Adaptációs pókhálózatok a Pókember: A Pókverzumon át című animációs filmben

Az animációs szuperhősfranchise első epizódja, a Pókember – Irány a Pókverzum által bevezetett párhuzamos univerzumok koncepciója ezúttal még látványosabb méreteket ölt. Míg korábban a címszereplő, Miles Morales segítségére érkeztek különböző Pókember-változatok az alternatív világokból – hogy mentorálják az újdonsült képességeivel frissen ismerkedő fiút –, addig a folytatásban Miles utazik a végtelen lehetőségekkel kecsegtető, szerteágazó Pókverzum mélyére. A Pókverzumon át eltérő adaptációkat megtestesítő hőseinek ezúttal saját létezésüket kell megóvniuk az egyes univerzumokat övező, visszatérő történetelemek és állandó karakterjegyek helyreállításával, mielőtt a sokszorosan megváltoztatott momentumok teljesen újraírnák a Pókember-mítosz kánonját, elpusztítva ezáltal a forrásmű alapvető esszenciáját.

Adaptációhűség

A mozgókép megszületésekor a filmkészítők klasszikus regények és ismert történetek adaptálásával igyekeztek presztízst szerezni a film – korábban jobbára vásári látványosságként kezelt – új médiumának, így fogadtatva el annak művészi értékeit a korabeli nézőkkel. A kortárs digitális kulturális szcénában ugyanakkor éppen a filmes feldolgozások képesek sokrétű kifejezőeszköz-készletüknek és a szórakoztatóiparban betöltött központi szerepüknek köszönhetően széles tömegek számára népszerűvé tenni olyan szűkebb rétegeket vonzó formátumokat, mint a videójátékok vagy a képregények.

A „Pókember: A Pókverzumon át” című film előzetese

A szakirodalom és a közönség mégis rendszerint a feldolgozások alapjául szolgáló alkotások tükrében értékeli a különböző adaptációkat. A hasonló összevetések viszont számos problémát tárnak fel azzal kapcsolatban, hogy egy adaptáció a forrásmű melyik aspektusához képes hű maradni. Hiszen a filmek és a regények eltérő módszerekkel konstruálják meg narratíváikat: míg a mozgóképen alapvetően a kamera objektívje előtt jelen időben érzékelt valóság elevenedik meg, addig a szimbolikus irodalmi nyelvrendszeren keresztül létrehozott – múlt és jövő időben szintén megfogalmazható – történetek a szereplők szubjektív nézőpontját teszik láthatóvá, valamint a mindentudó író teljes körű autoritását nyújtják.

A Pókember-filmekben megjelenő Pókverzum azonban az egymáshoz intertextuálisan kapcsolódó adaptációk struktúrája szerint épül fel.

Az adatbázisok mintájára működő, pókhálóként szemléltetett rendszerben a pókfonalak különálló történetszálaknak feleltethetőek meg, melyek metszéspontjai jelentik a minden alakváltozatban szükségszerűen előforduló kánoneseményeket, állandó vonásokat, ahogy az eltérő játék-, film-, képregény- és egyéb feldolgozások is a meglévő közös elemekre épülnek, amelyek az adaptációs gyakorlat során feleltethetőek meg új kontextusoknak. Legyen szó akár a történet korszerűsítéséről, más kulturális térbe helyezéséről, egyedi alkotói vízió szerinti megismétléséről vagy új mediális környezetbe illesztéséről.

A különböző feldolgozások – elkerülhetetlen változtatásaik ellenére – jellegüknél fogva szükségszerűen hordoznak bizonyos állandó elemeket, amelyek a forrásművekből eredeztethetők. A szuperhős neve mindig Pókember marad, bármilyen produkcióban vagy új alakváltozatban tűnik is fel a karakter, továbbá az ikonográfiája: a jellegzetes maszk, valamint a pókösztön, a falmászás és a hálószövés képessége, a mindenkori helyszín (a felhőkarcolókban gazdag nagyvárosi környezet, ahol kamatoztathatók a hős erősségei) és a karakter jellemfejlődését motiváló, visszatérő konfliktustípusok, mint az árvaság és a későbbi apafigura halála a legkülönbözőbb inkarnációkban is elengedhetetlenek. Hiszen ezek ismételt megjelenése nélkül annyira megváltozna az aktuális produkció, hogy az alapmű esszenciájának felismerhetetlenné válásával egy forrás nélküli, teljesen új alkotás születne.

