Szerelembe esni a klasszikus zenével – Interjú Fazekas Gergellyel a Magyarok a világban című ifjúsági zenei programsorozatról

Novemberben hallhatta a közönség a Müpa saját szervezésű Magyarok a világban című ifjúsági zenei programsorozatának első előadását, amelynek szakértője vagy. Miről szólt az első koncert?

A műsor Liszt Ferenc és Európa kapcsolatáról szólt, de nemcsak azt mutattuk be, hogy miként kötődött Liszt az európai szimfonikus hagyományhoz, Beethovenhez és Berliozhoz, vagy Weimarban letelepedve a Goethe és Schiller nevével fémjelzett irodalmi tradícióhoz, ez a gyerekeknek önmagában nem lett volna túl izgalmas, hanem konkrét zenei jelenségekkel is megismertettük őket. Ez esetben a programzenével, vagyis azzal a fajta zenével, amely hangszerek révén mesél el valamilyen történetet. A Dobszay-Meskó Ilona vezette Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével például zenei részleteket mutattunk Berlioz Fantasztikus szimfóniájából és Liszt Les préludes című szimfonikus költeményéből, és a gyerekeknek ki kellett találniuk, hogy vajon az adott zenei részlet miről szólt a zeneszerző szerint. Aztán megbeszéltük, hogy ha valaki nem pont arra gondol, amire a zeneszerző, azzal sincs baj, de érdemes követni a zeneszerző gondolatmenetét, hiszen mégiscsak volt valami célja az adott mű megírásával.

A programsorozat koncepciója szerint mind a négy alkalommal más-más zeneszerző és más-más földrész kerül a középpontba. Mik a sorozat további témái?

December 10-én, a sorozat második előadásán Ligeti György és Afrika kapcsolatát vizsgáltuk Szélpál Szilveszter műsorvezető társammal, Fejérvári Zoltán zongoraművésszel és a Dakoda ütőhangszeres trió tagjaival. Feltétlenül szerettünk volna olyan koncertet, amely Ligeti György zenéjét állítja a középpontba, részben azért, mert 100 éve született, részben azért, mert csodálatos a zenéje, részben pedig azért, mert ha van zene, amely a gyerekek számára hihetetlenül izgalmas, és a maga bonyolultságában is azonnal befogadható, mivel végtelenül színes, fantáziadús és különleges, az Ligeti zenéje. Ezen a koncerten azt néztük meg, hogy milyen viszony fűzte a ritmushoz, és ebben fontos szerepet fog játszani Afrika, ugyanis élete vége felé Ligeti számára az afrikai ütőhangszeres zenék felfedezése jelentette a legfontosabb új hatások egyikét. Január 21-én újra Liszt lesz a témánk, ezúttal a zongoravirtuóz útját követjük végig Európán Balog József zongoraművész közreműködésével, végül április 21-én Bartók és Amerika kapcsolatával foglalkozunk.

Miért tartod fontosnak, hogy a gyermekek számára zenetörténetről és komolyzenéről mesélj?

Mert hiszek abban, hogy a klasszikus zene olyan csoda, amelyet érdemes megismerni, és abban is, hogy ennek a fajta zenének a megközelítéséhez segítséget nyújthatnak az ilyesféle „beavatási rítusok”.

Minden zenének több rétege van, popzenét is lehet elmélyülten hallgatni, de a nyugati művészi zene befogadásának lényegi vonása, hogy figyelmesen hallgatjuk.

Liszt vagy Ligeti zenéje háttérzeneként értelmezhetetlen. Végső soron minden ilyen ifjúsági koncert legfőbb célja, hogy támpontokat nyújtson a figyelmes zenehallgatás számára. Egyébként éppen a 19. századi szimfonikus zene kódjai fejthetők meg a legkönnyebben, hiszen Liszttől, Berlioztól, Wagnertől tanulták el a zenei kifejezés trükkjeit a hollywoodi zeneszerzők a filmkészítés hőskorában, és számos mai filmzeneszerző is ezt a nyelvet használja, például a Star Wars-filmek komponistája, John Williams. Vagyis, érdekes módon John Williams felől közelíthet a mai hallgatóság Liszt zenéje felé, miközben a zenetörténeti út éppen fordított irányban vezet Liszttől John Williamshez.

Mennyiben más a Zeneakadémia diákjainak előadást tartani, mint laikus zenehallgatóknak, akár kisgyerekeknek?

