• Radames mindent vitt – Kritika a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Aida-előadásáról

    2023.11.13 — Szerző: Péter Zoltán

    A Nemzeti Filharmonikusok idén is három előadásból álló operasorozattal örvendezteti meg a műfaj szerelmeseit. A koncertszerűen elhangzó dalművek sorában az első Verdi egyik kései klasszikusa, az Aida volt, amely ha nem is volt tökéletes előadás, de alkalmat adott egy remek tenoristának a pesti bemutatkozásra.

  • Az „Aida” előadása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án  Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia
    Az „Aida” előadása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án
    Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia

    A Nemzeti Filharmonikusok az idei évadban is folytatja koncertszerű operaelőadásokból álló sorozatát a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A három előadásból álló széria első előadására október 26-án került sor, s ez alkalommal Verdi egyik legnépszerűbb darabját, az Aidát hallhattuk, a főbb szerepekben külföldi énekesekkel. Ugyan az olasz mester egyik legtöbbet játszott operájáról van szó, ez még sincs állandó jelleggel műsoron Budapesten. Az elmúlt huszonhárom évben átalakult az Operaház műsorrendje, s a hagyományos repertoárszínház fokozatosan egy alkalomszerűbben összeállított műsorrendnek adta át a helyét. Ma már nem magától értetődő, hogy ha a klasszikus alaprepertoár valamely darabjának szerepei kioszthatók, akkor azt a darabot folyamatosan, hosszú éveken át játszani fogják, hiszen vannak rá megfelelő énekesek. Az idei évadban még a Bánk bán sincs műsoron, s olyan, korábban szinte állandó jelleggel repertoáron lévő művek sem szólaltak meg hosszú évek óta a Magyar Állami Operaházban, mint A trubadúr vagy a Turandot, de a múlt évad sikeres szériája után a Hoffmann meséi is lekerült egyelőre a műsorrendről, ahogy a Lamermoori Luciát szintén csak kisebb-nagyobb pihentetések után veszik elő ismét – holott mindkét darab szerepeire lennének ideálisnak mondható magyar énekesek.

    Riccardo Frizza karmester a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án  Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia
    Riccardo Frizza karmester a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án
    Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia

    Az Aida utoljára a covid előtt volt műsoron, s idén nyáron tér csak vissza az Andrássy útra a turistaidényben. Kétségtelen, hogy a felújítás után pénzszűkében lévő igazgató, Ókovács Szilveszter minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy növelje a dalszínház bevételeit, s az elmúlt években, a nyári szezonban egy-egy népszerű darabból rendezett szériákra a jegyek nagyrészt mind elkeltek. Ugyanakkor ezek az előadások sajnos több esetben is egy főbb szerep elhibázott kiosztása miatt nem feltétlenül képviselték az elvárható legmagasabb esztétikai színvonalat, így az októberi Aida, ha nem is nyújthatott teljes színházi élményt, mégis jó alternatívának tűnt az operaházi előadásokkal szemben – ugyanis ezúttal Ádám Zsuzsannát hallhatjuk majd a címszerepben az Andrássy úton, aki bár kulturált énektechnikával rendelkező, tehetséges énekesnő, mégsem igazi drámai szoprán (Az álarcosbál februári előadásainak is ő volt emiatt a gyenge pontja). A Magyar Állami Operaház mellett nincs még egy dalszínház, amely állandó jelleggel tart műsoron operákat a fővárosban, így a Müpa operaelőadásai, akár koncertszerűen, akár félig szcenírozottan, jól kiegészíthetik az Ybl-palota kínálatát.

    Roberta Mantegna, Victória Pitts és Alfred Kim a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án  Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia
    Roberta Mantegna, Victória Pitts és Alfred Kim a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án
    Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia

    Felemelő teljesítmények

    Az est karmestere, Riccardo Frizza nem először lépett fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, korábban Bellini-darabokat vezényelt színvonalasan a Duna partján. A zenekart ezúttal is üzembiztosan vezette a megfelelő csapásirányon, a lírai részletek olykor igazán bensőségesen szólaltak meg, és a szelíden áradó zenekari szövet fület gyönyörködtető volt. Tempói olykor kicsit gyorsabbak voltak a megszokottnál, illetve hallhattunk szürkébben megszólaló zenekari részleteket, de Frizza ezúttal is biztos kezű, a művet jól ismerő dirigensnek mutatkozott.

    Az énekkar teljesítménye egyenesen felemelő volt: a kórustablók megannyi színben pompáztak a lágyan hömpölygő magasztos lírán át a félelmetesen erőteljes drámai megszólalásokig. Mivel az Aida eredetileg egy állami ünnepségre – a Szuezi-csatorna átadására – készült reprezentatív opera, ezért nem meglepő, hogy Verdi nagy hangsúlyt fektetett a látványos tömegjelenetekre, és emiatt minden Aida-előadáson sok múlik a kórus teljesítményén. Szerencsére ez alkalommal az énekkar élettel teli, erőteljes kórustablókat varázsolt elénk, olyannyira, hogy már emiatt megérte elmenni a koncertre.

