A nemi kizsákmányolás anatómiája – A vád

Az elmúlt években egyre égetőbb problémává váltak a munkahelyi zaklatások és a szexuális visszaélések kérdései. A patriarchális normarendszer alapjain álló társadalom korábban kevés figyelmet fordított a túlnyomórészt nők ellen elkövetett inzultusok elleni fellépésre. A #metoo és más egyenjogúságért harcoló mozgalmak, illetve a különböző feminista kampányok térnyerése azonban radikálisan igyekszik átírni a fennálló erőviszonyokat. A korábban széles körben elfogadott, elnyomó viselkedésminták mostanra mind megkérdőjeleződtek, a kéretlen szexuális közeledések pedig gyakran szigorú ítéletet is vonhatnak maguk után.

Hollywood a világ többi szegmenséhez hasonlóan szintén sokáig szemet hunyt a hatalmon lévők molesztálási ügyei felett, míg a teljes filmszakmát megrázó botrányok végérvényesen fel nem forgatták az álomgyár hagyományos status quóját. Még a beosztottjait évtizedekig szabadon abuzáló stúdiómogul, Harvey Weinstein is letöltendő börtönbüntetést kapott tetteiért a #metoo botrányok kirakatperévé váló tárgyalása során. A legfelsőbb körökhöz tartozó befolyásos producer ezúttal minden számára elérhető anyagi forrás, PR-trükk és ismeretség ellenére sem volt képes megtartani jó hírnevét az őt elítélő nyilvánosság előtt, vagy elkerülni a korábban még könnyedén kijátszott jogi felelősségre vonást.

A közéleti események hatása mindazonáltal nemcsak strukturálisan késztette változásra a filmipart, hanem számos reprezentatív alkotást is eredményezett. A hagyományos nemi szerepvállalások revíziója, a szexuális sztereotípiák és a nemi identitás kérdései rendre visszatérő témává váltak a legkülönfélébb műfajokban. Mindezek mellett ráadásul jelentős arányban kerülnek forgalmazásba a szexuális zaklatásokkal konkrétan foglalkozó történetek is. Olyan kétes hírnevű sztárokról mutattak már be leleplező szándékú dokumentumsorozatokat, mint Michael Jackson (Neverland elhagyása) vagy Woody Allen (Allen kontra Farrow), továbbá a kortárs hírmédiában kiemelt szerephez jutó, nagy volumenű zaklatási botrányok szintén feldolgozásra kerültek, méghozzá sztárgárdák tolmácsolásában készült, dokumentarista szándékú játékfilmekben (Botrány; Azt mondta). Ugyanakkor a különböző fikciós narratívák (Ígéretes fiatal nő; Az utolsó párbaj) is előszeretettel tematizálják a szexuális visszaélések aktuálissá váló kérdését.

Az áldozatszerep perspektívaváltása

A kortárs reprezentációs gyakorlatot megjelenítő alkotások azonban előszeretettel képviselnek olyan sarkított álláspontokat, melyek alapján a bűnös és az áldozat szerepkörök tekintetében a mindenkori „jó és rossz” leegyszerűsítő értékminőségei válnak kétségbevonhatatlanul meghatározókká. Az Ígéretes fiatal nő címszereplő főhőse bosszúhadjárata során olyan tettek alapján ítéli el az útjába kerülő férfiakat, amelyeket még el sem követtek. A híres erőszaktevőkről készült dokumentumfilmek pedig jellemzően meg sem hallgatják az – állítólagos – bűnelkövetők perspektíváját a történtekről, kizárólag az áldozatok megszólalásaira és emlékeire hagyatkoznak ítélethozataluk során. Ez a párbeszéd helyett az érzelmi előítéletekre támaszkodó tendencia pedig a különböző mozgalmak nyújtotta, újkeletű hatalmi pozíciókkal való további visszaélések lehetőségét tette széles körben kamatoztathatóvá.

Az egyre jelentősebb méreteket öltő, úgynevezett cancel culture befolyása máris érezhető hatással bír a közéletre és a szórakoztatóiparra egyaránt. Számos híresség, közszereplő, valamint átlagember volt kénytelen lemondani korábbi karrierjéről a személyüket övező vádak alapján. Az érintettek már pusztán az erőszak gyanújának felmerülése alapján elveszíthetik korábbi státuszukat a társadalom szemében, még ha nem is kerülnek elő egyértelmű bizonyítékok, és jogerős ítélet sem születik ellenük. A hatalmi pozíciók újraelosztásának igénye tehát épp olyan elnyomó szituációkat képes előidézni, mint amilyenek ellen eredetileg harcoltak a különböző mozgalmak. De van-e egyáltalán lehetőség a nemi és társadalmi sztereotípiáktól mentes egyenjogúságra, valamint a teljes körű, objektív igazságra? Yvan Attal filmje ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben tárgyalótermi drámája során szándékos távolságtartással igyekszik kitérni a bűneset minden meghatározó körülményére.