Sokszínű multiverzum

A multiverzumok esetében viszont az önálló művek nem egymástól függetlenül érhetőek el, hanem a megelőző feldolgozásokkal párhuzamosan érvényesülnek. A hasonló adaptációk az eredeti alkotást is alapul veszik, de ezen túl szintén forrásműnek tekintik az összes korábbi feldolgozást is, így a megelőző történetverziók felülírása helyett újabb narratív rétegekkel reflektálnak azokra. Az olyan kortárs franchise-filmek, mint a Pókember – Nincs hazaút vagy a Flash – A villám a multiverzumtematika alkalmazásának segítségével terjesztik ki összefüggő narratív világukat újabb médiumok és termékek megjelenési felületeire, míg az Oscar-díjas Minden mindenhol mindenkor örök érvényű társadalmi tanulságokat szemléltet a párhuzamos univerzumok sokszínűségére épülő cselekményén keresztül. A pókverzumon át mindkét megközelítésmódot képes megmutatni, hiszen a Marvel képregényfilmes univerzumát tovább bővítve hívja fel a figyelmet a diverzitás legkülönfélébb formáira az elfogadásért küzdő tinédzserszereplők kálváriája során.

Miles Morales Pókembere ráadásul elsősorban olyan alkotásokban jelenik meg, amelyek médiumspecifikusan meghatározó jegyei jelentős átfedésben állnak egymással, ugyanis a képregények, a videójátékok és a filmek egyaránt vizuálisan fogalmazzák meg narratíváikat. Így a figura átültetése – az első megjelenéstől, vagyis a képregényfüzetek lapjairól A Pókverzumon át animációs világába – autentikusabb, mint a hagyományosnak számító, a könyveken alapuló filmek adaptációi. Ennek oka, hogy a feldolgozások úgy válhatnak leginkább korszerűvé az eredeti elképzelések szellemiségének hiteles megőrzése mellett, ha – a konstans karakterjegyek továbbörökítésén és a forrásművekhez való ragaszkodáson túl – szintén hűek maradnak saját médiumuk egyedi kifejezőeszközeihez.

Ennek megfelelően Pókember aktuális kalandja a legkülönfélébb animációs technikák ötvözésével teremti meg a témául szolgáló multiverzum sokszínűségét.

A prezentált világok ugyanis gyakran teljesen eltérő stílusban elevenednek meg: találkozhatunk Leonardo da Vinci realisztikus rajzait idéző, szépiaszínű szereplővel, stop motion módszerrel mozgatott legó-játékfigurával, valamint a 2D és 3D animáció jellegzetességeinek ötvözéséből megszülető karakterekkel. A formai megvalósítás ráadásul folyamatosan felhívja a figyelmet önnön konstruáltságára a képregényekből kölcsönzött, gyors mozgást imitáló vonalak és alakzatok feltűnéseivel, illetve a jellegzetes hangutánzó címszavak kiírásaival, valamint a kitartott lassítások, a folyamatosan vibráló fényeffektek és az osztott képmezők gyakori alkalmazásaival a videóklip-esztétikát követő, ritmusra szerkesztett akciójelenetek közben. Az impresszionista stilizációk hangulatfokozó megoldásai pedig a drámai szituációkat teszik még kifejezőbbé a vízfestékhatásúra színezett hátterek összefolyó árnyalatain, továbbá az élvonalak és az árnyékolások szándékos kiemelésein keresztül, amelyek egyedi, anyagszerű jelleget kölcsönöznek a digitális vászon felületeinek.

