• „Mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon” – Interjú Nemes-Jeles Veronikával

    2023.06.18 — Szerző: Várkonyi Zsolt

    Filmes szakmákat bemutató cikksorozatunkban ezúttal Nemes-Jeles Veronika gyártásvezetőt kérdeztük a munkájáról, aki olyan alkotások gyártási munkálataiban vett rész, mint a VAN valami…, a Saul fia, a Rossz versek vagy a Jupiter holdja. Emellett számos videóklipben és külföldi filmekben is közreműködött.

  • Szimler Bálint rendezővel és Rév Marcell operatőrrel a „Balaton Method” című film forgatásán  Fotó: Szemerey Bence
    Szimler Bálint rendezővel és Rév Marcell operatőrrel a „Balaton Method” című film forgatásán
    Fotó: Szemerey Bence

    Bár édesapád és a testvéred [Jeles András és Nemes Jeles László – a szerk.] is filmes, eleinte egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy te is a szakmában szeretnél dolgozni. Az egyetem alatt filmes újságírónak készültél. Ezek szerint mégis érdekelt a mozgóképgyártás, csak épp egy másik szemszögből?

    Sok fiatal felnőtthöz hasonlóan én is akkoriban kezdtem el érdeklődni a családom története iránt. Anyai ágon Molnár Ferenc író ükunokája vagyok. Amikor felfedeztem, milyen tehetséges haditudósító volt, elmerültem az újságírói munkásságában. Nagyon inspirált, hogy én is ezt a pályát válasszam, úgy éreztem, hasonló a humorunk és a tettvágy, ami munkál bennünk. Az ELTE filmtudomány szakán az egyik legkedvesebb tanárom, Gelencsér Gábor is nagy hatással volt arra, hogy a filmes újságírás felé induljak el. A mai napig nagyon szeretek írni, szerkeszteni. Sokszor én gépelem le édesapám írásait, vagy rántom össze barátok forgatókönyveit, és egyre többször gondolok rá, hogy jó lenne komolyabb szinten is foglalkozni a szövegírással.

    Úgy tudom, hogy az egyetem alatt elkezdtél munkát keresni, így kerültél a filmszakmába. Hogyan talált meg a gyártásvezetői munka?

    El akartam kezdeni dolgozni az egyetem mellett. Több filmgyártó céghez is jelentkeztem, így kerültem be véletlenül az éppen készülő szkeccsfilm, a Nekem Budapest munkálataiba. Itt megismertem Berkes Juli producert, akitől rengeteget tanultam az évek során.

    A film egyik kisjátékfilmelemét én gyártottam, de még nem is tudtam pontosan, mit jelent a gyártás szó, csak leszerveztem mindent, ami a forgatáshoz szükséges volt.

    Juliék később Reisz Gábor első filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan gyártásán kezdtek el dolgozni, én pedig folytattam velük a közös munkát.

    Tulajdonképpen élesben, a forgatások alatt tanultál bele a gyártásvezetői szakmába?

    Igen. Előtte már egyszer dolgoztam a Magyarország 2011 című szkeccsfilmben, ahol az édesapám által rendezett epizód forgatásánál a szervezés volt a feladatom. Akkor még tényleg semmit nem tudtam a szakmáról. Az alkotásnak Tarr Béla volt a producere, a többi epizódon természetesen profi filmesek dolgoztak, a miénken viszont én és az ELTE-s csoporttársaim. Fantasztikus élmény volt. Utólag raktam össze, hogy tulajdonképpen egy gyártási feladatot végeztem.

    Máté Tímea rendezőasszisztenssel „Az első kettő” című film forgatásán  Kép forrása: Nemes-Jeles Veronika archívuma
    Máté Tímea rendezőasszisztenssel „Az első kettő” című film forgatásán
    Kép forrása: Nemes-Jeles Veronika archívuma

    Pontosan miből áll a munkád gyártásvezetőként egy nagyjátékfilmben?

