A művészeti projektek szerepe a társadalmi felelősségvállalásban – A Ludwig Múzeumban látható Vigyázat, törékeny című kiállításról

A közel harminc kiállító művész között számos külföldi és kisebbséghez tartozó alkotó is helyet kapott. A gyakran megrázó, érzékenyítő alkotások a szociális felelősségvállalásra, az öngondoskodásra, a gondoskodás hiányára, valamint a gondozó és a gondozott közötti viszonyrendszerre reflektálnak. A kritikai hangvétel kiterjed az egészségügyre, továbbá a törődést gátló vagy éppen támogató gazdasági komponensekre. Ugyanakkor nem hagyja figyelmen kívül a természethez és az embertársainkhoz fűződő viszonyainkat sem. Az élet minden színterén szükség van a gondoskodásra, az egyén mindennapi élete során éppúgy, mint globális szinten. A kiállított művek sok esetben maguk is szociális segítséget nyújtó projektek részét képzik.

A kiállítás címe – Vigyázat, törékeny, azaz angolul Handle with Care – magában foglalja az élet esendőségét, az ökoszisztéma kiszolgáltatottságát, a kapcsolataink és a gazdasági viszonyaink sérülékenységét. De a cím egyúttal a múzeumok értékmegőrző szerepére is utal, hiszen az alkotásokról való gondoskodás és a művek körültekintő kezelése elengedhetetlen. A műtárgyak szállítása során is a „vigyázat, törékeny” címke szerepel a csomagokon. És végül maga a kurátor szó eredeti jelentése is gondoz, ápol, így az intézmény szerepkörén túl az ott dolgozók fő feladatát is megjelöli a kiállítás felütése.

A múzeumi terek befogadhatóbbá tételét célzó kezdeményezések

A kiállítótérbe lépve rögtön feltűnik egy hiánypótló kezdeményezés: a kiállítást kísérő főszöveg kétszer is olvasható az első teremben. A hagyományos módon megírt, a koncepciót összefoglaló igényű tájékoztató mellett látható annak akadálymentesített verziója is, de ez a változat vázlatpontokra bontja az eredeti szöveget. Így a közérthető formának és a szakzsargonok elhagyásának köszönhetően az értelmileg hátrányos helyzetű látogatók számára is értelmezhetővé válik a kiállítás célja és annak főbb kérdésfeltevései. A szövegváltozatot a korlátozott képességű olvasók bevonásával alakították ki. Közreműködésükkel a szöveg tartalma szélesebb kör számára is elérhetővé vált. Az ehhez hasonló kezdeményezések révén a múzeumok szélesebb rétegeket is megszólíthatnak, ezáltal olyan közösségi térré válhatnak, ahol a különféle csoportok számára is befogadható élményt nyújtanak. Ez a törekvés több kiállított alkotáson is érzékelhető. Maria Bartuszová szobrait vak és gyengén látó gyerekek számára készített, érintésen alapuló művészetterápiás foglalkozásokon alkalmazták, ebből vehetünk párat szemügyre a tárlaton. A Molnár József múzeumpedagógusról készült portréfilm a múzeumok társadalmi felelősségvállalásának lehetőségét tárgyalja.

A hátrányos helyzetűek számára kidolgozott speciális módszertanra épülő programok révén ki lehet használni a kiállítóterekben rejlő lehetőségeket.

Az adott kiállítás témájából kiindulva közös gondolkodásra sarkallhatják a múzeumpedagógiai foglalkozáson részt vevő csoportot. A kiállított művekre reflektáló feladatok révén felkeltik a kíváncsiságot a tárgyalt téma iránt, amely általában egy önmagán túlmutató jelenségre fókuszál. Ezáltal közelebb lehet kerülni a körülöttünk lévő világ egy kis részének a megismeréséhez. Ezenfelül a készségfejlesztő feladatok alkalmazásának köszönhetően a mentális és fizikai képességek is erősödnek. Az ehhez hasonló múzeumpedagógiai foglalkozások beszélgetést indítványoznak, és elősegítik az egymás felé fordulást.