A vád nézőpontja egyenlő mértékben azonosul mind az elkövető, mind az áldozat szubjektív szemszögével a valóság minél pontosabb feltárása érdekében.

Alexandre Farel (Ben Attal) kedves, jóravaló, érzékeny fiú, akire minden bizonnyal sok lehetőség vár még az életben. Egy kiváló amerikai egyetemen tanul és tehetős, intellektuális családból származik. Anyja, Claire (Charlotte Gainsbourg) ismert esszéista, apja, Jean (Pierre Arditi) pedig népszerű televíziós műsorvezető. A fiú kivételes, megszokott élete azonban egy csapásra szertefoszlik, amikor nemi erőszak vádjával állítják bíróság elé. A feljelentést ráadásul éppen anyja új partnerének kiskorú lánya, Mila (Suzanne Jouannet) teszi meg.

A film a korábbi példákkal ellentétben nem démonizálja elkövető hősét, hanem azt próbálja megérteni, milyen folyamatok hatására képes egy társadalmi és anyagi privilégiumokat élvező, jóravaló fiatal hasonló szituációba keveredni. A tények egyre alaposabb szemügyre vétele pedig idővel a nemi erőszaktevés kortárs felfogásának széles körű átértelmezését teszi szükségessé. A konkrét bűneset megtörténtéről ugyanis kizárólag a vádlottnak és az áldozatnak vannak első kézből származó ismeretei, mindenki más csupán a vizsgálat levont következtetéseire szorítkozhat. Alexandre és Mila felfogása az esetről mindazonáltal nemcsak egymással áll szoros ellentmondásban, de mindketten előszeretettel ferdítenek is vallomásaikon, ha saját érdekük úgy kívánja.

Az igazság keresztútjai

Kuroszava Akira már 1950-ben alkalmazta azt a narratív technikát A vihar kapujában elkészítése során, amely az események több nézőpontú újrajátszásán keresztül világított rá a különböző felfogások közötti igazságtétel lehetetlenségére. Ridley Scott később Az utolsó párbaj lovagkori #metoo történetében ugyanezen módszer segítségével egyértelműen a női szemszöggel azonosította a pontos valóságot, A vád azonban úgy képes a korábban látottakhoz hasonlóan több perspektívából érzékeltetni az erőszak tényét, hogy közben egyik tapasztalat álláspontját sem ítéli el, mégis egyértelműen megvilágítja az eset körülményeit. A film a vádlott férfi, majd a feljelentést tevő nő életkörülményeinek egymást követő bemutatása után jut csak el az objektivitásra törekvő tárgyalótermi jelenetekig, melyek alatt a nézőkre osztja az esküdtszék szerepét.

A tárgyilagosság képi prezentálása érdekében A vád szintén távolságtartásra törekszik a gyakori totálképek és félközelik alkalmazása során, a film visszafogott vizuális stílusa mégis képes kifejezni az ítéletet befolyásoló tényezőket.

A színskálát leginkább a bűnügyi műfajokra jellemző kékes árnyalatok határozzák meg, amivel szemben időnként egy-egy erőteljes, szenvedélyt érzékeltető vörös díszletelem vagy ruhadarab képez kontrasztot, ezáltal emelve ki a témául szolgáló eset jellegét. Alexandre a film elején kék pulóvert visel, szülei megjelenését viszont a vörös motívumok uralják, kezdve anyja feminizmusról adott rádióinterjújának stúdióhátterétől a nő otthon viselt felsőjéig, vagy a hotel bútorzatának színéig, ahol az apa találkozik szeretőjével. Így a fiú bűnössége vizuálisan is a családi háttérből adódó, eltanult viselkedésmintákra vezethető vissza. Mila otthon kezdetben barna pulóvert visel az (állítólagos) erőszak visszaemlékezésekben megjelenő estéjén és másnap, a feljelentés fontolgatásakor ezzel szemben már vörös felsőben látható. Az ő feminitásában tehát az áldozatszerep és az egyenlőségért folytatott harc kapcsolódik össze.

A kihallgatások során ugyanakkor a gyanúsított és a vádló egyaránt feketében mutatkozik a mindkettőjüket ért veszteséget szemléltetve. A vallomások bizonytalanságát pedig a kézikamerás felvételek instabilitása fejezi ki. Az igazság különböző rétegeit prezentáló mélységi kompozíciók ráadásul a kép több síkjába is gyakran helyeznek az éles látótérbe belógó homályos alakokat vagy tárgyakat. A játékidő második felének tárgyalótermi jeleneteit viszont a gördülékeny, könnyed kameramozgások és stabil kompozíciók, a díszletezésből adódó egyenes, rácsszerű vonalak határozzák meg.