Kulturális kapcsolatok

A vizualitásban jelentkező eklektikusság szintén jellemző az eltérő feldolgozások sokaságát magában foglaló pókverzum világára, amelyben egyaránt láthatunk különböző etnikumokhoz vagy fajokhoz tartozó színes bőrű, indiai, de még macska- és dinoszaurusz-Pókembereket is, sőt vadnyugati lovasként és jövőbeli robotként bemutatott változatok is előfordulnak. Hiszen a hős bármilyen formában mutatkozik meg, az egyes inkarnációk mindig magukon hordozzák a karaktert önazonossá tévő külső és belső jegyeket.

A Pókember figurája – változatos megjelenései ellenére – továbbra is a mindenkori tinédzserlét szimbóluma, amit a fiatal hős képességeivel járó különös fizikai változások emelnek ki: falra mászását a testén újonnan megjelenő szőrök teszik lehetővé, kilövellt fehér hálója pedig szexuális érésének metaforájául szolgál.

A karakter többször feldolgozott hőssé érésének klasszikus felnövéstörténetét ezúttal a multiverzum által szemléltetett sokszínűség teszi globálisan reprezentatívvá. Hiszen az általános elfogadásáért küzdő, megszámlálhatatlan Pókember-variáns diverzitásában kortárs identitáskérdések fogalmazódnak meg, noha az izgalmas, gyakran pedig egyenesen abszurd alakváltozatok bemutatására alig fordít időt a számtalan karaktert felvonultató, rendkívül sűrű cselekmény. Így a nagy számban képviselt, eltérő kulturális vonások kizárólag az alaposabb megismerés igénye nélküli, felszínes szemléltetéssé válnak.

Az afroamerikai apával és Puerto Ricó-i anyával rendelkező főszereplő ugyanakkor származása okán a kulturális kölcsönhatásokból születő lehetőségeket testesíti meg. Miles Morales azonban nemcsak a való életben kénytelen a beilleszkedésért küzdeni, hanem szuperhősként is bizonyítania kell, hogy van keresnivalója a multiverzumban. A további pókembervilágokhoz való adaptálódási kísérletek viszont egyre lehetetlenebbnek tűnnek, mivel a fiú a hivatalos adaptációkhoz képest a fősodorbeli produkciók szabályrendszerét felrúgó, rajongói feldolgozásokat képviseli, cselekedeteivel – de már puszta létezésével is – folyamatosan átírja az eredeti szuperhőst övező mítoszt. Az egyik világban például egy rendőrtiszt megmentésével megakadályozza azt a tragédiát, amely az eredeti koncepció szerint a főszereplő jellemfejlődését motiválta volna a későbbiekben. Miles ráadásul csak véletlenül vált Pókemberré egy párhuzamos univerzumbeli hős helyett. A baleset következtében pedig mindkét világ átformálódott: az egyik hős nélkül maradt, míg a másikban megszületik egy új gonosztevő, a Folt, aki képes átjárókat nyitni a multiverzum eltérő szegmensei között.

Míg a cselekmény kezdetben klasszikus hőstörténetet ígér, addig a Pókverzumban zajló események már a narratív mechanizmusok kontrollálásáért folyó harccá fajulnak – a kánontól eltérő anomáliának tekintett – Miles és a többi Pókember között. A társadalmi metaforaként szolgáló, más dimenziókból érkező idegen elemektől mentes adaptációs világokban ráadásul a kulturális kirekesztettség és az identitáskeresés kérdései fogalmazódnak meg. Miles és az általa képviselt Pókember-feldolgozás identitáskeresése egyaránt a másság elfogadására és a benne rejlő értékekre igyekszik felhívni a figyelmet. Még ha ezek jelentőségének részleges kifejtése kimerül is a létrejövő kapcsolatok kreatív lehetőségeiben. Az összefüggő médiahálózatok környezetében megvalósuló új adaptációk kánonba illeszkedése azonban a valahova tartozni vágyó főszereplő tinédzserfiú dilemmáihoz hasonló problémákat vet fel az eredetiség fogalmával, illetve a származás és a sors összefüggéseivel kapcsolatban. A pókverzumon át mégsem kínál válaszokat saját felvetéseire, konklúzióját a befejezésben előrevetített, majdani folytatásra tartogatja. Így a film egy látványosan szemléltetett, de megoldatlan koncepció marad.