétikuma (Polgár Botond), az emberi létezés kereteinek feltárása (Majoros Áron Zsolt). Az egyes művek és a szobrászok alkotói útjának színvonalas elemzése elolvasható a kurátorok tollából a tárlat katalógusában. A látogató ezt később összevetheti saját benyomásaival, de a termeket bejárva is kellő információt kap az egyes szekciók bejáratánál.

Bár a Súlypontok hangsúlyozottan nem kíván keresztmetszetet adni a kortárs szobrászatról, a kurátorok kiváló munkája eredményeként olyan színvonalas tárlat jött létre, amelyen a kortárs szobrászati törekvések színe-java látható.