Mindkét feladat kihívást jelent, de más szempontból. A Zeneakadémián a szakmai szint megugrása jelenti a feladatot, ugyanakkor óriási könnyebbség, hogy a zenész- vagy zenetudós-hallgatók képzettek, tudnak kottát olvasni, ismerik a zenei szakkifejezéseket, amelyek végső soron az én szakmai-technikai segédeszközeim. Ezek nélkül sokkal nehezebb zenei jelenségeket bemutatni, és számomra nagyon fontos, hogy ne csak a zene közegéről, történelmi eseményekről, életrajzi anekdotákról essen szó, hanem magáról a zenéről is beszéljünk. Bizonyos értelemben tehát a zeneakadémiai tanítás könnyebb feladat. A legfontosabbnak azt tartom az ifjúsági programokban, hogy senki a közönségből egy pillanatra se érezze magát butának: a zene nem ijesztő tananyag, amelyet be kell magolni, hanem közvetlen élmény. De ennek az élménynek az átélését megkönnyítheti a klasszikus zene esetében, ha valaki élményszerű magyarázatokkal is segít. Valójában azonban elegendő két érzékeny fül, és a zene működni fog.

Elképzelhető, hogy a sikeres ifjúsági előadások hatására több gyermek akar zenével foglalkozni?

Nem tudom, de remélem, hogy vannak olyanok, akikben mélyebb nyomot hagy egy-egy ilyen koncert: valami érdekes zenei jelenség megismerése, egy hangszer hangja vagy látványa, egyáltalán, maga a hangverseny-szituáció. Ezek az ifjúsági koncertek szerintem legalább olyan fontos részét képezik egy ország egészséges hangversenyéletének, mint a nagy nemzetközi sztárok jelenléte. Hiszen azokból a gyerekekből lesz a jövő közönsége, akiket a szüleik elhoznak az ilyen alkalmakra. És ha valakiben nem hagy mélyebb nyomot a koncert, csak jól érezte magát két órán keresztül a Müpában, az is teljesen rendben van.

Miben más ma a klasszikus zene társadalmi szerepe, mint régen?

Sokan beszélnek a klasszikus zene válságáról, de én ebben nem hiszek. Radikálisan alakul át éppen a világ, elsősorban a digitális forradalomnak és a hihetetlen tempójú információáradatnak köszönhetően, ami nyilvánvalóan új szerepet fog adni a klasszikus zenének is, és ez sokak számára tűnhet válságos folyamatnak. Régen, a 19. században vagy a 20. század elején egy klasszikus zeneszerző jelentős társadalmi tényezőnek számított, legalábbis a társadalom művelt – vagyis információfogyasztó – rétegében.

Ma ez a réteg az internetnek köszönhetően felfoghatatlan mértékben kitágult, és át is alakult, a klasszikus zene pedig valamiféle szubkultúrává kezd válni.

Fontos és jelentős múlttal rendelkező szubkultúrává, de akkor is szubkultúrává. Nagyszerű kortárs darabok születnek most is, de a társadalom számára ismert „nagy zeneszerző” fogalma szerintem már nem létezik. A 20. század folyamán sokan hittek abban, hogy a klasszikus zene lehet mindenkié, Kodály jelmondata, hogy „legyen a zene mindenkié” valójában nem mindenféle zenére vonatkozott, hiszen ő sem a jazzt, sem a könnyűzenét nem tartotta sokra, hanem a klasszikus zenére és a népzenére. A népzene eredeti közegében megszűnt, most már ehhez is közvetítőkre van szükség, a klasszikus zene pedig valójában soha nem volt mindenkié, hanem a társadalmi-intellektuális elitnek volt a zenéje. Az 1950-es években történtek kísérletek arra, hogy Beethoven-vonósnégyeseket vigyenek el munkásszállásokra, hogy a proletariátus zenei műveltségét felemeljék, de ezek a kísérletek természetesen kudarcot vallottak. Nem kell, hogy minden klasszikus zene eljusson mindenkihez, azon viszont fontos dolgozni, hogy mindazokhoz eljuttassuk a klasszikus zenét, akikben megvan a potenciális fogadókészség.

Vannak emlékeid arról, hogy gyermekkorban megérintett a zene?

Rendszeresen vittek koncertre a szüleim, de a villámcsapásszerű élmény csak tizennégy éves koromban jött el, aztán persze folyamatosan jöttek a villámcsapásszerű élmények. Emlékszem, amikor tizenhat éves koromban nagyszüleim lemezjátszóján először hallgattam meg Bach h-moll miséjét Otto Klemperer vezényletével: teljesen letaglózott. Szerintem a klasszikus zenét nem lehet, sőt nem is szabad erőltetni. Kicsit olyan ez, mint a szerelem: azt mondhatja egy szülő a gyerekének – ahogy régebben gyakran mondták is, olykor talán még ma is –, hogy házasodj össze x-szel vagy y-nal, de azt mondani, hogy legyél belé szerelmes, teljes nonszensz. A szerelem olyasmi, ami megtörténik, csak hagyni kell. És a klasszikus zenével sem lehet másként valódi kapcsolatot kialakítani. Szerelembe esik vele az ember. Viszont csak olyasvalakivel eshetek szerelembe, akivel már találkoztam, ezért kell a gyerekeket minél többféle módon összehozni a klasszikus zenével.