    Szerencsére jellemzően elég hamar, sokszor már a forgatókönyvírás szakaszában bevonnak az alkotók a produkcióba, de az érdemi munkám akkor kezdődik, amikor a film megkapja az elkészítéséhez szükséges pénzügyi támogatást. A producer által összeállított első büdzséből elkezdem összerakni a teljes, részletes költségvetést, és felveszem a kapcsolatot a leendő stábtagokkal, főszereplőkkel. Egyeztetem a rendezővel, alkotótársaival, hogy mik a film prioritásai, amiket figyelembe kell venni a költségvetés súlyozásánál. A gyártás előkészítésénél veszi kezdetét a munkám, és rendszerint a forgatással ér véget. Az utómunkában már nem szoktam igazán részt venni, bár a vége főcímet szeretem én megírni, de ilyenkor általában már egy következő film előkészítésén dolgozom. Ha van időm, nagyon szívesen segítek a premierek szervezésében is magyar film esetében, mert jó látni, ahogy elér a nézőkhöz a film, amit gyártottam.

    Értened kell a számokhoz, a költségvetéshez, másrészt fontos, hogy mindenkivel megtaláld a közös hangot. Mennyire tanulható ez a szakma, és mennyire személyiségfüggő, hogy valaki boldogul-e a pályán?

    Én kommunikáció- és médiatudomány, valamint filmelmélet-filmtörténet szakon szereztem diplomát, így azt nem tudom, hogy aki iskolai keretek között tanult gyártásvezetést, mennyire tudja hasznosítani az ott szerzett tudást a mindennapi munkájában. Az biztos, hogy rendszeresen érzem az előnyét a filmes műveltségnek, amit az egyetemen kaptam. 

    Ennek a szakmának az alapja a gyakorlatban, a terepen, vagy akár a szakma nagyjaitól sajátítható el, emellett olyan készségek szükségesek hozzá, amik fejleszthetők.

    Én például régen kevésbé kezeltem jól a munkával járó stresszt, de ma már sokkal türelmesebb vagyok, mint akár tíz évvel ezelőtt.

    Miben nyilvánult meg, hogy nem bírtad annyira a stressz?

    Sokkal jobban a szívemre vettem bizonyos reakciókat, és élet-halál kérdésnek tekintettem egy-egy helyzet megoldását. Ha úgy éreztem, hogy valaki nem vette elég komolyan a munkáját, vagy hogy hátráltatta a produkciót, azt úgy éltem meg, hogy itt a világvége. Ma már nem, vagy nem így veszek komolyan egy helyzetet. Nemrég mondta egy kollégám, hogy nem érti, hogyan tudok ennyire türelmesen kommunikálni a sok gyakornokkal, akik először járnak forgatáson. Ők gyakran olyanokat kérdeznek, amit mi már rég tudunk, olyan hibákat vétenek, ami miatt akár újra kell venni egy jelenetet, például besétálnak a képbe, de ha elmondod nekik higgadtan, mi a teendő, akkor legközelebb már jól fogják csinálni. A filmezés mellett önkénteskedek is, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy sokkal türelmesebb, empatikusabb vagyok, mint régebben, jobban kontextusba tudom helyezni, melyik probléma fajsúlyos.

    Sok rendezővel dolgoztam már, de mindig úgy láttam, hogy azokkal a gyártási emberekkel szeretnek együtt dolgozni, akik nyugodt, kellemes légkört teremtenek maguk körül. Nekem is az a célom, hogy minél jobb hangulatban teljen a forgatás, mert hiszem, hogy ez a végeredményre is komoly hatással van.

    Mondhatjuk, hogy a gyártásvezetőnek jó pszichológiai és pedagógiai érzékre is szüksége van?

    Mindenképpen. Az anyukám is tanár, és a nagyszüleim is azok voltak. Rengeteg hasonlóságot érzek a két hivatás között.

    Nagyon unikális a filmszakma, mert teljesen különböző életkorú, habitusú, hátterű embereknek harmonikusan kell együtt dolgozniuk.

    A pszichológiai érzéket külön kiemelném. Sok olyan emberrel kell napi szinten kapcsolatban lennem, akik nem filmesek, hanem például az adott helyszínhez tartozó önkormányzat munkatársai, vagy akár egy cirkusztársaság tagjai – nekem mindenkire egyformán oda kell figyelnem, hogy a gépezet működni tudjon.

    Egy külföldi reklám terepszemléjén, munka közben  Fotó: Tessa Kadletz
    Egy külföldi reklám terepszemléjén, munka közben
    Fotó: Tessa Kadletz

    A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan volt az első nagyjátékfilm, amin gyártásvezetőként dolgoztál. Volt benned drukk?