    Az „Aida” előadása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án  Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia
    Az „Aida” előadása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án
    Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia

    Az est nagy meglepetése a Radamest megszólaltató Alfred Kim volt, akit eddig nem nagyon ismerhettünk Budapesten, sőt a nemzetközi köztudatban sincs kiemelt helyen.

    Pedig gyönyörű hangszínű tenorista, aki mesterien bánik a hangjával. A szólam magasabb hangjait könnyed természetességgel fogta meg, és kifogástalan technikával adta elő áriáit és bontotta ki a bennük rejlő érzelmi árnyalatokat. Mindvégig egyenletes színvonalon, a fáradtság legkisebb jele nélkül állt helyt, pedig Radames nem tartozik a könnyebb Verdi-szerepek közé. Énekhangja fület gyönyörködtetően áradt szét a hatalmas koncertteremben.

    A címszerepet megformáló Roberta Mantegna szintén magabiztosan énekelte végig az estét, érzelmileg is igyekezett azonosulni Aidával, a líraibb részletekben pedig sikerült neki egy-egy különösen emlékezetes pillanattal megajándékoznia a közönséget, de a drámaibb hangadást megkövetelő jeleneteket már kevésbé tökéletesen abszolválta. A kottát az első hangtól az utolsóig professzionálisan felmondta, gyönyörűen énekelte a Nílus-parti áriát, s a záróduett szintén megható volt előadásában, viszont alakítását összességében kicsit egyenetlennek éreztem, mivel a drámai részleteket nem igazán tudta kellőképpen kifejezően megformálni.

    Roberta Mantegna, Alfred Kim és Riccardo Frizza karmester a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án  Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia
    Roberta Mantegna, Alfred Kim és Riccardo Frizza karmester a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án
    Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia

    Üzembiztos alakítások

    Azonban amíg Mantegna alakítása még így is színvonalasnak mondható, addig Victória Pitts kifejezetten szürkén szólaltatta meg Amneris szerepét. Szopránja nemcsak a szerephez szükséges drámai erőt nélkülözte, de olykor énektechnikája sem volt makulátlan, produkciója pedig olyan mértékben volt egyenetlen, ami a művészi színvonal feltűnő rovására ment.

    A kisebb szerepekben az Operaház Aida-előadásairól jól ismert énekeseket hallhattunk. Az Amonastrót életre keltő Alexandru Agache egykor a világ több operaházában is szép sikereket ért el Verdi baritonszerepeiben, s ezúttal ugyancsak bebizonyította, hogy kiválóan ismeri a komponista zenei világát. A kisebb terjedelmű szólamból kihozta a legtöbbet, erőteljes színpadi jelenléte pedig nagyban hozzájárult a Radames–Aida–Amonastro hármas feszültségéhez. Palerdi András Ramfisa hozta az operaházi Aida-előadásokról ismert üzembiztos alakítást, ahogy Kovács Istvánban sem kellett csalódnunk, aki ezúttal is méltóságteljes egyiptomi királyként adott súlyt és jelentőséget a kisebb szerepnek. Busa Gabriella átszellemülten, magával ragadó patetikussággal, hajlékony szoprán hangon énekelte a Főpapnőt.

    bb

    A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Aida-koncertje nem mindenben volt kifogástalan, de értékelni kell az együttes azon erőfeszítését, hogy teljes estés romantikus operaelőadásokkal örvendezteti meg a közönséget.

    Palerdi András, Kovács István és Alexandru Agache a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án  Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia
    Palerdi András, Kovács István és Alexandru Agache a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2023. október 26-án
    Kép forrása: MNF / Csibi Szilvia

    Ráadásul az idei három előadásos szériában egy olyan darabot szintén műsorra tűznek, amely még sohasem szólalt meg Magyarországon élő előadás keretei között: a spanyol származású francia zeneszerző, Édouard Lalo Ys királya című művét, hogy aztán februárban egy századunkban hazánkban ritkábban játszott Puccini-opusszal, a Manon Lescaut-val zárják a sorozatot. Ha ideális énekesnőket nem is sikerült találniuk az Aida két nagyobb szerepére, a főváros operaéletét így is színesítették egy kiváló tenorista meghívásával, a kórustablók ugyancsak nagyszerűen szóltak, a zenekar pedig valóban jól muzsikált. Ha az elmúlt évekhez hasonlóan egyre kevesebb állami támogatás jut a kultúrára, akkor minden sikeresen megvalósított kulturális projektnek örülnünk kell. Ezért reméljük, hogy a Nemzeti Filharmonikusok operasorozata a jövő évadban is folytatódni fog.

    Verdi: Aida

    Koncertszerű előadás

    Müpa / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

    Szövegíró: Antonio Ghislanzoni

    Karmester: Riccardo Frizza

    Főbb szerepekben: Roberta Mantegna, Victória Pitts, Alfred Kim, Alexandru Agache, Palerdi András, Kovács István


  • További cikkek