A kiállítótérben kiemelt szerepet kapott Tarr Hajnalka közösségi installációja, amely a kiállítás címét viseli. Az installációt a gondozói munkakörökben dolgozók kezeinek fotóiból készült montázs képezi. Az egészségügyben, a mentálhigiénés ellátásban dolgozók, valamint a szociális munkát végzők gondoskodó kezeiről készült képek elhelyezése a falon egy magasba tornyosuló hegység vonulatainak és csúcsíveinek látványát idézi. Ezzel szimbolikusan fémjelezve és láthatóvá téve azt a felszín alatt végzett értékes, nagy energiabefektetést igénylő munkát, amelyet sok ezren tesznek nap mint nap az embertársaikért. Azok a dolgozók, akik a projekthez hozzájárultak a kezükről készült fotókkal, ingyenesen látogathatják a tárlatot.

A kollektív törődés jelentősége mint a társadalmi csoportokat összehozó, egységet teremtő eszköz

A roma művészet képviselőinek alkotásait is szemügyre vehetjük, többek között Omara művein, ahol a hátrányos megkülönböztetés tapasztalata központi motívumként van jelen. Narratív képein a szöveg és a figurák egymást erősítve bontakoztatják ki Omara vizuális világát. Oláh Norbert A művészet szorongásos rendszere című alkotásában egy téglafal látható, amely a szorongás falát jelképezi, rajta művészettel kapcsolatos, belénk rögzült szavak olvashatók. A festményhez egy videó is társul, amelyben a többi művésztársának kíván sok szerencsét. A szeretet és a gondoskodás többnyire foghíjasan van csak jelen a művészeknél, akik gyakran a művészeti intézményrendszer áldozataiként tűnnek fel. Az alkotók elsősorban saját életművükre és karrierjükre összpontosítva léteznek egymás mellett. A szakmájukból adódó individuális megközelítésnek köszönhetően elszigetelődnek egymástól. A művészek közötti szolidaritást, a közösséghez tartozást és az egymással való törődést erősíti Oláh a videójában.

A művészetben és a közös alkotótevékenységben rejlő összetartó erőt használta ki Kateřina Šedá. Projektjében egy részvételi, művészeti gyakorlatnak lehetünk a szemtanúi, ahol az addig széthúzó emberek közös szempontjait sikerült feltérképeznie. A közös probléma, amely áthatja a közösséget, a Hyundai-trauma. Feloldásához Kateřina Šedá megalkotott egy ruhatervezői szimbólumot, és annak együttes elkészítésével azt a faluközösség identitásképző részévé alakította. A Hyundai-trauma a csehországi Nošovice falut érintette, ahol a közösséget szétszakította a Hyundai autógyár – termékeny földek közepén megkezdett – építkezése. A falut kettészelő gyár utakat szüntetett meg, embereket választott el egymástól. A középpont nélkül maradt falut egy textilmotívumban jelenítette meg a művész, ezzel oldotta fel Kateřina a közösségi traumát. A textilmotívum középpontjában egy kivágott, kör alakú lyuk tátong, amelyet körbevesz a hímzett növényi minta, néhol pedig emberek állják körül. A motívum megjelent háztartási cikkeken, ágyneműkön, terítőkön és táskákon is. Beépült a közösség identitástudatába, ezáltal segítette a lakókat, hogy újra közösséggé formálódjanak. A társadalmi felelősségvállalásból bizonyos művészeti projektek is kivehetik a részüket. Művészet révén is megvalósulhat az egyes közösségekről való gondoskodás.

Ennek elterjesztése révén pedig a művészet közelebb kerülhet az emberekhez, kihasználva kifejezőeszközét, közösségépítő és szociális támogató szerepét.

Egy rétegproblémára hívják fel a figyelmet Fajgerné Dudás Andrea munkái, mégpedig a tabuként kezelt menstruációs szegénységre. Magyarországon a becslések szerint tíz és harminc százalék közé tehető azoknak a nőknek az aránya, akiknek nehézséget okoz a higiéniás termékek beszerzése. A kiállítótérben 1600 csomag betét van bedobozolva, amely Andrea számításai szerint az a mennyiség, amelyet egy nő az élete során elhasznál. A kiállítás után a csomagokat a rászorulóknak adományozzák.