A korábbi káoszt váltó statikusabb forma mindazonáltal egyszerre láttatja a jogrendszer megkérdőjelezhetetlensége mellett annak behatároltságát is, míg a színszimbolika az objektivitás ellehetetlenülésére világít rá.

Noha meggyőzési stratégiáik merőben különböznek egymástól – a lány minél érzelemdúsabban, könnyek között igyekszik előadni az esetet, a megvádolt fiú pedig ügyvédje javaslatára sematikus arckifejezéssel ad válaszokat –, mindkét szereplő az elvárt nemi sztereotípiákra való rájátszással próbálja befolyásolni a bíróságot. A kék árnyalatok alapvetően meghatározó bűnügyi hatása azonban a szín közvetett, árnyalt megjelenésén keresztül emeli ki az objektív valóság komplexitását az esküdtszék előtt tett újbóli vallomástételek során: Alexandre kék ingje csupán felül viselt fekete felsője alól látszik ki, Mila pedig zöldeskék pulóverben jelenik meg. Ezzel összhangban őszinte, egymásnak mégis ellentmondó visszaemlékezéseik épp úgy világítanak rá saját bűnösségükre, mint szubjektív ártatlanságukra.

A múlt valós eseményeinek időnként bevágott epizódjai ugyanis kizárólag a szélesvásznú filmek előtt alkalmazott, szűkebb képarányban kerülnek bemutatásra.

Ezek a képi váltások egyrészt egyértelműen elkülönítik a kérdéses este történéseit, továbbá a képmező csökkentésével elhatárolják a megmásíthatatlan, konkrét tényeket az azokat nagyobb látószögben értelmező jelen perspektívájától.

A vád bírósága előtt az igazság megismerhetetősége a társadalmi hangsúlyok folyamatos átértékelődésétől válik függővé. Alexandre felső osztálybeli családja miatt adottnak vesz bizonyos előnyöket, melyek ezúttal nem lehetnek a segítségére, Mila bosszúvágyát pedig az álláspontját tükröző kortárs ideológiai törekvések és vallásos neveltetése erősítik fel. A tanúk és az érintett karakterek akaratlanul is mind valamilyen külső kontextus befolyása alatt állnak. Beszédes például, ahogy a meghallgatott női és férfi pszichológusok, illetve rendőrtisztek szintén eltérő szakmai álláspontra jutnak ugyanazon kihallgatások után. Látszólag akaratlanul is nemi közösségvállalásuk alapján állnak a védelem vagy éppen a vád mellé.

A legmeghatározóbb változás azonban Alexandre szülein figyelhető meg. A népszerű színészből lett forgatókönyvíró-rendező, Yvan Attal saját produkcióiban jellemzően a párkapcsolatokkal, valamint az otthon dinamikáját felforgató konfliktusokkal foglalkozik. A bensőséges légkör hitelessége érdekében pedig Attal rendszerint maga játssza el a főszerepeket saját filmjeiben, továbbá valódi felesége, Charlotte Gainsbourg és közös fiuk, Ben Attal szintén feltűnnek mellette, hogy a vásznon is egy családot alkothassanak. A vád során sincs ez másként, noha Attal ezúttal átengedte az apaszerepet régi kollégájának, Pierre Arditinek, akivel nemcsak sok közös vonásuk van, de küllemre is igencsak hasonlítanak. Ez a személyesség mégis óhatatlanul a vádlott, Alexandre nézőpontját teszi átélhetőbbé. Az élharcos feminista hírében álló anya fia kedvéért teljes karrierjét átértékeli, a befolyásos, nehezen megközelíthető apa pedig igazi családfővé válik a tárgyalás végére.

A nemi szerepek sztereotípiái tehát teljesen átrendeződnek. A megtörtént események nem a konkrét ítélethozáson keresztül mondják ki az igazságot, hanem az emberek gondolkodásmódját tudják megváltoztatni. A film azonban esetlenül képes csak kezelni az áldozatból idővel vádlóvá avanzsáló Mila ellentmondásos figuráját. Az összetett szerepet játszó elsőfilmes színésznő, Suzanne Jouannet tapasztalatlansága ugyanis meglátszik az alakításon. A visszafogott tinédzser lány karakterének passzivitása és elnagyolt jellemábrázolása miatt ráadásul egyre nehezebben azonosulhatunk vele bosszúba forduló vallomásai során, míg a kezdetben fölényes Alexandre kiszolgáltatott helyzetében egyre szimpatikusabbá válik. A vád a megfogalmazott perspektívaváltások ellenére mégis már-már görcsösen ragaszkodik a semlegesség megőrzéséhez, így kompromisszumos ítélete sem jár valódi katarzissal. A szélsőséges nemi szerepvállalások gyakorlata ugyan bűnösnek találtatik, a kialakult új hierarchia mégis további igazságtalanságokkal jár.