Megszakítatlan anya – A szentendrei MANK Galéria kiállítása a szülői létről

A szentendrei MANK Galéria kiállítása tudatosan csatlakozik olyan korábbi tárlatokhoz, melyek megkezdtek már egyfajta párbeszédet, és reflektáltak olyan társadalmi szituációkra, melyekben a szülői lét és a hivatás összeegyeztetése folyamatos kihívásokat tartogat. A kimondatlan érzések még számos olyan témára vonatkoznak, melyeket a képzőművészek érzékletesen tudnak közvetíteni műveiken keresztül, és a figyelmet is fel tudják hívni életünket átható fontos jelenségekre. Ilyen például a Ludwig Múzeum Vigyázat, törékeny című aktuális tárlata, mely a gondoskodás tevékenységét helyezi a fókuszba. (További előkép a Similar Stories – Fajgerné Dudás Andrea és Horváth Lóczi Judit páros kiállítása, kurátor: Szabó Noémi, The Space Budapest [2023]; valamint a Jelenlétem evidens – kurátor: Oltai Kata, Deák Erika Galéria [2022].)

Hasonlóképpen gondolkodik a Megszakítatlan anya című tárlat is arról, hogy mit jelent egy olyan élethelyzetben, vállalt szerepben lenni, amely megszakítatlan figyelmet, folyamatos jelenlétet igényel.

Szülőnek lenni ugyanis egyet jelent egy folyamatosan feszített lét- és érzelmi állapottal.

Nemcsak az egyre sűrűsödő családi teendők, de a magas amplitúdójú érzelmek miatt is. A szülői szerep magában hordozza az átélt örömök és a meghozott áldozatok összefonódását.

Kihívások és élethelyzetek

A megélt érzelmeink felszínre hozásával a pszichológia számos válfaja és társterülete foglalkozik. A legtöbben azonban még mindig lelkiismeret-furdalást éreznek akkor, ha nehezebben, feszültebben élnek meg egy-egy szituációt a mindennapokban. Bár az érzelmi kontrasztokról már megindult egyfajta társadalmi párbeszéd, de még mindig van miről beszélni, akár a művészet nyelvén keresztül is. 

A művészettörténeti előképekben az anyaság életkörülményeinek ábrázolása már évszázadok óta a magas művészet témájává, részévé vált. A téma nem szegregált, nemcsak idilli jeleneteket ismerhetünk ebből az életszakaszból, hanem megjelenik a kritikai attitűd is a korábbi berögzült hit- és szokásrendszerekkel szemben.

A Megszakítatlan anya kiállítás ezekre az előítéletekre tudatosan reflektál, és mindenféle szégyenérzet nélkül, sőt büszkén vállalva mutatja meg, hogy milyen művészeti produktumok tudnak létrejönni ebben az élethelyzetben.

A tárlat tehát nem csupán a családi mindennapok kihívásainak gondolatiságából indul ki, de beemeli a művészlét mint megélt hivatás aspektusát is.

A tudatosan megélt anyaság folyamatos jelenléte kiegészül a művészi életforma kiszámíthatatlanságával. Hiszen egy olyan szakterületről beszélünk, amelynek nincs előre kigondolt életpályamodellje. Kiváltképp, ha arra az életszakaszra gondolunk, amikor a vágyott családalapítás és a karrierút felfuttatása egyazon időszakra esik. Ha a művészképzés nemi arányaira tekintünk, akkor jól látható az a jelenség is, hogy egyre növekszik a nőművészek száma, annak ellenére, hogy a művészi életpálya többnyire egyedülálló férfi alkotókra lett szabva az elmúlt évszázadok során.

A kiállítás hat alkotója, Fajgerné Dudás Andrea, Fenyvesi Zsófi, Gergely-Farnos Lilla, Horváth Lóczi Judit, Nádas Eszter, Surányi Nóra számára az anyaság és az alkotói lét egyaránt hivatás. Kompozícióikban egyszerre jelennek meg élethelyzetükből adódó kihívásaik és azok művészi feldolgozása. Egyéni tapasztalataikból kiindulva pedig pályatársaik közös helyzeteire szintén reflektálnak. És nemcsak a művész anyákéra, sok esetben a művészapákéra is. Mert jellemzően a „művész foglalkozású” szülők azok, akiknek nincs megszabott munkaidejük. Gyakran saját műtermük vagy alkotói közegük sincs. Ha van, akkor azt pedig gyakran vonja uralma alá a család. Sokszor a konyhaasztalon nemcsak a vacsora, de a képek alapozása is készül, a vásznak esetenként kifestővé avanzsálnak. A művészként végzett munkafolyamatnak nincs intézményi kerete. Ezért a művek sem mindig akkor valósulnak meg, amikor a művészt megszállja az ihlet, hanem gyakran akkor, amikor lehetőség adódik rá. Erről a MANK Galériában megrendezett tárlaton egy külön installáció tanúskodik, melynek végpontjában a vágyott üres vászon áll, amelyre végre alkotni lehetne. De előtte egy kötelekből átszőtt akadálypályán kell átjutni, amelyen az extrém körülményekről készült fotók láthatók. Alatta pedig Gergely-Farnos Lilla Mind kiborulunk néha című műve mint egy kifröccsent festékfolt terjed a padlón.