    Nyomást nem éreztem, mert a VAN... barátságból, összekapaszkodva született. Már a legelején tudtam, hogy nagyon alacsony a költségvetés, de ez nem volt ijesztő. Ösztönzőleg hatott, hogy rugalmasabban kell gondolkodnom, és kevesebb pénzből kell megoldani az előttünk álló feladatokat. Ehhez rengeteg barátunk, kollégánk önzetlen segítsége és lelkesedése kellett.

    Milyen hangulatban telt a forgatás? Menet közben éreztetek abból valamit, hogy ilyen gyorsan kultuszfilm lesz ?

    A forgatás alatt én még nem éreztem, hogy ez a film ekkorát fog szólni. Arra viszont hamar rájöttem, hogy a főszereplő, Ferenczik Áron a való életben is elképesztően szórakoztató karakter. A forgatás végén összeállítottam egy montázst az SMS-ekből, amiket küldött a sok hónap során. Mindennap valami válogatott őrültséget válaszolt a diszpóra [a napi forgatási tervre – a szerk.]. A Takács Katalin és Kovács Zsolt által alakított szülőpáros erejét is éreztem már a forgatáson, de arra tényleg nem gondoltam, hogy generációs kultfilm születik éppen.

    Olyan magyar rendezőkkel dolgoztál együtt, mint Reisz Gábor, Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs és Badits Ákos. Mennyire tudatos, hogy jellemzően szerzői filmes alkotókkal dolgozol itthon?

    Ennek inkább csak az az oka, hogy Magyarországon erős hagyománya van a szerzői filmeknek, amikben a rendező vízióját valósítjuk meg. A külföldi filmek, sorozatok között, amikben dolgoztam, inkább a műfaji alkotások voltak túlsúlyban.

    Mennyiben más a munkád egy külföldi produkcióban? Nehezebb „összefogni” egy nemzetközi stábot?

    Rendszerint olyan nemzetközi produkciókban dolgozom, ahol a producerek és a rendező mellett az ő alkotótársai – operatőr, látványtervező, jelmeztervező stb. – érkeznek még a külföldi stábbal, de mindenki más a magyar szakemberek közül kerül ki. Nagy a felelősségünk abban, hogy az adott produkcióhoz le tudjuk időben foglalni az oda legjobban passzoló, megfelelő hazai szakembereket az egyes pozíciókra. A munkám nem más, mint a magyar filmekben, sőt, sokszor könnyebb, mert jellemzően magasabb büdzséből, nagyobb gyártási stábbal tudok dolgozni. Viszont minden országnak eltér egy kicsit a filmgyártási rendszere, a hierarchia és a workflow, ezeknek a kitapasztalása és a harmonikus együttműködés a más rendszerből érkező külföldiekkel mindig kihívás. Viszont semmihez nem hasonlítható érzés, amikor a stábbulin több nyelven köszönik meg egymásnak a munkát az emberek, sokakkal évek múltán is kapcsolatban maradunk.

    Eddig melyik volt a legnehezebb munkád?

    Ilyenkor mindig a legfrissebb produkció jut az eszembe, amelyben még épp benne vagyok, meg utólag mindig megszépülnek a nehézségek. A napokban fejeztük be Vermes Dorka Árni című első nagyjátékfilmjét, ebben ugyan nem gyártásvezetőként, hanem line producerként [a produkció teljes egésze alatt felel a költségvetésért és a fő folyamatokért a producerrel és a gyártásvezetővel együttműködve – a szerk.] vettem részt. A produceri gárdában olyan, általam példaképnek tekintett szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Petrányi Viktória és Tarr Béla. Nagyon izgalmas, de fizikailag is megterhelő munka volt. Szinte végig éjszaka forgattunk, sok szereplővel, állatokkal, kisgyerekekkel, cirkuszi mutatványokkal, több elsőfilmessel a stábban.

    Dolgoztál Az első kettő című filmen is, ami áprilisban került a mozikba. A díszbemutatót követően készítettünk interjút Szövényi-Lux Balázzsal, aki azt mondta, olyan érzés volt leforgatni a filmet, mint lefutni a maratont. Te hogyan emlékszel vissza a forgatásra?