A gondoskodás mint anyai princípium és az annak felülmúlására tett kísérletek

A láthatatlan anyai háttérgondoskodás egyik szemléletes példája Fátyol Viola Puszika, sietek című alkotása. Az édesanyák családjukért és gyermekeikért tett fáradozásai jórészt a láthatatlan szférában maradnak. A természetesnek vett, az öngondoskodást gyakran felülmúló törődésük a szeretteik iránt mindenki számára érzékelhető, azonban ritkán látható, és a társadalom szemében sem számít valódi munkának. Fátyol Viola installációjában az édesanyja által készített, műanyag dobozba csomagolt ételeket és virágcsokrokat ábrázoló fotókat láthatunk a falra szerkesztve, ikonosztázra emlékeztető kompozícióba rendezve. Az édesanya látogatásai során a felnőtt gyermekeinek készített csomagokkal, valamint az idejével és a figyelmével gondoskodik szeretteiről. Az installáció közepén található digitális fülkében világító szív formájú virágcsokor erősíti a szeretet szentélyének az érzetét.

Az anyasághoz kapcsolt gondoskodó és éltető szerepek Vékony Dorottya központi alkotásán is jelen vannak. A Gondoskodás forrása című részben interaktív művében a mozgásban lévő víz jelképezi az élet forrását, amely kerámiából mintázott női mellekből folydogál. A reneszánsz ideje alatt elterjedt, női alakokat formáló, a termékenység szimbólumaiként értelmezhető laktációs kutak juthatnak eszünkbe az alkotásról.

Az antiemlékmű a nemi szerepek és az identitás kérdését is feszegeti, lebontva a termékenységet övező tabutémákat.

A gondoskodás különféle formáin és sztereotípiáin túl a törődés hiányából fakadó veszteségérzet áll Elina Brotherus Angyali üdvözlet című alkotásának fókuszában, ahol a saját magáról készült fotósorozaton keresztül ad betekintést a meddőséggel járó érzelmi fázisokba. A beszédes cím is utal az állandó várakozásra, valamint a remény és a reményvesztettség körforgására. A meddőség egyre több embert érintő globális jelenség, amelyet a művészet eszközeivel is egyre gyakrabban fejeznek ki az alkotók. Többek között a Hegyvidék Galériában is megrendezték Mayer Éva Imaginációs gyakorlatok című tárlatát az elmúlt hónapokban, amely szintén érzékletesen dolgozta fel a témát. A gondoskodás anyai princípiumnak titulált, egyoldalú megközelítése napjainkban is jelen van a közgondolkodásban, azonban egyre homályosodnak a határvonalai, így a művész is a törődést globális, minden embert érintő jelenségként fogja fel.

A tág tematika az alkotások közti kohézióra is hatással van, azonban a tárlat kezdeményezései követendő példának tekinthetők.

A Ludwig Múzeum tárlatán számos alkotás és projekt képviselteti magát, de mindegyik a törődést vagy annak hiányát dolgozza fel. A kiragadott példákon keresztül is érzékelhető, hogy milyen széles körű vizsgálódásnak ad lehetőséget a kiállítás felütése. Az emberi törékenység és az odafigyelés fontossága behálózza az alkotásokat, ugyanakkor a tág értelmezésből fakadóan a kiállított művek szét is húznak. Az egymáshoz fűződő viszonyuk kevésbé megfogható, azonban így is akadnak csoportosítási lehetőségek, amelyekbe besorolhatók az egyes alkotások. Nemcsak felhívják a figyelmet a társadalmi problémákra, hanem tesznek egy lépést azok megoldása felé is. A tárlat kilép a kiállítótér keretein túlra, ezáltal hatása messzebbre nyúlik, és olyan embereket is elér, akiket a legtöbb kiállítás nem tud megszólítani. Az alkotások és a művészek egy nagyobb koncepció részét képezik. Kétségkívül az egyik legjelentősebb kiállítás Budapesten, mely számos kezdeményezésnek szolgálhat táptalajul, legyen szó a kiállítóterekben rejlő lehetőségek kiaknázásáról vagy a társadalmi felelősségvállalásról.