Persze a mindennapok kihívásai kreatív megoldásokat és új témákat, sok esetben pedig újszerű gyakorlatokat is szülnek.

Nemcsak az életkörülményekben hagynak nyomot, hanem konkrétan a műalkotásokban is. Ilyen alkotásokat hozott Fajgerné Dudás Andrea, aki lányait szintén bevonta műtárgyainak festésébe. Absztrakt konyharuha-kompozícióját és önportréját háromszor festette meg, melyekbe mindkét lánya saját ízlése szerint belefestett. Majd fordítva, a gyerekek tájképeihez ő maga is csatlakozott motívumaival. Az interakciót egy sminkelhető baba szobrán keresztül ugyancsak kipróbálhatják a látogatók – és nem csak a gyerekek.

A gyermekek perspektívája Nádas Eszter egy fotósorozatában is tetten érhető. Egy kiállításmegnyitó képeit gyermeke fotózta, a kiállításon pedig gyermekszemmagasságba installálták őket. A művésztől konyhai analóg fotósorozatot, egy festményekből és grafikákból összeállított montázsfalat szintén láthatunk. Ezeken a hétköznapokban csak gyors krokiként megrajzolt személyes jelenetek láthatóak. Videóin keresztül pedig olyan helyzeteket élhetünk és érezhetünk át, amikor a látszólagos karrierlehetőségek megszakadnak, eltűnnek, elmaradnak.

Surányi Nóra ugyancsak saját tapasztalatait komponálta fotósorozatába, melyeket játékos-mesés szituációkba helyezett. A béranyaság témáját egy Monopoly társasjáték miliőjébe képzelte el. A várt érzelmek beteljesületlenségét pedig Hamupipőke, Holle anyó és Aranyhaj mesevilágának kontrasztjába helyezte. A kiállításban látható másik fotósorozata egy közösségi felhívás keretében valósult meg. A művész arra kérte szülő ismerőseit, hogy láthatósági mellényben fotózzák le magukat, miközben láthatatlan munkát végeznek. A téma egy nagyon lényeges társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet. A felvételek mellett személyes történetek is olvashatók, melyeken megismerhető a láthatatlan munkavégzés megannyi válfaja.

Összefonódás és csapatmunka

A kiállításban több olyan pont található, melyekben a kiállító művészek véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ez nemcsak a sajátos koncepció mentén érvényesül, de gyakran anyag- vagy motívumhasználatban is. Gergely-Farnos Lilla idolszobrai például a legó-kísérőelemekkel csatlakoznak Surányi Nóra fotóihoz. De anyaghasználatukban összefüggenek Fenyvesi Zsófi szobraival is, aki szintén nehéz vas- és egyéb fémtárgyakat burkolt színes, cukormázszerű festékrétegbe, melyek hitelesen jelenítik meg az anyaság érzelemteljes puhaságában rejlő nehéz élethelyzeteket. De munkáit Fajgerné alkotásaival szintén párhuzamba állíthatjuk, mert ő is bevonta kisfiát, aki egy saját digitális sorozattal gazdagítja a kiállítást. Fenyvesi Zsófi hármas képsorozata a művészlét és az anyaság közti harmónia megtalálását, kialakítását geometrikus formanyelven keresztül mutatja be.

Horváth Lóczi Judit élénk színű geometrikus kompozíciókban gondolkodik az anyaság során megélt érzésekről. Az Anyatigris című képe az oltalmazás gesztusát alakítja mértani formába, emellett Nut és Geb ókori istenek történetét felelteti meg egymásra támaszkodó formáinak, melyeken keresztül a szülő- és házastársak összefonódására, a családért végzett hathatós csapatmunkájára és a kölcsönös egymástól való függésre utal.

Egy következő interaktív műtárgyába, a Kéretlen tanácsok ládájába pedig mindenki bedobhatja azokat a jótanácsokat, melyekkel akarva vagy akaratlanul megbántották már a szülői lét során.

Ezeket az ítéleteket egy szemetesládában gyűjtik a kiállítás ideje alatt. Ehhez a műtárgyhoz Szabó Imola Julianna intermediális alkotó egy önálló szöveget írt, így az összművészet jegyében az irodalom is helyet kapott a kiállításon.

A tárlat legszembetűnőbb alkotása Gergely-Farnos Lilla plafonról függesztett tüllinstallációja, mely egyfajta nyugvópontot is jelent a látogatók számára. Bár mérete és piros színe figyelemfelkeltő, de alkalmas arra, hogy közegébe belépve egy anyai ölelés mélységét átérezzük. Egyszerre óv, beburkol, és feltölt.

A kiállítás célja, hogy bővítse a megkezdett párbeszédet, és inspirációt nyújtson további kortárs művészeti alkotások létrehozásához. A bemutatott művek kihangosítják és felerősítik az egyre részletezőbb, személyes tapasztalatokból kiinduló kollektív narratívákat.