    Az első kettő kétség nélkül életem legjobb forgatási élménye volt, függetlenül attól, hogy az egyik legkevesebb pénzből készült alkotás, amin valaha dolgoztam. A premier napján a vezető stábtagokkal írtunk egy nyilvános posztot Balázsnak, mert fantasztikus érzés volt vele együtt dolgozni, nagyon türelmes, odafigyelő alkotó, és fontosnak éreztük, hogy ennek nyoma legyen, hiszen nagyon sokszor nincs idő rá, hogy elismerjük egymás munkáját, mert futunk tovább a következő filmbe. Decsi István, az ország egyik legelismertebb focus pullere [kameraasszisztense – a szerk.] azt írta ebbe a posztba, hogy a Megáll az idő óta ez volt a legjobb forgatási élménye. Balázs egy fiatal alkotó, aki a rendezést nem tanulta iskolai keretek között, de ez a történet ösztönösen belőle jött. Valódi szeretettel, hittel viszonyult a stáb tagjaihoz, ezért mindenki kérdés nélkül ment vele előre, és beletette azt a pluszt a munkájába, ami kell egy ilyen forgatási élmény megszületéséhez.

    Egy interjúban említetted, hogy a magyar filmekben jellemzően a helyszínkeresés is a gyártásvezető feladata. Egy ilyen alacsony költségvetésből készült alkotásnál mennyire okozott ez nehézséget?

    Ideális esetben a helyszínkeresés a gyártásvezető csapatában dolgozó location manager [a filmes forgatási helyszínek kereséséért felelős szakember – a szerk.], illetve az ő location scoutjainak [filmes helyszínkereső – a szerk.] a feladata elsősorban, ám ha kisebb a büdzsé, akkor az ötletelésben én is besegítek, az alkotók által összerakott location brief [a helyszínnel kapcsolatos előzetes elképzelés – a szerk.] alapján. Az első kettőnél nagyon megható volt, hogy a legtöbb megkeresett helyszín, például a BKV, a BKK vagy a budapesti éttermek is kifejezetten nyitottak, segítőkészek voltak, tetszett nekik a történet és az egész projekt.

    A filmkészítés során én mindig úgy érzem, vagy idő legyen rá, vagy pénz. Ha egyik sincs, az sok hibalehetőséget szül.

    Az első kettő szerencsés csillagállás alatt született, de sokat is tettünk érte, hogy szerencsénk legyen.

    Kik azok a rendezők, akikkel eddig még nem dolgoztál együtt, de egyszer nagyon szeretnél?

    Bernáth Szilárddal és Kovács Istvánnal örömmel dolgoznék. Nemrég Kis Hajnival forgattam egy reklámfilmet, nagyon szívesen dolgoznék vele más műfajban is, ahogy Damokos Attila első játékfilmjére is régóta készülök.

    Milyen filmeken dolgoztál az utóbbi időben, amiket a közeljövőben láthat a közönség a mozikban?

    Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak lesz az egyik következő a mozikban, ezt tavaly forgattuk, éppen most dolgozom a pótforgatási munkálatain. A másik a már említett Árni lesz Vermes Dorkától, ami a Velencei Filmfesztiválon debütál majd, hiszen a Biennale College Cinema támogatásával készült. Nagyon várom Szimler Bálint első fikciós nagyjátékfilmjét, amit most készítünk elő és nyáron forgatjuk, utána pedig Visky Ábel új filmjében lesz alkalmam dolgozni.

    Filmes munkák között nagyon szeretek reklámfilmeken és videóklipeken is dolgozni, Sébastien Praznoczy rendezésében nemrég jelent meg egy videóklipünk, ami Somló Tamás előtt tiszteleg, de most a beszélgetésünk előtt épp Miki357 hívott egy klippel, amire remélem, lesz időm valahogy, mert őt is szuper alkotónak tartom ebben a műfajban.

     

    Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

    Filmes szakemberek a tűzvonalban – Interjú Gonda Zsolt fegyvermesterrel

    „A zenének minden esetben a képet és a narratívát kell kiszolgálnia” – Interjú Kalotás Csaba zeneszerzővel

    „A vágó füle, szeme és szája vagyok” – Interjú Szigeti Krisztina naplóvezetővel

    „Olyan a filmes világ, mint egy kis Tesz-Vesz város, ahol mindenki megtalálja a helyét, aki szereti ezt a pályát” – Interjú Lányi Eszterrel a filmes szakemberképzésről

    „Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

    A hangok titkos élete – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

    „A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

    „Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

    „Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

    Hivatásos veszélykeresők – interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

    „Ez a szakma nem adja könnyen magát”  Interjú Lemhényi Réka vágóval

    „Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!”  Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

    Képek használati utasítás nélkül  Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

    „A színpad mindennek az alfája és ómegája”  Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról

     

     

     


  • További cikkek